Mit nyomott le Orbán Lázár János torkán?
Egymásnak feszült Orbán és a Fidesz-frakció
Különös helyzet alakult ki a párt elnöke és a párt frakciója között. A jelenlegi helyzet szerint a Fidesz elnöke által vezetett kormány és a Fidesz parlamenti frakciója között komoly ellentét alakult ki egy bizonyos ügyben.
2011.11.09 11:06EliasA feszültség tárgya az eva, azaz az egyszerűsített vállalkozói adó. Névtelenségbe burkolózó fideszes honatya a hvg.hu-nak például azt nyilatkozta, hogy semmilyen kézzelfogható és racionális érvet nem kaptak arról, miért is kellene megszüntetni az evát, ezért a frakció egyfajta kompromisszumos megoldásra törekszik.
2010 nyara óta számtalan olyan változtatás valósult meg a kormány szándékához híven, ami nagyobb érdekeket sértett, Lázár János és frakciója azonban különösebb ellenvetés nélkül kiállt a kormány mellett. Talán ez az első alkalom, ahol ellenállásba ütközik az Orbán-kormány. Ráadásul éppen Lázár János vállalta fel a konfrontációt, miután november elején nyilatkozott a Kossuth Rádióban arról, hogy meg kívánják tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, miközben a kabinet már október végén kinyilvánította akaratát. A frakcióvezető a hétfői frakcióülés után pedig Orbán dogmájaként adta elő az eva megsemmisítését. Egyes találgatások szerint Lázár pusztán erősíteni akarja pozícióit, és a végleges kompromisszumot saját sikereként kívánja majd tálalni. Ez annak fényében reális lehet, hogy a blikk például a következő címmel jelentetett meg hírt erről keddi számában: Letolta az evát Orbán Lázár torkán.
Mindehhez érdemes azt is hozzávenni, hogy néhány hete felmerült a frakcióvezetői személycsere a sajtóban. Akkor Lázárt egy miniszteri székben vizionálták, míg a miniszterelnöki szóvivőt, Szijjártó Pétert hirdették meg befutónak a megüresedett tisztségre. Egyelőre mindkét politikus a helyén, azonban tény, hogy Lázár János egy olyan témában mert ellent mondani, ami elvileg nem politikai ügy. tény azonban az is, hogy a körülbelüli 100 ezer evázós 400-500 ezer embert érint, így egy olyan komoly kört haragítanának magukra, amelyet egyetlen politikai erő sem szívesen vállalna fel. A frakció politikusai egyébként azzal érvelnek, hogy az eva eltörlése számlagyűjtögetési hullámot indítana el, így komoly adóbevétel különbözetet nem eredményezne. Kis pénzért pedig minek több százezer ember, azaz szavazó polgár kedvét elvenni a Fidesz támogatásától?
Kapcsolódó írások:
- Lázár: Orbán határozott volt az eva megszüntetésében
- Lázár Jánoshoz fordulnak segítségért a rezidensek
- Lázár: meg kell tartani az evát
- Mesterházy: Lázár tájékoztasson, mielőtt egyeztetésre hív!
- Lázár sok sikert kívánt Gyurcsányéknak
- Lázárék rágyúrnak a kisebb államadósságra
- Lázár: tartsák be a bankok a törvényi feltételeket!

Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Nézői levelek százai, kétségbeesett üzenetek, aláírásgyűjtés követte a hírt, hogy Tamás atya karaktere tragikusan távozott a Jóban Rosszban-ból. A közönség heves reakciója alapján az a döntés született, hogy május 22-én különleges búcsúepizóddal köszönnek el Száraz Dénes karakterétől.
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk
Robin Gibben légcsőmetszést hajtottak végre
Már beszélni sem tud a legendás énekes
Visszatér a múlt - a divatos holmik közé
Képek - Nem, ezt nem egy régi filmben láttad utoljára!
Gotti neje szerint nem baj, ha homoszexuális
Gengszterözvegy védi Travoltát: "Na és, ha meleg?"

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Felére csökkent világszerte a szülő nők halálozási aránya az elmúlt két évtized alatt - állapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett jelentésben szakemberek.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat
Gyorsan károsít a passzív dohányzás
A dohányos 30 perc alatt is rongálja mások vérereit

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
- 19:31 Kiemelt jelentőségű ügy lett a Kossuth téri rekonstrukció
KOAMBRA-EU Kft.Projektmérnök
Richard Fritz Kft.Műszakvezető
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




