Környezettudatosság és pénzügyi ismeretek
Lesz új a NAT alatt: jön az erkölcstan és a hazafiasságra nevelés
Várhatóan márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervről (nat) szóló előterjesztést, amely többi között tartalmazza az erkölcstan oktatását, a hazafias és a családi életre nevelést is.
2012.01.27 07:29MTIAz új alaptanterv kitér továbbá az önkéntességre, a környezettudatosságra, a pályaorientációra, a gazdasági és pénzügyi nevelésre.
Egy január 17-i keltezésű kormányrendelet-tervezet szerint a közigazgatási egyeztetést február 17-27 között tartják majd az új natról, ezt követően március 1-én tárgyalná az államtitkári értekezlet és március 7-én a kormány.
A dokumentum rögzíti, hogy a nat ismét kiegészül a mindenki számára kötelező minimális tananyaggal, és "a tantervek újrafogalmazásakor egyensúlyt kell teremteni az értékhordozó hagyományos és a mai kor által megkövetelt új tartalmak között, s azt öt-tízévenkénti korrekcióval fenn kell tartani."
A több mint kétszáz oldalas tervezetben az olvasható: a változások összhangban vannak a nemzeti köznevelési törvény azon szemléletével, hogy a nevelés-oktatás rendszere a közszolgálat elvére épüljön, szemben a korábbi piaci alapú szolgáltatás koncepciójával.
A dokumentum rögzíti, hogy a mostani tíz műveltségterület kiegészül a közműveltségi tartalmakkal három képzési szinten (1-4. évfolyam; 5-8. évfolyam; 9-12. évfolyam), és kitér a kerettanterv feladatára is.
Mint az anyagban kifejtették, az eddigi alaptantervekben is meglévő kiemelt fejlesztési területek új, a társadalmi elvárások által megfogalmazott tartalmakkal bővülnek, illetve a meglévő tartalmak kiegészülnek.
Ilyen új tartalmakként említik az erkölcsi nevelést, a nemzeti azonosságtudatot és a hazafias nevelést, az állampolgárságra, demokráciára nevelést, az önismeret és a társas kultúra fejlesztését, a testi és lelki egészségre nevelést. Kitér az új nat a családi életre nevelésre, a másokért történő felelősségvállalásra, az önkéntességre, a környezettudatosságra, valamint a pályaorientációra, gazdasági és pénzügyi nevelésre, médiatudatosságra nevelésre, a tanulás tanítására.
E fejlesztési területek-nevelési célok többféle módon érvényesülnek a tartalmi szabályozás különböző szintjein, és valósulhatnak meg a köznevelés folyamatában. Egyrészt beépülnek az egyes műveltségi területek, illetve tantárgyak fejlesztési követelményeibe, tartalmaiba; tantárgyak részterületeivé válhatnak, vagy önálló tantárgyként jelenhetnek meg az iskola helyi tanterve szerint. Emellett tematizálják az alsó tagozaton a tanítói munkát, felsőbb évfolyamokon pedig elsősorban az osztályfőnöki órák témaköreit; témákat, fejlesztési helyzeteket adnak az egyéb nem tanórai keretekben folyó iskolai foglalkozásoknak, programoknak. A felsorolt területek beépítéséről a kerettantervek gondoskodnak majd - olvasható a javaslatban.
Az előterjesztés hivatkozik a nemzeti köznevelésről szóló törvényre, amelynek rendelkezései szerint az általános iskola első-nyolcadik évfolyamain az erkölcstan tantárgy oktatása a kötelező tanórai keretben történne. A kötelező tanórai foglalkozások keretében az állami általános iskolában az erkölcstan óra helyett tartalmában és módszertanában egyházi jogi személy által meghatározott, szervezett és felügyelt hit és erkölcstan óra választható.
Az új natban a kortárs irodalom jelentősebb arányban van jelen, mint korábban, "hiszen fontos, hogy az irodalom nem zárult le, hanem élő hagyomány". A nemzeti kánon részét képező alapvető művek szövegszerű ismerete minden képzési szinten követelmény - írják, megemlítve, hogy a nat egységesen és tételesen sorolja fel a közműveltségi kánont, kiemelten a magyar és az egyetemes irodalomban fundamentálisnak tekinthető szerzőket és műveket.
Az európai kereteknek megfelelően beillesztették a natba a nyelvi eszközök, feladattípusok, az interkulturális ismereteket és kompetenciákat. Rögzítik, hogy az idegen nyelvek oktatását legkésőbb 4. évfolyamra el kell kezdeni.
A 9-12. évfolyamon a tisztán matematikai problémák helyett a diákok számára valóság közelibb kérdéseket, a "hétköznapok matematikáját" helyezték előtérbe.
Az ember és társadalom műveltségi terület abban különbözik az eddigiektől, hogy nem egy, hanem több tantárgyban jelenik meg, illetve épít magába. Részét képezik a társadalmi, gazdasági, állampolgári ismeretek, az etika, honismeret, sőt a filozófia is. Az ember a természetben műveltségi terület tartalmi elemei magukban foglalják a természettudományos tantárgyak alapvető elméleteit, és kiemelten jelenítik meg az egészségmegőrzés és a fenntarthatóság kérdéseit. Fontos alapelv - olvasható, hogy a természettudományi nevelésnek túl kell mutatnia az iskolai tanulási környezet mesterséges helyzetein és a mindennapi élethez kapcsolódó fejlesztési tartalmakat és közműveltségi elemeket kell közvetítenie.
A földünk és környezetünk műveltségi terület elsősorban hon- és népismeretet, a Magyarországon és szomszédságában élő népek, népcsoportok értékeinek és eredményeinek bemutatását, a kulturális és vallási értékek megjelenítését célozza. A művészetek műveltségi terület célja a forma-, ritmus- és színérzék kibontakoztatásának elősegítése, míg az életvitel és gyakorlati ismeretek műveltségi terület kiemelt céljai: a gyakorlati tudás megteremtése, megerősítése, a problémakezelés és döntésképesség, valamint a kreativitás fejlesztése. A testnevelés és sport műveltségi terület integráltan jeleníti meg az egész életen át tartó testmozgást.
A dokumentum kitér arra is, hogy a tanuló kötelező és szabadon választott tanítási óráinak száma - ha e rendelet másképp nem rendelkezik - egy tanítási napon nem lehet több hat tanítási óránál az első-harmadik évfolyamon, hét tanítási óránál a negyedik évfolyamon, hét tanítási óránál az ötödik-nyolcadik évfolyamon, nyolc tanítási óránál a kilencedik-tizenkettedik évfolyamon.
Kapcsolódó írások:
- Értelmetlen a felsőoktatás átalakítása
- Beköszönt az új felsőoktatási helyettes államtitkár
- Lakat alatt: 48620-nál bezárul a felsőoktatás kapuja
- Oktatás: az Orbán-diktatúra berlini falat épít
- Kis Norbert lesz az új felsőoktatási helyettes államtitkár?
- A családpolitika területén a legkövetkezetesebb az Orbán-kormány

