Háborútól tart
Vona kimondta: "nem vagyunk demokraták"
"Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk" - mondta pártja eszmeiségéről Vona Gábor pártelnök szombaton a Jobbik évindító rendezvényén Budapesten.
2012.01.28 17:59MTI"Szellemi centrumuk" nem az osztályhatalom, nem az államhatalom és nem a faji alapokon nyugvó hatalom, de a pénz és a szellemi tőke sem, és nem tagjai annak a demokrata eszmeiségnek, amellyé "az mára züllött" - jelentette ki. A gazdasági világválság a liberális demokráciák válsága is - mondta a pártelnök, aki a "következő egy-két évtizedben" elkerülhetetlennek lát egy fegyveres konfliktust.
Akkor "nem az fog számítani, hogy ki milyen szervezethez tartozik, hanem milyen közösség része, ezért a Jobbiknak kötelessége a magyar társadalom önvédelmi, önszerveződési és önfenntartási képességének javítása - tette hozzá.
Hangsúlyozta: a nyugati világot és Magyarország többi politikai erejét is átható "materialista, ultraliberális" eszmeiséggel szemben "tűzzel-vassal" tiltani fogja az elhajlást és az "ellenségeinkkel való megalkuvást". "A saját sorainkat is tisztítani és rendezni kell (...), a politikusainknak is meg kell érteniük, hogy nem kompromisszumok keresése a dolguk, hanem harc, harc és harc, és ezzel a nemzet-, ember- és istenellenes rendszerrel kompromisszumot nem fogunk kötni" - fogalmazott Vona Gábor.
Pártja legfontosabb céljának azt nevezte, hogy olyan eszmeiséggel kell áthatniuk a magyar társadalmat, amely kényszerítő erővel bír. Szerinte jó úton járnak, mivel a kormány a Jobbik több javaslatát is beépítette intézkedései közé, vagyis "a Jobbik eszmeisége képes irányítani még a kétharmados kormányt is". Példaként említette azt is, hogy az egy héttel ezelőtti Békemenet résztvevői a "Nem leszünk gyarmat" jelszó alatt vonultak fel, amit elsőként a Jobbik hangoztatott.
Vona Gábor a többezres - párttagokból, szimpatizánsokból és meghívottakból, jobbára fiatalokból álló, nemzetiszínű és jobbikos zászlókat lengető - hallgatósága előtt tartott csaknem másfél órás beszédében hosszan beszélt a kormány gazdasági szabadságharcának bukásáról. Szerinte a kudarcnak négy oka van: a Fidesz maga, amely "szélsőséges liberális" gyökerei miatt alkalmatlan egy ilyen szabadságharc lefolytatására; a rossz intézkedések az egykulcsos adóval és az államadósság minden áron való csökkentésével; a társadalmi egység szétesése és az ország külpolitikai elszigetelődése. Magyarország mára a "világ gyenge láncszeme" lett, ami azonban nem fogható a világgazdasági válságra és a szocialista kormányok örökségére, "ebben igenis Orbán Viktor is ludas" - jelentette ki a pártelnök.
A Békemenetről szólva Vona Gábor hangsúlyozta: komoly jelzés volt, hogy a kabinet mögött sokan állnak, de a résztvevők kilencven százaléka idős ember volt, így ezt nem lehet társadalmi egységnek nevezni. Szerinte egy valódi gazdasági szabadságharc mögé pártállástól függetlenül minden nemzeti érzésű ember fel tudna sorakozni, de ennek az egységnek a lehetőségét "a kormány verte szét", amikor intézkedéseivel egymás ellen fordította a társadalmi csoportokat. Hozzátette: ha ezekkel a lépésekkel és ezzel a háttérrel komolyan gondolták a gazdasági szabadságharcot, akkor dilettánsok, ha pedig nem, és csak kommunikációs akció volt, akkor aljasok.
Vona Gábor hangsúlyozta: a Jobbik szerint valódi gazdasági szabadságharcra van szükség - az egykulcsos adó helyett egy progresszív, igazságosabb, családi szempontokat érvényesítő és az értékteremtő munkát kedvezményekkel támogató adórendszerrel, az államadósság újratárgyalásával, valamint a mezőgazdaság és az élelmiszeripar talpra állításával.
