Kitelepítették a lakosokat
Képekkel! Robbanás a XIII. kerületben: leomlott a fél társasház
Robbanás történt szombat délután a főváros XIII. kerületében, egy Fiastyúk utca és Agyag utca közötti társasházban, a detonációban egy ember sérült meg.
Nézze meg, elképesztő votl a robbanás! >>> 
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Kisdi Máté az MTI-nek azt mondta, a háromszintes házból öt embert, köztük egy kisgyermeket mentettek ki. A polgári védelem jelenleg méri fel, hány embert érint a kitelepítés - közölte a rendőrség. Az MTI helyszíni tudósítójának beszámolója szerint a ház tetőszerkezete megrongálódott és bedőlt.
Az elsődleges vizsgálatok alapján a háromszintes épület egyik 50 négyzetméteres lakásában a cserépkályha robbant fel, és ennek következtében leszakadt a födém, a válaszfalak kidőltek, és a társasház főfala is megdőlt, az egész épület megrogyott - mondta el Kisdi Máté.
Tájékoztatása szerint az épületben szintenként két-két lakás található, és szinte valamennyi otthonban tartózkodott valaki. Abból a lakásból, amelyben a robbanás történt, egy férfit mentettek ki a tűzoltók, az ő sérülései súlyosak. A többi lakásból összesen öt embert, köztük egy kisgyermeket szabadítottak ki.
A katasztrófavédők keresőkutyákkal is kutattak túlélők, sérültek után a romos lakásokban, de több sérültet nem találtak.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a baleset helyszínének közelében azonnal felállít egy melegedősátrat, és a BKV-tól melegedőbuszokat rendelt - mondta Kisdi Máté, hozzátéve, minden bizonnyal gondoskodniuk kell majd a megsérült ház lakóinak ellátásáról is, ugyanis az épület az elődleges vizsgálatok alapján lakhatatlanná vált.
A robbanás feltehetően a gázzal működő cserépkályhában keletkezett, de a baleset okát majd a tűzvizsgálat állapítja meg - tette hozzá a szóvivő.
Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az Agyag utca 24. szám alatt található háromemeletes házban történt a baleset.
Kifejtette: a kiérkező rendőrök a katasztrófavédelem és a polgári védelem munkatársaival együtt gondoskodtak a lakók kitelepítéséről, valamint arról, hogy a lehető legrövidebb időn belül biztonságos, meleg helyre kerülhessenek. A polgári védelem most méri fel, hány embert érint a kitelepítés.
Horváth Katalin Fanni hozzátette, a rendőrség vizsgálja fogja, mi okozta a robbanást, és azt is, van-e felelőse.
Eljárás indult a lakás tulajdonosa ellen
Gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség annak a XIII. kerületi, Agyag utcai lakásnak a tulajdonosa ellen, amelyben robbanás történt szombaton.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombat este megjelent közleményében azt írta: az elsődleges szakértői vizsgálatok alapján felmerült a lakás tulajdonosának büntetőjogi felelőssége, ezért a 71 éves férfit előállították a XIII. kerületi kapitányságra.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy az Agyag utca és a Fiastyúk utca között található kétemeletes ház második szintjén történt a gázrobbanás, a legszélső lakásban. A ház falai a második emeleten teljesen eltűntek, a tetőszerkezet megrongálódott és bedőlt. A tűzoltók mintegy fél tucat autóval vannak a helyszínen. A mentők ezekben a percekben mentek el egy autóval. Sok bámészkodó van a környéken, és nagy a rendőri jelenlét - jelentette.
Az MTI tudósítójának több közelben lakó is arról számolt be, hogy a hangos robbanást követően megremegtek a falak és az ablakok, azt hitték, földrengés van. Az egyik érintett elmondta, hogy a lakásban tudomása szerint egyedül lakott a férfi, akit a mentők kórházba szállítottak, de úgy tudják, hogy a férfi a saját lábán hagyta el a házat. Több környékbeli arról panaszkodott, hogy félnek a gázrobbanás után, és azt mondják, hogy a szomszédos házak szintén megsérültek.
Eddig négy ember kért elhelyezést
Eddig négyen kértek ideiglenes elhelyezést a katasztrófavédőktől azok közül, akiknek lakása megsérült vagy megsemmisült a főváros XIII. kerületében, a Fiastyúk utca és Agyag utca közötti társasházban történt gázrobbanás miatt - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Kisdi Máté közlése szerint az embereket a kerületi önkormányzattal közösen létrehozott átmeneti szükségszállásra viszik a XIII. kerületi Hajdú utcába, ahol biztosítják számukra az éjjeli tartózkodást és az étkezést.
Kapcsolódó írások:
- Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
- Se buli, se bomba - Rendőrkézen a fenyegető
- Pokolgép robbant a rendőrörsön - sok a halott
- Fel akarták robbantani a londoni tőzsdét
- Ismét ketyegnek a rezidensek órái - Robbannak a felmondólevelek?
- Lezuhant és felrobbant a zsidó "szuperdrón" - ember okozta?

Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Nézői levelek százai, kétségbeesett üzenetek, aláírásgyűjtés követte a hírt, hogy Tamás atya karaktere tragikusan távozott a Jóban Rosszban-ból. A közönség heves reakciója alapján az a döntés született, hogy május 22-én különleges búcsúepizóddal köszönnek el Száraz Dénes karakterétől.
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk
Robin Gibben légcsőmetszést hajtottak végre
Már beszélni sem tud a legendás énekes
Visszatér a múlt - a divatos holmik közé
Képek - Nem, ezt nem egy régi filmben láttad utoljára!
Gotti neje szerint nem baj, ha homoszexuális
Gengszterözvegy védi Travoltát: "Na és, ha meleg?"

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Felére csökkent világszerte a szülő nők halálozási aránya az elmúlt két évtized alatt - állapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett jelentésben szakemberek.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat
Gyorsan károsít a passzív dohányzás
A dohányos 30 perc alatt is rongálja mások vérereit

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
- 19:31 Kiemelt jelentőségű ügy lett a Kossuth téri rekonstrukció
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




