"Elmagányosodott" Gyurcsány
Medgyessy lemondatná a miniszterelnököt
Olyan érzésem van, mintha most egyre magányosabb és magányosabb lenne - mondta utódjával kapcsolatban egy reggeli műsorban Medgyessy. Úgy véli, hogy Gyurcsánynak már a népszavazás előtt le kellett volna mondania. Közben Kapolyi László kiállt Gyurcsány mellett egy lapinterjúban.
2008.04.16 11:29MNO,Tv2,NépszabadságA jelenlegi helyzet nagyon kevéssé emlékeztet a leváltásához vezető 2004-es status quóra, akkor ugyanis az MSZP és a miniszterelnök népszerűsége is magasabb, a gazdasági növekedés is elfogadható szinten volt – mondta Medgyessy Péter a Tv2 reggeli műsorában. Medgyessy élesen bírálta Gyurcsány Ferencet, mondván: Gyurcsánynak már az őszödi beszéd kiszivárgása után le kellett volna mondania, most pedig már végképp.
A műsorban ennek kapcsán kérdezték Medgyessyt, aki a kérdésre válaszolva ismét elmondta: Gyurcsánynak nem a népszavazás eredményeit ismerve, hanem még a népszavazás előtt le kellett volna mondania.
Medgyessy csak reménykedni tud
A műsorvezető kérdésére a volt kormányfő úgy fogalmazott, Gyurcsány szerinte nem gondolja, hogy ő maga nehezíti a helyzetet. Medgyessy „csak reménykedni tud”, hogy a miniszterelnök közvetlen stábja majd felhívja erre a figyelmét. „A miniszterelnök nagyon magányos ember abban az értelemben, hogy a felelősséget egyedül viszi” – mondta általánosságban Medgyessy arra a kérdésre, hogy vajon csapatjátékos-e Gyurcsány. Hozzátette: „olyan érzésem van, mintha most egyre magányosabb és magányosabb lenne”.
Medgyessy szerint mindkét pártnak jobb, hogy szakadt a koalíció; így „a liberálisok liberálisok, a szocialisták baloldaliak lehetnek” – mondta. Szerinte ez nem baj, amíg a két párt néhány fontos kérdésben meg tud egyezni egymással; például a költségvetési alapszámban vagy az adórendszer átalakításában. Medgyessy az interjúban még azt is elmondta: szerinte „a reform szót sikerült teljes mértékben elcsépelni”.
Elvetjük a neoliberalizmust - Gyurcsány a legjobb
Elindult a dinamikus fejlődés, de ez döntő részben inkább azon párttagok reaktiválódásának köszönhető, akik korábban elhagyták a szociáldemokrata pártot – ezt Kapolyi László mondta a Népszabadságnak adott interjújában azzal kapcsolatban, hogy egyre több MSZP-s ül át az MSZDP-be. Úgy véli, hogy növekedett irántuk a bizalom.
„Ami a politikai együttműködést illeti, mi nem írtunk alá koalíciós megállapodást az SZDSZ-szel. Amikor az MSZP és az MSZDP együttműködési szövetséget kötött, tudomásul vettük, hogy a szocialista pártnak van egy koalíciós partnere.” Emlékeztetett arra is, hogy „az MSZP egy szociálliberális koncepcióval bíró SZDSZ-szel kötötte a megállapodást. Mi szociáldemokratákként élesen elhatárolódunk a mostani, neoliberális elvektől. Azt sem hiszem, hogy ezt a neoliberális vonalat homogén módon valamennyi szabad demokrata osztaná”.
Nem kértem felmentést, mert tiszteletben tartották, hogy bár az MSZP-frakcióban ülök, az MSZDP-t képviselem. Épp ezért szankciója sem volt, ha másképp szavaztam – válaszolta Kapolyi arra a felvetésre, hogy több parlamenti szavazásnál is tartózkodott, mivel szerinte a kormánypártok neoliberális elveket valló javaslatokat nyújtottak be. Kapolyi most úgy látja, a kormányfőcsere most nem aktuális kérdés, sem az MSZP vezetésében, sem az egész baloldalon nem lát Gyurcsánynál alkalmasabb személyt.
Kapcsolódó írások:

Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Nézői levelek százai, kétségbeesett üzenetek, aláírásgyűjtés követte a hírt, hogy Tamás atya karaktere tragikusan távozott a Jóban Rosszban-ból. A közönség heves reakciója alapján az a döntés született, hogy május 22-én különleges búcsúepizóddal köszönnek el Száraz Dénes karakterétől.
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk
Robin Gibben légcsőmetszést hajtottak végre
Már beszélni sem tud a legendás énekes
Visszatér a múlt - a divatos holmik közé
Képek - Nem, ezt nem egy régi filmben láttad utoljára!
Gotti neje szerint nem baj, ha homoszexuális
Gengszterözvegy védi Travoltát: "Na és, ha meleg?"

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Felére csökkent világszerte a szülő nők halálozási aránya az elmúlt két évtized alatt - állapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett jelentésben szakemberek.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat
Gyorsan károsít a passzív dohányzás
A dohányos 30 perc alatt is rongálja mások vérereit

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
- 19:31 Kiemelt jelentőségű ügy lett a Kossuth téri rekonstrukció
KOAMBRA-EU Kft.Projektmérnök
Richard Fritz Kft.Műszakvezető
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