A Jobbik elnöke külpolitikai fordulatot is sürgetett: szerinte Magyarország a jelenlegi EU keretein belül nem fog megerősödni. Pártja nem akarja Európából kivezetni az országot, hanem a klasszikus európai értékek mentén szervezné újjá Magyarországot, és Európában is ezért harcolna. A pártelnök megismételte, hogy népszavazásra volna szükség Magyarország uniós tagságáról. Szerinte csak papíron kapunk több pénzt az uniótól, mint amennyit befizetünk, mert a támogatások ráfordításának megkötése, a vámbevételek kiesése, a tőke szabad áramlása, a támogatások önrésze és a nemzetgazdasági helyett a nyugati érdekek céljait szolgáló felhasználás összességében rontja Magyarország helyzetét.
"A gazdasági mellett politikai gyarmattá is válunk, és Magyarországnak annyi önállósága maradt, mint egy államnak az Egyesült Államokon belül" - fogalmazott Vona Gábor. A Jobbik elnöke szerint ha továbbra is az EU tagja marad Magyarország, akkor a folyamatos megszorításokkal és a tőke kiszivattyúzásával még rosszabb helyzetbe kerül, hogy aztán már azért ne léphessen ki az unióból, mert nem lesz képes önállóan megállni a lábán. Szerinte ezzel szemben valódi keleti fordulatra van szükség, elsősorban Törökország és Oroszország felé, mert velük érdemi és mindkét félnek előnyös gazdasági együttműködés alakítható ki.
A belpolitikával kapcsolatban Vona Gábor úgy fogalmazott: a balliberális oldalnak jelenleg nincs vezető pártja. Szerinte az MSZP-ből kivált Gyurcsány Ferenc "gátlástalan, hataloméhes, cinikus, ultraliberális, hazug, áruló és nem is igazán normális", az MSZP-ben a "retró-szakasz és a Kádár-jugendek" csatáznak, az LMP pedig hamarosan "feloldódik abban a balliberális pocsolyában, amelyből érkezett".
A kormány célja nem az ország, hanem a Fidesz megerősítése, és mára ki lehet mondani, hogy a Gyurcsány- és az Orbán-kormányok egymás után, különböző eszközökkel, de közösen tönkretették az országot - jelentette ki Vona Gábor.
A párt nagyjából ötórás évnyitó rendezvényén, a Sportmax 2 csarnokban Vona Gábor nagy tetszéssel fogadott beszéde előtt és után kulturális programok, néptánc- és népzene-bemutatók, szavalatok szórakoztatták a résztvevőket, zárásként pedig az Ismerős Arcok zenekar adott koncertet.
Kapcsolódó írások:

Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Nézői levelek százai, kétségbeesett üzenetek, aláírásgyűjtés követte a hírt, hogy Tamás atya karaktere tragikusan távozott a Jóban Rosszban-ból. A közönség heves reakciója alapján az a döntés született, hogy május 22-én különleges búcsúepizóddal köszönnek el Száraz Dénes karakterétől.
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk
Robin Gibben légcsőmetszést hajtottak végre
Már beszélni sem tud a legendás énekes
Visszatér a múlt - a divatos holmik közé
Képek - Nem, ezt nem egy régi filmben láttad utoljára!
Gotti neje szerint nem baj, ha homoszexuális
Gengszterözvegy védi Travoltát: "Na és, ha meleg?"

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Felére csökkent világszerte a szülő nők halálozási aránya az elmúlt két évtized alatt - állapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett jelentésben szakemberek.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat
Gyorsan károsít a passzív dohányzás
A dohányos 30 perc alatt is rongálja mások vérereit

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
- 19:31 Kiemelt jelentőségű ügy lett a Kossuth téri rekonstrukció
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




