30 évre meghatározza
Lázár: a köznevelési törvény lesz a legfontosabb jogszabály
A Fidesz frakcióvezetője szerint a köznevelési törvény lesz a legfontosabb jogszabály, amelyet a parlament idén elfogad, ugyanis harminc évre meghatározza Magyarország sorsát.
2011.11.23 08:48MTILázár János az m1 Ma reggel című műsorában szerdán elmondta, arra törekszik, hogy az országban minél több helyen alkalmazzák azt az integrációra épülő oktatási modellt, amelyet az általa vezetett Hódmezővásárhelyen megvalósítottak.
A köznevelési törvény javaslatához benyújtott módosító indítványával kapcsolatban - amely csaknem ötven ponton változtatna az előterjesztésen - kifejtette: problémásnak tartaná úgynevezett felzárkóztató osztályok létrehozását, szerinte ugyanis a hátrányos helyzetű, külön foglalkozást igénylő gyermekek számára az óvoda és az iskola között kellene megteremteni az "átmenetet".
A legfontosabb célnak azt nevezte, hogy a törvény lehetővé tegye a felzárkózást. "Akkor tudom tiszta lelkiismerettel megszavazni, hogy ha ennek a követelménynek megfelel" - mondta, hozzátéve, hogy szerinte a köznevelési törvény a legfontosabb jogszabály, amelyet az Országgyűlés idén elfogad, az ugyanis harminc évre meghatározza az ország sorsát.
A kis létszámú fejlesztő iskolai osztály beindítása már önmagában az iskolai szegregációt determinálná - így indokolta a parlamenti honlapra múlt hét csütörtökön felkerült indítványcsomagjában a frakcióvezető, hogy miért javasolja azt: ne kis létszámú fejlesztőpedagógiai osztályban, hanem óvodai fejlesztőcsoportban foglalkozzanak a nem iskolaérett gyermekekkel.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tervezett együttműködésről Lázár János a köztelevízióban azt mondta: "azok az országok, amelyek bekapcsolják a biztonsági övet, és netán baleseti biztosításban gondolkodnak, azok felelősen gondolkodnak a polgáraik sorsát illetően. Ebben szerintem semmi különleges, extra nincs".

A gazdasági növekedéshez szükség van bizonyos védőgaranciákra, amelyeket mások mellett az IMF is képes garantálni - fűzte hozzá, megjegyezve, ez nem azt jelenti, hogy másokkal ne kellene tárgyalni.
Közölte: frakciótársával, Rogán Antallal együtt ő is megbeszélést folytatott a Magyarországon tartózkodó IMF-delegációval, amelyen téma volt egyebek mellett a gazdasági növekedés és az ország átalakítása. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban a frakcióvezető badarságnak nevezte azt a bírálatot, amely szerint a Fidesz saját magára írta a törvényt.
Nem az a kérdés, ki nyeri a választást, hanem az, hogy aki nyer, képes legyen világos felhatalmazással kormányt alakítani - fogalmazott.
Azzal kapcsolatban, amit korábban jelzett, vagyis hogy alkotmányossági aggályokat vethet fel, hogy a határon túli magyaroknak csak egy szavazatuk lenne, mivel csak listára voksolhatnának, Lázár János azt mondta: az alkotmányosság és a realitás kérdése merül fel, mert lehet, hogy ez valóban felvet alkotmányossági kérdéseket, de abban biztos, hogy a magyar társadalom ma ennél többet nem tud elfogadni.
A Fidesz frakcióvezetője az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is beszélt szerda reggel a választási törvényről, és közölte: ha javaslat érkezik, készek megtárgyalni az induláshoz szükséges ajánlószelvények tervezett számának - 1.500 - a csökkentését. A parlamenti képviselők javadalmazásának átalakuló rendszerével kapcsolatban megjegyezte egyebek mellett azt, hogy a tervek szerint az Országgyűlés honlapján elérhető lesz, hogy a képviselő mikor hol és mennyit tankolt az üzemanyagkártyájával.

George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
A szóvivő szerint George Michaelnek nem történt komolyabb baja, egy szemtanú azonban most elmondta, miért is kellett mentőhelikoptert hívni a múlt héten a sztárhoz és azzal kórházba szállítani.
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár

Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
A weboldal késéssel indult az eredeti tervekhez képest. A hagyományos, lottózókban játszható Tippmix játék nem szűnik meg az új termék bevezetésével, változatlan marad.
Túlzott deficit
A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás
Plusz 4, plusz 2
Most csütörtökön drágul az üzemanyag
Bundesbank
Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban
Pekingben
Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
Szijjártó Péter írta alá
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Sanofi
Országosan
Itt az idei bérajánlás

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója
Az intézmény közép-európai fókuszát északi és déli irányban is kell terjeszteni, valamint Ausztriát is be kell ebbe vonni.
Pelotajátékost ábrázol
Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában

Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
A szegedi 2-es villamos pályájának és a hozzá kapcsolódó létesítményeknek a többször módosított határidő alapján 2010. szeptember 18-ra kellett volna elkészülniük.
Két ponton
Motorosbaleset: útzár a 6-oson
Mezőhegyes
Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros
Senki nem sérült meg
Három kamion ütközött az M5-ösön
Egyikük nem élte túl
Biciklistákat gázolt a teherautó
Autóval ütközött a villamos
Pótlóbuszok járnak a 4-es és 6-os villamosok helyett
A soroksári lehajtónál
Két teherautó és egy kamion ütközött az M0-son

18+ képek - Függönyként rántja szét a melltartóját Rony
Szeretjük mi a kultúrát, hát hogy a csudába ne szeretnénk, főleg, ha a függöny mögött olyan csodás látvány tárul fel, mint Rony két főszereplője! Ezt nemcsak a premieren érdemes megnézni!
Rontáslevétel
Nem jött be... Öt év börtönre ítélték a jósnőt
Eddig mindig sikerült elmenekülnie
Évek óta bújkált - kamerákkal figyelte a rendőröket
Százméternyi biztosító kábel
Szajolban fogták el a kábeltolvajokat
Kazincbarcika
Bozótvágóval vezette le a haragját a nő
Öt éves gyerekként rabolták el
23 év után tért haza: a Google Maps segített
Vezető karakterként kápráztatja el a nagyérdeműt
Képek - Magyar kötéltáncos került a Cirque de Soleil élére!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:35 Kuszeirben harmadik napja véres harcok dúlnak
- 1:30 A szalamandra titka - részben fellebbent a fátyol
- 1:00 POSZT - színház ihlette kirakatok versenyeznek Pécsen
- 0:30 Szuperkondenzátor válthatja le a mobilok akkumulátorait
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 22:29 Képekkel: II. világháborús bomba a Várban, folyamatos kitelepítések
- 22:17 Szenzációs képek és videók - az UEFÁ-nak hála ilyet biztosan nem látunk a szombati BL-döntőn
Még az időjárási oldalaktól is vámot szedne Illés

Éves reklámbevételük 0,5 százalékával kell hozzájárulniuk a médiaszolgáltatóknak az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetéséhez. Ha nem fizetnek határidőre, akkor már 0,8 százalékra emelkedik az adók módjára behajtandó köztartozásuk.
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


