hirdetés

Jogi aggályok

Belefirkálna az új alaptörvénybe az MSZP

Az alaptörvény módosítását javasolja az MSZP annak érdekében, hogy a parlament orvosolja azokat a jogi aggályokat, amelyeket az Európai Bizottság megfogalmazott.

2012.01.25 15:53MTI
hirdetés

A szocialista párt alkotmánymódosító javaslata helyreállítaná Jóri András korábbi adatvédelmi biztos mandátumát, aki így 2014-ig az információs jogok országgyűlési megbízottjaként dolgozhatna. Ugyancsak kitölthetné eredeti hivatali idejét a Legfelsőbb Bíróságot az elmúlt év végéig irányító Baka András, akit a Kúria elnökévé tenne meg az MSZP-s indítvány. 

Az ellenzéki párt emellett kezdeményezi, hogy a bírók kinevezéséről és felmentéséről ne az Országos Bírósági Hivatal, hanem a bírákból álló Országos Bírói Tanács dönthessen. Emellett visszavonnák az általános nyugdíjkorhatárt betöltő bírók "kényszernyugdíjazását" előíró alaptörvényi rendelkezést - tette hozzá a pártelnök. 

Mesterházy Attila arról is tájékoztatott, hogy a szocialisták alkotmánymódosító javaslata kivenné a kétharmados törvények köréből a jegybankkal összefüggő szabályozást, valamint az adó- és a nyugdíjrendszer alapvető szabályainak meghatározását.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Függőség: mit lehet tenni?
2012. máj. 16. 23:23

Szívelégtelenség - okok és típusok
2012. máj. 16. 21:41

Magzati alkohol szindróma
2012. máj. 16. 20:11

Diagnózis: merevedési zavar
2012. máj. 16. 18:37

A meddő nőknek sem kell lemondani a babáról
2012. máj. 16. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.