A családtagok a kispesti temetőben fogadják
Olasz hajókatasztrófa - Hazahozták a magyar áldozat holttestét
Hazahozták az olasz óceánjáró balesetében meghalt Fehér Sándor holttestét; a koporsót szállító, Milánóból érkezett menetrend szerinti Malév-járat szerdán, háromnegyed 12-kor landolt a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.
2012.01.25 13:30MTIA hajószerencsétlenségben elhunyt hegedűművész fekete lepellel letakart koporsóját a repülőgépről egy targonca segítségével emelték le, majd egy csomagszállító trélerre tették – jelentették a helyszínről.
A 38 éves férfi holttestét családtagok nem várták a repülőtéren, mert mint azt szerda délelőtt elmondták, úgysem engedték volna a koporsó közelébe őket. A hajóbaleset magyar áldozatát így a családtagok majd délután, a kispesti temetőben fogadják.
A hozzátartozók tájékoztatása alapján a Liszt Ferenc repülőtérről a Budapesti Temetkezési Intézet halottszállító autója viszi majd a temető ravatalozójába Fehér Sándor holttestét, és majd ezt követően kaphatja meg édesanyja mint legközelebbi hozzátartozója az elhunyt halotti bizonyítványát.
Fehér Sándorné elmondta, Olaszországban ő azonosította fia holttestét, és egy nagy sebet látott a fején, így egyelőre nem tudja, koponyatörés, vagy fulladás okozta-e fia halálát.
Az édesanya közölte azt is: fiától február 1-jén, 14 óra 15 perckor, a kispesti temetőben vesznek végső búcsút. A 38 éves elismert cigányzenészt a közelmúltban elhunyt édesapja mellett helyezik örök nyugalomra.
A főként klasszikus zenét játszó Fehér Sándor hegedűművész 1973. március 31-én született Budapesten. A neves zenészdinasztiából származó Sándor öt éves kora óta hegedült, és a tudását kezdetben édesapjától sajátította el. A középiskolát a Szent István Gimnáziumban végezte, diplomáját pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte meg, de tanult a bécsi konzervatóriumban is.
Édesanyja elmondása szerint szeptembertől az Amerikai Egyesült Államokban tanult volna, hogy mesterfokozatot szerezzen, majd doktori képzésben vegyen részt, de tervei között szerepelt, hogy ősztől egy iskolát alapít tehetséges gyermekeknek, illetve a magyar zenei ABC módszertanát meghonosítva oktasson kisdiákokat az Egyesült Államokban. Ennek érdekében fel akart hagyni a hajókon való zenéléssel, ez lett volna az utolsó, ilyen jellegű vállalása – tette hozzá.
Fehér Sándor azután vesztette életét, amikor a Costa Concordia olasz óceánjáró hajó, amelyen zenészként dolgozott, január 13-án éjjel a toszkán partok közelében fekvő Giglio szigeténél sziklának ütközött, majd az oldalára fordult. Szemtanúk elmondása szerint segédkezett a megfeneklett hajón utazó gyermekek evakuálásában, majd visszament kabinjába hegedűjéért, de többé nem került elő. Holttestét napokkal később találták meg a már vízzel elárasztott hajótestben.
A tragédia éjszakáján a luxushajó fedélzetén 4229-en tartózkodtak, közülük 3209 turista a világ 62 országából, többségükben olaszok, franciák és németek. A hajón 1023 fős személyzet tartózkodott, köztük 12 magyar.
Kedden újabb holttestet találtak az olasz hatóságok, ezzel 16-ra emelkedett a baleset áldozatainak száma, 22 embert pedig eltűntként tartanak nyilván. Fehér Sándor hegedűművész a katasztrófa egyetlen magyar áldozata.
Kapcsolódó írások:
- Luxushajó-katasztrófa - Nyomoznak a magyar csalók ügyében
- Costa Concordia - Nem csak a kapitány felelős
- Magyarok a horrorhajón: a halott anya tett bejelentést egy eltűnt után
- Képgaléria: kikötött Laura Dekker, a legfiatalabb hajós
- Újabb hajótragédia: rengeteg a halott a Hormuzi-szorosban
- A mélybe süllyedhet a horrorhajó: felfüggesztették a keresést

Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Nézői levelek százai, kétségbeesett üzenetek, aláírásgyűjtés követte a hírt, hogy Tamás atya karaktere tragikusan távozott a Jóban Rosszban-ból. A közönség heves reakciója alapján az a döntés született, hogy május 22-én különleges búcsúepizóddal köszönnek el Száraz Dénes karakterétől.
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk
Robin Gibben légcsőmetszést hajtottak végre
Már beszélni sem tud a legendás énekes
Visszatér a múlt - a divatos holmik közé
Képek - Nem, ezt nem egy régi filmben láttad utoljára!
Gotti neje szerint nem baj, ha homoszexuális
Gengszterözvegy védi Travoltát: "Na és, ha meleg?"

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Felére csökkent világszerte a szülő nők halálozási aránya az elmúlt két évtized alatt - állapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett jelentésben szakemberek.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat
Gyorsan károsít a passzív dohányzás
A dohányos 30 perc alatt is rongálja mások vérereit

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
- 19:31 Kiemelt jelentőségű ügy lett a Kossuth téri rekonstrukció
KOAMBRA-EU Kft.Projektmérnök
Richard Fritz Kft.Műszakvezető
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




