Döntött az NMHH
Kitessékelték a budapesti éterből a Klubrádiót?
Döntést hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Budapest 89,5 MHz, a Budapest 95,3 MHz és a Budapest 103,9 MHz helyi körzeti rádiós frekvenciákra kiírt pályázatokról kedden; mindhárom budapesti frekvencián, várhatóan 2012 első negyedévében, új rádióadók kezdhetik meg működésüket.
2011.12.21 07:48MTIÍgy a 89,5-ös frekvencián a Juventus helyett a Prodo Voice Stúdió Műsorszolgáltató Zrt., a 95,3-on a Klubrádió helyett az Autórádió, a 103,9-en a Rádió 1 helyett a Juventus sugározhat műsort.
A Médiatanács a három budapesti kereskedelmi frekvenciára 2011 júliusában tette közé pályázati felhívásait, kevesebb kötöttség, több magyar zene mottóval. Augusztus 30-án az érdeklődők a három jogosultságra összesen 20 pályázati ajánlatot nyújtottak be, ez rendkívül nagy érdeklődést jelent. A formai és tartalmi vizsgálatok után végül 16 pályázati ajánlat maradt versenyben.
Az NMHH hivatalának előterjesztése alapján a Médiatanács december 20-án döntött a három nyertes ajánlatról - áll a közleményben. A tájékoztatás szerint a pályázati felhívások kiemelt célja volt a hatékony gazdálkodás az állami tulajdonú frekvenciákkal. A három nyertes pályázó az eredeti, "kikiáltási árnál" jóval magasabb díjajánlatot tett, átlagosan több tízmillió forinttal ajánlottak többet, mint a pályázati felhívásban szereplő kiindulási összeg.
Fontos cél volt, hogy a rádiók műsoraiban a tájékoztató, a szórakoztató, és zenés jelleg mellett a helyi közélet is hangsúlyos szerepet kapjon. A helyi közélettel foglalkozó műsorok aránya alapján valamennyi pályázó közül a Prodo Voice Kft. tette a legmagasabb vállalást műsortervében.
A pályázók komolyan vették a magyar zenei arányra vonatkozó kívánalmakat is, erre valamennyien a lehető legtöbb pontszámot kapták - olvasható a közleményben.
A pályázati eredmények értelmében a Budapest 89,5 MHz frekvenciára a Prodo Voice Stúdió Műsorszolgáltató Zrt., a Budapest 95,3 MHz frekvenciára az Autórádió Műsorszolgáltató Kft., a Budapest 103,9 MHz frekvenciára pedig a Rádió Juventus Műsorszolgáltató Zrt. köthet műsorszolgáltatási szerződést a Médiatanáccsal. A 95,3-as és 103,9-es frekvenciára hat-hat pályázó közül választották ki a nyertest.
A 89,5 MHz-es sávra négyen pályáztak. A Médiatanács 2012 első negyedévében további két budapesti frekvenciapályázat (Budapest 92,9 MHz, és Budapest 96,4 MHz) eredményéről hoz döntést.
A médiatanács május 25-ei ülésén kezdte meg a 89,5 MHz-es, a 95,3 MHz-es, valamint a 103,9 MHz-es budapesti kereskedelmi körzeti rádiós frekvenciák pályáztatását.
A frekvenciákon jelenleg sugárzó Juventus Rádió, a Klubrádió és a Rádió 1 korábbi 7 plusz 5 éves szerződései februárban, illetve márciusban jártak le, azóta ezek 60 napos ideiglenes engedéllyel működnek. A testület a pályázat tervezetének elfogadása után, 30 napon belül közmeghallgatást tartott.
A végleges pályázatokat július 21-én tette közzé a médiatanács.
A jelentkezőknek ekkortól számítva 40 napjuk volt a jelentkezésre. A pályázati kiírások szerint a 95,3 MHz-es sáv frekvenciadíja évente 52,9 millió forint plusz áfa - a vételkörzetben 1,8 millió ember érhető el -, a 89,5 MHz-es frekvenciáé 92,5 millió forint plusz áfa - 3,3 millió ember elérésével -, míg a 103,9 MHz-es frekvenciáé 39,3 millió forint plusz áfa, itt 1,3 millió ember érhető el.
A három körzeti kereskedelmi frekvencia pályázata az elbírálás szempontjai alapján megegyezett: összesen 72 pontot lehetett szerezni. 20 pont járt akkor, ha a helyi közélettel foglalkozó műsorszámok aránya az éjszakai órák nélkül meghaladja naponta a 25 százalékot. 10 pont járt, ha a zenei műsorszámok aránya a teljes műsoridőnek több mint 60 százaléka, és további 10 pont, ha a zenei műsoridőn belül több mint 40 százalékban magyar zenét sugároz a rádió.
A műsorterv szubjektív megítélésére további 12 pont volt adható. 3 pontot ér a médiaszolgáltatási tapasztalat és 2 pontot a kiegészítő médiaszolgáltatás vállalása.
Értesülések szerint a Klubrádió mindhárom kategóriában maximális pontszámot kapott. A legmagasabb médiaszolgáltatási díjajánlat 15 pontot ért.
A médiatanács október 12-ei ülésén megvizsgálta a három budapesti regionális kereskedelmi rádiós frekvenciára beérkezett pályázatok alaki érvényességét.
Az NMHH szóvivői irodájának közlése szerint a 103,9 MHz-es frekvenciára kilenc pályázati ajánlat érkezett, amelyből kettő alakilag érvénytelen volt, a többi hét pályázónál alaki hiánypótlásra volt szükség. A 89,5 MHz-re négy pályázati ajánlat érkezett, mindegyiknél szükséges volt a hiánypótlás. A 95,3 MHz-es frekvenciára hét pályázati ajánlat érkezett, ebből egy alakilag érvénytelen volt, a többi hatot alaki hiánypótlása utalták.

Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Nézői levelek százai, kétségbeesett üzenetek, aláírásgyűjtés követte a hírt, hogy Tamás atya karaktere tragikusan távozott a Jóban Rosszban-ból. A közönség heves reakciója alapján az a döntés született, hogy május 22-én különleges búcsúepizóddal köszönnek el Száraz Dénes karakterétől.
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk
Robin Gibben légcsőmetszést hajtottak végre
Már beszélni sem tud a legendás énekes
Visszatér a múlt - a divatos holmik közé
Képek - Nem, ezt nem egy régi filmben láttad utoljára!
Gotti neje szerint nem baj, ha homoszexuális
Gengszterözvegy védi Travoltát: "Na és, ha meleg?"

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Felére csökkent világszerte a szülő nők halálozási aránya az elmúlt két évtized alatt - állapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett jelentésben szakemberek.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat
Gyorsan károsít a passzív dohányzás
A dohányos 30 perc alatt is rongálja mások vérereit

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
- 19:31 Kiemelt jelentőségű ügy lett a Kossuth téri rekonstrukció
KOAMBRA-EU Kft.Projektmérnök
Richard Fritz Kft.Műszakvezető
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




