Időhúzás?
Az MSZP nem érti, miért tart két hónapig Schmitt disszertációjának vizsgálata
Az MSZP szerint érthetetlen, hogy a Schmitt Pál plágiumgyanús doktori disszertációjának keletkezési körülményeit vizsgáló egyetemi bizottság miért kapott kéthónapnyi időt jelentésének elkészítésére.
2012.01.27 11:10MTISzanyi Tibor, a szocialisták elnökségi tagja pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: a testület a bizonyítékok megismerése után 2-3 napon belül megállapíthatná, hogy az államfő 1992-es kisdoktori értekezése megfelel-e a követelményeknek, így összevethetné, hogy szövege megegyezik-e más tudományos munkákéval, amint azt sajtóhírek állítják.
Az MSZP-s képviselő szerint ennek fényében érthetetlen, hogy a Semmelweis Egyetem tényfeltáró bizottságának csak március 28-ig kell elkészítenie jelentését. Mint mondta, kevés ország engedné meg magának, hogy 16 napja "kutyaszorítóban" lévő köztársasági elnökét újabb két hónapig tartó vesszőfutásnak tegye ki, ezért sürgette a bizottságot, hogy mielőbb tegyen pontot az ügy végére.
Hozzátette, Schmitt Pál mindmáig csak tagadta, de nem tudta érdemben cáfolni a gyanút, hogy egy bolgár, illetve egy német tudós dolgozatát másolta le és adta be sajátjaként. Ha a vizsgálattal ez bebizonyosodik, "a parlament tegye a dolgát, haladéktalanul mozdítsa el az államfői székből Schmitt Pált, és válasszon új köztársasági elnököt" - mondta Szanyi Tibor.
A politikus megismételte: az MSZP nem ért egyet a Jobbik kezdeményezésével, hogy parlamenti vizsgálóbizottság alakuljon a plágiumgyanú ügyében, mondván, hogy a doktori értekezések megítélése nem az Országgyűlés, hanem tudományos testület feladata.
A hvg.hu január 11-én írta meg, hogy Schmitt Pál 1992-es, 215 oldalas disszertációjának mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele. Az Index később arról írt, hogy egyes bekezdések szó szerint megegyeznek egy német tudós, Klaus Heinemann tanulmányának részleteivel.
Az államfő a múlt héten az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában visszautasította a plágiumvádat. Közölte, legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját, nem tulajdonította el senki szellemi tulajdonát. Mint mondta, dolgozata tényekre, "törzsadatokra" épül, "ez a sokat emlegetett 180 oldal", míg értekezésében van 30-35 oldal, ahol következtetéseket vont le.
A Semmelweis Egyetem rektora január 17-én kezdeményezte tényfeltáró bizottság létrehozását az ügyben a sporttudományi kar dékánjánál. Az öttagú testületnek március 28-ig kell elkészítenie jelentését Schmitt Pál doktori disszertációjának keletkezéséről.

Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Nézői levelek százai, kétségbeesett üzenetek, aláírásgyűjtés követte a hírt, hogy Tamás atya karaktere tragikusan távozott a Jóban Rosszban-ból. A közönség heves reakciója alapján az a döntés született, hogy május 22-én különleges búcsúepizóddal köszönnek el Száraz Dénes karakterétől.
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk
Robin Gibben légcsőmetszést hajtottak végre
Már beszélni sem tud a legendás énekes
Visszatér a múlt - a divatos holmik közé
Képek - Nem, ezt nem egy régi filmben láttad utoljára!
Gotti neje szerint nem baj, ha homoszexuális
Gengszterözvegy védi Travoltát: "Na és, ha meleg?"

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Felére csökkent világszerte a szülő nők halálozási aránya az elmúlt két évtized alatt - állapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett jelentésben szakemberek.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat
Gyorsan károsít a passzív dohányzás
A dohányos 30 perc alatt is rongálja mások vérereit

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
- 19:31 Kiemelt jelentőségű ügy lett a Kossuth téri rekonstrukció
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