Brigitte Bardot: "legyen bátorságuk eleget tenni kötelességüknek"
Az egykori legendás francia filmcsillag, Brigitte Bardot felszólította a francia polgármestereket, hogy a küszöbönálló elnökválasztás kapcsán támogassák a szélsőjobboldali Marine Le Pen jelöltségét.
Nemcsak finom, jót is tesz a halfilé roston
Egyen egészséget: sütve, zöldségekkel!
Lakáskultúra Élőben
Lakásvásár és a legújabb lakberendezési trendek egy helyen
Nyílik a Lakástrend 2012 kiállítás Budapesten
Képek - Itt aztán láthat jó ötleteket a lakásba!
Mick Jagger megénekeltette az elnököt
Dalra fakadt Obama a neki adott koncerten
Diadal után "egyezményes jel" a díjátadón
Botrány: Adele beintett a briteknek
Megnyílt a Fashion Stills divatfotó-kiállítás
Képek - Így nézett ki Kate Moss 14 éve! De más is kiderül...

4,7 milliárd forinttal segítené a mélyszegénységben élőket a KIM
A mélyszegénységben, telepeken élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító új integrációs programot indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mintegy 4,7 milliárd forintos európai uniós forrásból - jelentette be csütörtökön Budapesten Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Tovább csökkent
Alig épült lakás 2011-ben
Keserű pirula
Pá, patika: rengeteg gyógyszertárra kerülhet ki a zárva tábla
Csak egy kis zsebpénz
Japán is az IMF-hez rohan - 50 milliárd dollárral
288
Erősödött a forint, de azért nem nagyon
Mélyrepülés?
Bukó: hét milliárdot vesztett tavaly a Magyar Telekom
Megteszik a lépéseket?
Kohéziós pénzek: befagyasztják vagy sem?

