Világszínvonalú teljesítményt kért cserébe
Mindent megígért Orbán a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén
Emelkedő fizetést és biztonságos idős kort ígért a miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén a végzősöknek, akiktől világszínvonalú teljesítményt kért.
2011.07.02 17:30MTIOrbán Viktor a budai várban tartott szombati rendezvényen a hallgatóknak azt mondta: "a hazánk megújításáért végzett munkában számítok önökre, sőt önökre az elsők között számítok. Ha azt akarjuk, hogy hazánknak és a gyermekeinknek legyen jövője, akkor mindannyiunknak világszínvonalú teljesítményt kell nyújtania; mindannyiunknak, tehát önöknek is".
A végzősök előtt kijelentette: a kabinet a következő években meg fogja adni a világszínvonalú munkához szükséges feltételeket. A képzést megkapták, lesz munkahelyük, lesz tisztességes, kiszámítható, jólétet biztosító és emelkedő fizetésük, előmenetelük, tisztességes otthonuk, a legjobb iskolák lesznek elérhetőek a gyermekeik számára, és lesz biztonságos, nyugodt idős kor "a becsülettel végig dolgozott évtizedek után" - sorolta.
Orbán Viktor beszédében úgy fogalmazott, az egész ország számára megnyugtató érzés azt látni, hogy szép számmal vannak Magyarországon olyan fiatalok, akik készen állnak arra, hogy akár életük kockáztatásával is megfékezzék az áradó vizeket, az elszabadult tüzet és azokat az embereket, akik szembefordulva a becsületes emberek többségével "a bűn útjára sodródtak, és munka helyett mások tulajdonának elvételéből akarnak megélni".
Megnyugtató érzés, hogy minden évben százával vállalkoznak fiatalok arra, hogy megvédjék a magyar emberek életét, és elhárítsák a fejük fölül a bajt - tette hozzá.
A miniszterelnök szerint ahhoz, hogy a Rendőrtiszti Főiskola végzősei - akiknek életútjához komoly reményeket fűznek - sikeresen viseljék a felelősséget, jellem, bátorság, eltökéltség, valamint szilárdság kell, és "érző szív sem árt".
A Rendőrtiszti Főiskola végzős hallgatói esküt tesznek a Budavári Kapisztrán téren megrendezett tisztavató ünnepségen (MTI)
A világ, benne Magyarország és benne az államélet minden korábbinál gyorsabban változik. Csak az marad talpon, "csak azzal tudunk együtt dolgozni", aki képes haladni a változásokkal, képes kiváló teljesítményt nyújtani, és megérteni, mit vár tőle az ország és annak vezetői - fejtette ki Orbán Viktor, aki emlékeztetett arra is, hogy a kormány megújítja a rendvédelmi képzést, létrejön ugyanis a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ahol - mint mondta - csak a legjobbak, "a legtisztább fejűek" és a hivatásukért legtöbbet tenni kész emberek tanulhatnak és taníthatnak.
A kormányfő szólt arról is, hogy jelentős átalakulások zajlanak a világban: rendíthetetlennek tűnt országok és gazdaságok rendülnek meg, korábban a látókörünkből is kimaradt országok és gazdaságok felemelkednek; nemzetek és országok jutnak egy-két év alatt koldusbotra, és válnak képtelenné arra, hogy polgáraik számára biztos és biztató jövőt teremtsenek; országok vagyona úszik el, értékelődik le, egész népeket fenyeget az adósok börtöne.
"A mi hazánkat is meglegyintette az összeomlás szele. A hitelekre, a kiváltságokra, spekulációra épülő Magyarország és magyar élet megrendült, és végzete felé csúszott. A lovakat az utolsó pillanatban rántottuk vissza a szakadék széléről". Magyarország visszatér a munka elsődlegességéhez, azokhoz az értékekhez, amelyek "az önök szülei számára még olyan természetesek voltak, mint a levegővétel" - mondta Orbán Viktor, kijelentve: a tévelygések kora lezárult.
A szombati tisztavatási ünnepségen a végzett 103 hallgató a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt tett esküt a Kapisztrán téren. Közülük 71-en a rendőrséghez, 8-an a büntetés-végrehajtáshoz, 7-en a katasztrófavédelemhez, 17-en pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz kerülnek. 2012. január 1-jétől a Rendőrtiszti Főiskolából létrejövő Rendészettudományi Kar a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik kara lesz.

Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Nézői levelek százai, kétségbeesett üzenetek, aláírásgyűjtés követte a hírt, hogy Tamás atya karaktere tragikusan távozott a Jóban Rosszban-ból. A közönség heves reakciója alapján az a döntés született, hogy május 22-én különleges búcsúepizóddal köszönnek el Száraz Dénes karakterétől.
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk
Robin Gibben légcsőmetszést hajtottak végre
Már beszélni sem tud a legendás énekes
Visszatér a múlt - a divatos holmik közé
Képek - Nem, ezt nem egy régi filmben láttad utoljára!
Gotti neje szerint nem baj, ha homoszexuális
Gengszterözvegy védi Travoltát: "Na és, ha meleg?"

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Felére csökkent világszerte a szülő nők halálozási aránya az elmúlt két évtized alatt - állapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett jelentésben szakemberek.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat
Gyorsan károsít a passzív dohányzás
A dohányos 30 perc alatt is rongálja mások vérereit

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
- 19:31 Kiemelt jelentőségű ügy lett a Kossuth téri rekonstrukció
KOAMBRA-EU Kft.Projektmérnök
Richard Fritz Kft.Műszakvezető
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




