Egy új alkotmány
Cigányság, köztársaság - megmentené az országot a 4K!
Szerdán mutatta be programját a 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom. A szervezet tervei között a köztársaság "újraalapítása", egy új alkotmány készítése, a cigányság integrációja és a fejlesztő állam gazdasági modelljének bevezetése is szerepel.
2011.12.15 14:11MTIA budapesti sajtótájékoztatón Istvánffy András koordinátor elmondta, hogy tagságuk a következő fél évben fogja megvitatni a pártprogramot, amit a májusi alakuló kongresszus fogad majd el. Hangsúlyozta, hogy pártprogramjuk alapján fogják elkészíteni 2014-es választási programjukat.
A koordinátor kitért arra is, hogy alapeszméjük a patriotizmus, ami egyaránt elutasítja a bezárkózó nacionalizmust és a rossz értelemben vett kozmopolitizmust is.
A patriotizmus céljai közé sorolta, hogy a demokratikus intézményrendszer "valóban működjön" és érdemi beleszólást engedjen a haza sorsába. Hozzátette, hogy mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy Magyarországon boldoguljon, miközben magának a hazának is meg kell adni az önrendelkezés lehetőségét.
Istvánffy András kijelentette, hogy a harmadik köztársaság intézményrendszere megbukott, mert a január 1.-jén életbe lépő alaptörvény "a köztársaság végét jelenti". A politikus szerint ez a helyzet azért is alakulhatott ki, mert a rendszerváltozás nem teljesítette az induláskor tett ígéreteit. Szavai szerint a jogállami kereteket és a szabadságjogokat biztosították, de a részvétel lehetősége meglehetősen formális maradt. Hozzátette, hogy az utóbbi húsz évben követett gazdasági modell nem volt képes szavatolni a létbiztonságot.
A legfontosabb közjogi célkitűzésüknek a köztársaság "újraalapítását" nevezte. Meglátása szerint az "egypárti alaptörvény" megakasztotta Magyarország alkotmányos fejlődését ezért szervezetük egy érdemi konszenzussal akarják létrehozni az új köztársaságot. Alapkövetelménynek tartotta, hogy az új alkotmányt majdan népszavazással fogadják el.
Elmondta azt is, hogy az általuk tervezett új alkotmánynak az 1989-eshez hasonlóan kerülnie kell "az ideológiai betéteket", de abban különbözni fog, hogy a független intézmények szerepét érdemben megerősítik.
Egy új érdemi köztársaság csak akkor tud létrejönni, ha Magyarország minden lakójának lehetősége van arra, hogy érdemben részt vegyen benne - szögezte le.
Arra a kérdésre, hogy mely politikai erőkkel működnének együtt az általuk tervezett alkotmányozás során, azt felelte, hogy olyan alaptörvényre van szükség, amelyik megszünteti a politikai szekértáborok kettéosztottságát. Hozzátette, hogy az új alkotmányt a konzervatív szavazók nagy részének is el kell tudnia fogadni, de az még nyitott kérdés, hogy a jogszabályt milyen intézményi keretek között hoznák létre.
Vekerdy Panni az új köztársaság egyik alapfeltételének nevezte a cigányság érdemi társadalmi integrációját. A 4K! szóvivője a szervezet nevében elutasította, hogy bárkinek a "vérében lenne" a bűnözés. A téma kapcsán hangsúlyozta az állami integráció eszközeinek és az egyenlő feltételek megteremtésének szükségességét. Hozzátette, hogy az integrációt nem lehet kizárólag felülről irányítva megoldani, a cél elérésének érdekében szükség van a romák saját önszerveződéséire is.
A 4K! másik szóvivője, Nagy András fenntarthatatlannak nevezte a jelenlegi gazdasági modellt, mert a gazdaság az olcsó munkaerőre épülő, alacsony hozzáadott értékű bérmunkákra koncentrál, amivel nem lehet versenyezni a tőlünk keletebbre fekvő országokkal. Saját elképzeléseiket ismertetve az úgynevezett fejlesztő államot említette, amelyet egy hosszú távú, szakmai egyeztetésen alapuló gazdasági stratégiával kombinálnának. A modellt részletesen ismertetve azt mondta, hogy az állam aktív szerepet vállal a gazdaság fejlesztésében, miközben kijelöl húzóágazatokat, összehangolja az oktatást és a kutatásfejlesztést valamint segíti a cégeket, hogy az export területén is megerősödjenek. Nagy András hozzátette, hogy minden eszközzel megpróbálnak fellépni a szürkegazdaság ellen. Ezek között szerepelne egy adóamnesztia is, amelynek során a cégek kifehéríthetik működésüket.
Kérdésre válaszolva Istvánffy András azt mondta, hogy az első regisztrációs hullámuk novemberben zárult le, ennek alapján már több mint ötszáz taggal rendelkeznek. Hozzátette, hogy megkezdték a csoportjaik szervezését. Hangsúlyozta, hogy az erős budapesti érdeklődés mellett, az egész ország területéről voltak jelentkezőik és első csoportjaik éppen Kelet-Magyarországon alakultak meg. Alapvető célkitűzésnek nevezte, hogy alakuló kongresszusukra többen legyenek, mint a jelenleg legkisebb parlamenti párt, az LMP.
Kapcsolódó írások:

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu

Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
Több mint 30 ezer ember tekintette meg a cseh koronázási ékszereket, amelyeket tíz napra állítottak ki a prágai Hradzsin legdíszesebb termében, az Ulászló teremben.
A legjobb filmterv EU-díját
Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat
Mario Vargas Llosa drámája
Ezeregy éjszaka Kolozsváron
A német császár utolsó lakhelye
Múzeum lesz II. Vilmos otthonából
Passiójáték
Utcaszínház Szombathelyen
Özönvíz
Cannes - kihalt teraszok, megtelt nézőterek
Kisebbségi lét
Duna menti németek - kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Ismét járható mindkét irányban a 3-as főút Gödöllő térségében, ahol vasárnap dél körül egy motoros személyautóval ütközött, egy ember életét vesztette, és többen megsérültek.
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre

Gránátok a Dunában!
Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszan.
Ki ütött elsőnek?
Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
Május 19.
KENÓ: a nyertes számok
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Miskolcon
Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában
Öregasszonyokat rabolt ki
Árulkodott a brutális nő helyszínen maradt egyik irata - két óra alatt elfogták
Helvécia
A háza elé ért a motoros - hasba döfte egy kaszával
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 Még mindíg bíznak Obamában
- 20:40 A Honvéd alázta a bajnokot
- 20:14 FTC utánpótlástorna: aratott a Nürnberg
- 19:55 Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
- 19:40 Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
- 19:24 Befejeződött a horvát önkormányzati választások 1. fordulója
- 19:07 Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


