Nem skót, de férfi, szoknyában: mi az?
Fotózkodni akart a transzvesztita - megtiltotta a kastélyszálló
Sajnálatát fejezi ki és egy későbbi időpontban lehetővé teszi a szálló kertjének igénybevételét transzvesztita fotózás céljára egy vidéki kastélyszálló üzemeltetője.
2012.01.21 08:21ma.huEz áll abban az Egyenlő Bánásmód Hatóság által is jóváhagyott egyezségben, amelyet a korábban elutasított transzvesztita baráti társaság képviselője kötött a kastélyhotel üzemeltetőjével. Ez volt az első olyan ügy Magyarországon, amelyben a Hatóság egy transzvesztita személy kérelmére indított eljárást - írja közleményében a Háttér Társaság a Melegekért egyesület.
Az egyesület jogsegélyszolgálatának ügyfele 2011 júliusában egy internetes portálon foglalt szállást egy vidéki kastélyhotelbe. A foglalás során külön feltüntette, hogy a kastély kertjét fotózásra is szeretné igénybe venni. A kastélyhotel mindaddig semmilyen akadályt nem gördített a szálló igénybevétele és a fotózás elé, amíg ki nem derült: transzvesztita fotózásról lenne szó. Az ügyfél hiába próbált más időpontban is megállapodni, a kastélyszálló elutasította kérését.
Az ügyfél panaszával az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, ám a Hatóság a kérelmet érdemi kivizsgálás nélkül elutasította, arra hivatkozva, hogy az ügyfél nem rendelkezik a jogszabály által meghatározott védett tulajdonsággal, holott panaszában egyértelműen leírta, a szolgáltatás nyújtásának megtagadása véleménye szerint azért történt, mert „travi fotózásról” lett volna szó.
Az ügyfél ekkor fordult a Háttér Társaság a Melegekért jogsegélyszolgálatához, amely részletes beadványában felhívta a figyelmet, hogy az egyenlő bánásmódról szóló törvény a nemi identitás szerinti hátrányos megkülönböztetést is tiltja, így az azon személyeket is védi, akik ugyan születéskori nemükkel azonosulnak, de időről időre az ellenkező nem ruháit öltik magukra (transzvesztiták).
A Hatóság válaszlevelében elnézést kért korábbi figyelmetlenségéért, és megindította az eljárást a kastélyhotel üzemeltetője ellen. A szóbeli tárgyalás során az üzemeltető első perctől készségesnek bizonyult a megegyezésre, véleménye szerint az incidensre egy félreértés miatt került sor (az adott időpontban már esküvő volt a kastély területén, és emiatt nem tartották kivitelezhetőnek más fotózás megrendezését).
Az ügyben a felek között végül egyezség született, amely szerint az eljárás alá vontnak nem állt szándékában a kérelmezőt megbántani vagy megsérteni, és a történtekért sajnálatát fejezte ki. Az eljárás alá vont kastélyhotel vezetősége vállalta, hogy egy előre egyeztetett tavaszi időpontban biztosítja a kérelmező számára az eredeti kérelemben megjelölt fotózás lebonyolítását, és a jövőben is mindent megtesz az egyenlő bánásmód követelménye maradéktalan érvényesülése érdekében.
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény 2003 óta tiltja a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti hátrányos megkülönböztetést többek között a foglalkoztatás, az oktatás és a szolgáltatások igénybevétele során. A törvény alapján egyetlen bank, étterem, szálloda vagy szórakozóhely sem tagadhatja meg a leszbikus, meleg, biszexuális vagy transznemű emberek kiszolgálását.
„Az eset ismét megmutatta, hogy érdemes az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulni, ha valakit szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt ér hátrányos megkülönböztetés” – mutatott rá Dombos Tamás a Háttér Társaság a Melegekért egyesület jogsegélyszolgálatának munkatársa.
„Ugyanakkor az is kiderült, a Hatóság nem minden esetben áll a helyzet magaslatán, ezért panaszunkkal érdemes először civil jogvédőkhöz fordulni, akik a Hatóság esetleges hibáira rámutatva az ügyfél érdekeit az egész eljárás során képviselik. Bízunk benne, hogy az eset kapcsán a Hatóság számára is egyértelművé vált, hogy szükség lenne az ügyintézők továbbképzésére, különösen a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti diszkrimináció felismerése kapcsán.”

Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Nézői levelek százai, kétségbeesett üzenetek, aláírásgyűjtés követte a hírt, hogy Tamás atya karaktere tragikusan távozott a Jóban Rosszban-ból. A közönség heves reakciója alapján az a döntés született, hogy május 22-én különleges búcsúepizóddal köszönnek el Száraz Dénes karakterétől.
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk
Robin Gibben légcsőmetszést hajtottak végre
Már beszélni sem tud a legendás énekes
Visszatér a múlt - a divatos holmik közé
Képek - Nem, ezt nem egy régi filmben láttad utoljára!
Gotti neje szerint nem baj, ha homoszexuális
Gengszterözvegy védi Travoltát: "Na és, ha meleg?"

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Felére csökkent világszerte a szülő nők halálozási aránya az elmúlt két évtized alatt - állapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett jelentésben szakemberek.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat
Gyorsan károsít a passzív dohányzás
A dohányos 30 perc alatt is rongálja mások vérereit

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
- 19:31 Kiemelt jelentőségű ügy lett a Kossuth téri rekonstrukció
KOAMBRA-EU Kft.Projektmérnök
Richard Fritz Kft.Műszakvezető
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




