Röghöz köt
Értelmetlen a felsőoktatás átalakítása
Semmi baj nem lenne azzal, ha a kormány bejelentésének megfelelően úgy változtatná meg a felsőoktatás finanszírozását, hogy az államilag támogatott helyek számát a piacképes szakmákban növeli, máshol pedig csökkenti. Azonban ennek nemcsak hogy az ellenkezője történik, de olyan tandíjakat is akasztanak a hallgatók és családjaik nyakába, amit a magyar jövedelmi szintek mellett képtelenség finanszírozni évtizedekre szóló eladósodás nélkül.
2012.01.24 14:02sabater - ma.huTeljesen jogos minden kritika a felsőoktatás finanszírozásának átalakításával kapcsolatban, amely arról szól, hogy a népszerűségét többek közt a tandíj, leánykori nevén fejlesztési részhozzájárulás eltörléséről szóló referendummal megerősítő Fidesz most vált végképp hiteltelenné. Orbán Viktor egy 2008-as interjúban elég meggyőzően érvelt például amellett, hogy hazánk „érdeke az, hogy a fiatal, tehetséges emberek, amolyan inasévek formájában elmenjenek Magyarországról”, ehhez képest a kormány most röghöz köti a fiatalokat.
Aztán mondott olyat is, miszerint "fontos az, hogy Magyarországon minden tehetséges, de szegény sorba született gyerek eljuthasson az egyetemre", és itt nyilván nem a BKV-jegyárak emelése ellen érvelt, hanem a tandíjjal szemben. Ehhez képest a Fidesz kormányon nyolcvanmilliárdot von ki a felsőoktatásból, úgy, hogy ennek terheit a hallgatókra rakná. Ennek köszönhetően 2012 szeptemberétől egy közgazdaságtani szakon tanulónak 450-700 ezer, egy jogásznak 450-650 ezer, egy átlagos természettudományi szakon tanulónak pedig 600-800 ezer forintot kell fizetnie a mesterképzésen évente.
Nem nehéz belátni, hogy a nagyon-nagyon szűken vett gazdagok kivételével ez bárki számára kifizethetetlen. Még a felső-középosztálynak is igen komoly terheket jelent ennyi pénz egyösszegű befizetése, ha nem akarnak hitelt felvenni. Márpedig a hitelfelvételnek komoly ára van, a Ténytár blog számításai szerint például „az állami finanszírozott és FER-es hallgató 17-18 ezres törlesztőrészlettel és kilenc-, illetve tízéves futamidővel számolhat vagy számolhatna, addig a részösztöndíjas hallgatónak ez 26 ezres törlesztőrészletbe és 17 évbe, a költségtérítésesnek pedig havi 30 ezer forintos teherbe és 20 évig tartó visszafizetésbe kerülhet.”
Az ilyen mértékű tandíjra egyetlen magyarázat lehet: ha az államnak annyira nincsen pénze, hogy képtelen finanszírozni a felsőoktatást. Ez ugyanis bezárja a társadalmi mobilitás (azaz a szegényebb sorban élők felemelkedési lehetőségésének) kapuit egy nagyon széles réteg előtt, rontja az ország esélyeit a tudást igénylő gazdasági versenyben, és egyáltalán: rossz és káros. Hogy az állam folyamatos pénzhiányban szenved, azt tudjuk, abba pedig nem mennének bele, hogy ez akkor is így lett volna-e, ha a Fidesz nem költ el mondjuk 500 milliárd forint körüli összeget MOL-részvényre, vagy nem formálja az adórendszert át úgy, hogy az (csak a gazdagoknak kedvezve) évente hasonló mennyiségű kiesést eredményez a költségvetésnek.
És a kutya itt van elásva: nem igaz az érvelés, hogy a reform célja a megtakarítás, hiszen az új tandíjrendszer nem hoz lényegi pluszbevételt az államnak. Az állami finanszírozástól eleső hallgatók nagy részének a zsebében nem lapul 400-800 ezer forint évente, így minden valószínűség szerint a 2%-os kamatozású Diákhitel 2 konstrukciót veszi igénybe a tandíj kifizetésére. Ez pedig állami pénz: így a 80 milliárdos megtakarítás nagy részét kapásból elveszti az állam, ráadásul úgy, hogy ezt néhány éven belül hiába várja vissza – hiszen ekkor kezdődik csak meg a törlesztés. Azaz a kormánynak sikerült a lehetetlen: úgy szabta át a felsőoktatás finanszírozását, hogy azzal több tízezer hallgató életszínvonala lesz jelentősen rosszabb (nem beszélve azokról, akik kiszorulnak a képzésből, pusztán azért, mert szegények és/vagy jogásznak, közgazdásznak akartak menni), viszont az állam sem spórolt az átalakítással.
Mondhatnánk, hogy ez a reform a leggazdagabbak gyerekeinek kedvez, hiszen csökkenti a versenyt az egyetemi helyekért, de még ez is csak féligazság lenne, hiszen nekik sem jó, ha megemelt összegeket kell fizetni a felsőoktatásért. Az igazság ezzel szemben az, hogy senki nem jár jól a Hoffmann-féle átalakítással: az állam egy cikluson belül nem nyer rajta, szülőknek és diákoknak pedig egyaránt rosszabb lesz. Mondhatjuk szebben, fogalmazhatunk mértéktartóan, a lényeg ugyanaz marad: a jelenlegi felsőoktatási reform egy végtelenül dilettáns és rendkívül káros politika eredménye. Úgy hülyeség az egész, ahogy van. Ki kéne dobni.

Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Nézői levelek százai, kétségbeesett üzenetek, aláírásgyűjtés követte a hírt, hogy Tamás atya karaktere tragikusan távozott a Jóban Rosszban-ból. A közönség heves reakciója alapján az a döntés született, hogy május 22-én különleges búcsúepizóddal köszönnek el Száraz Dénes karakterétől.
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk
Robin Gibben légcsőmetszést hajtottak végre
Már beszélni sem tud a legendás énekes
Visszatér a múlt - a divatos holmik közé
Képek - Nem, ezt nem egy régi filmben láttad utoljára!
Gotti neje szerint nem baj, ha homoszexuális
Gengszterözvegy védi Travoltát: "Na és, ha meleg?"

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Felére csökkent világszerte a szülő nők halálozási aránya az elmúlt két évtized alatt - állapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett jelentésben szakemberek.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat
Gyorsan károsít a passzív dohányzás
A dohányos 30 perc alatt is rongálja mások vérereit

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
- 19:31 Kiemelt jelentőségű ügy lett a Kossuth téri rekonstrukció
KOAMBRA-EU Kft.Projektmérnök
Richard Fritz Kft.Műszakvezető
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