Nem hinné, mi szoktathat le a dohányzásról
A cigarettás dobozok külseje lehet a kulcsa annak, hogy a fiatalok rá se szokjanak a dohányzásra - állítja egy brit tanulmány. A dohányipar rengeteg pénzt költ a csalogató dizájnra, mely kutatók szerint az elcsábulás egyik oka.
Már látszanak a veszélyes előjelek...
7 óra ülés naponta cukorbeteggé teszi a nőket?
A tünetek hiánya sok bajt okozhat
Ha ön nő, meg se érzi a végzetes szívrohamot
Napi horoszkóp - 2012. február 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Ötletek a késleltetett ejakulációra
3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
5 ok, amiért abba kell hagyni a szoláriumozást!
Te is adsz rá pénzt, hogy életveszélybe sodord magad?
5 ok, amiért nem tudjuk a kilókat lefaragni!
Nem fogyunk? Íme az alattomos okok!

Paprikák és hagymák hódítanak a vásznon
Paprikafüzér, kosárban megbúvó hagyma, a Szegedi Dóm impozáns épülete vagy Ópusztaszer honfoglalás kori sátrai... - 10-15 éves gyerekek rajzban mondták el véleményüket az Európai Parlamentről és hazánkról.
Igyunk pálinkát!
Ganxsta Zoleeval paprikázódnak az őrült írek
Az "árulás felhői" gyülekeznek?
XVI. Benedek pápa megnyitotta a böjti időszakot
Többet mutathatnak be
Kína rácuppant az amerikai filmekre?
VOA, VOA
A nácik ellen indult, rock and roll lett belőle - 70 éve szól az Amerika Hangja
Több év késés
2014-re megnyílik a filmvurstli a Cinecittában
Gödörből csöbörbe
Örömzenére készül a Rotfront az Akváriumban

Kedden érkezett, szerdára össze is törték az új mentőautót
Szerdán összetörték azt az új, legmodernebb felszerelésekkel ellátott, sárga mentőautót, ami kedden érkezett meg a kecskeméti mentőállomásra.
Haldoklik a piac
Bezár a bioetanol-bazár?
Forma-1
Hülkenberg volt a leggyorsabb szerdán Barcelonában
Forma-1
A Lotus kivonult a tesztelésről
Bruttó 2 forint
Megint emelték a benzin árát
Tisztítószer ömlött az út menti árokba
Több tonna folyékony szappan borult ki Győrben
Két személyautó ütközött
Frontális karambol Szombathely határában

Balhé balhé hátán a villában: hisztik, csalódások és terhesség?
Fel akarták pörgetni az eseményeket az utolsó hétre a szerkesztők és ez maximálisan sikerült is: a ValóVilág fináléja előtt az újra beköltözött exlakók állítanak fejre mindent.
Bruális bántalmazás
Molesztálta, kikötözte, horgászbottal verte nevelt gyerekeit
9-ből 8-at nem tudtakm megmenteni
Afgán menekültek agóniája: 24 gyerek fagyott halálra a menekülttáborban
Cuccok a kisteherautóban
Marihuána-mánia Izsákon: 75 gramm "zöldet" találtak a rendőrök
A Facebookon adta fel hirdetését a modell
Hoppá: Dukai Regina a neten keres randipartnert?
Igazi különlegesség
Kétmillió dollárt érhet egy elfeledett képregény örökség
Lakástűz Székesfehérváron
Kiugrott egy férfi az égő ház ablakán - súlyosan megsérült
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:39 Nem vizsgálhatják ki Timosenkót a brit orvosok
- 11:35 Rinocéroszszarvakat csempésző bandát füleltek le Kaliforniában
- 11:29 Twitteren intézi a faluja ügyeit egy kenyai közigazgatási vezető
- 11:15 Növekedést vár tőlünk a Brüsszel
- 11:00 Gazdag dokik: Szócskáék napokon belül bért emelnek?
- 10:44 4,7 milliárd forinttal segítené a mélyszegénységben élőket a KIM
- 10:38 Sárkaparó ráccsal verte agyon idős ismerősét
Adecco Kft.Ingatlanértékesítő
Prohumán 2004 Kft.Méréstechnikus
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - TÉL szállás FARSANG 2012 szállás, Március 15. szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Húsvét szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Március 15-ei programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- 495 millió eurós kokit ad Magyarországnak Brüsszel2012.02.23 11:41
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.23 11:16
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.23 11:07
- Schmitt Pál a "kedves vezető"!2012.02.23 10:46
- Megint Koránt égettek az amerikaiak2012.02.23 10:42
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



