Havazás
Az Armageddon elmaradt - egyelőre?
Országszerte havazott szombaton. Budapesten reggel kezdett el esni a hó, a meteorológusok 15 centiméter körüli csapadékra számítanak a fővárosban, a déli, délkeleti országrészben azonban akár félméteres hó is eshet. A téli időben egyre több baleset történik, és sok vonat is késik. Több helyütt hófúvás nehezíti a közlekedést.
2012.02.04 19:50MTIAz Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint éjfélig a hóréteg vastagsága az ország legnagyobb részén elérheti a 10-30, délen, délkeleten pedig a 40-50 centimétert is, északnyugaton 10 centiméter körüli hó valószínű. Az Alföld nagy részén és az Északi-középhegység keleti területein az erős, helyenként viharos, 60-80 kilométer/órás sebességű északkeleti szél többfelé okoz erős hófúvást, amely magas, fél métert meghaladó hótorlaszokat is emelhet. Délnyugaton, főként Zala és Somogy megyében az erős északi szél szintén hófúvásokat okoz. A Nyugat-Dunántúlon a legerősebb széllökések 60-75 kilométer/óra körül várhatók.
Kilenc megyére (Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén) adott ki a meteorológia harmadfokú figyelmeztetést a várható nagy mennyiségű hó, illetve hófúvás miatt. Három megyében - Hevesben, Somogyban és Zalában - másodfokú, a többi helyen pedig elsőfokú jelzés van érvényben szombat délután.
Budapest belső kerületeiben reggel kezdődött a hóesés, és vasárnap délelőttig 15 centiméter körüli hóra kell számítani. A BKV-járatok rendben elindultak, de a havazás okozhat forgalmi zavarokat. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. hómunkásokat vett fel délután két órától este tízig tartó munkavégzésre.
Az FKF a nappali műszakban 98 szóró és ekéző munkagéppel folyamatosan végzi az 1200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési útvonalakon, hidakon, felüljárókon, a kórházakhoz, egészségügyi intézményekhez, valamint a lakosság ellátását biztosító logisztikai bázisokhoz vezető útvonalakon, továbbá 330 hómunkással a közjárdákon, közlépcsőkön, gyalogátkelőhelyeknél a síkosságmentesítést.
A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy csak akkor induljanak útnak, ha feltétlenül szükséges, és járművük kifogástalan műszaki állapotban van.
Kétnapos fagyszünet a Békés megyei középiskolákban
Hétfőn és kedden nem lesz tanítás a Békés megyei gimnáziumok, középiskolák és szakképzők többségében, a kollégiumok nyitva maradnak.
A Békés Megyei Intézményfenntartó Központ tanítási szünetet rendelt el a fenntartása alá tartozó valamennyi közoktatási intézményben és azok tagintézményeiben, ahol a tanulók többsége vidékről naponta jár be tanulni - mondta el az MTI-nek Fehér József, a Békés Megyei Kormányhivatal sajtóreferense.
Botyánszky Mária, a békéscsabai önkormányzat sajtóreferense az MTI-nek elmondta: hétfőn és kedden a megyei jogú város valamennyi középiskolájában és gimnáziumában szünetel a tanítás. A kollégiumok megyeszerte fogadják a diákokat vasárnap, hétfőn és kedden is.
Volt ma minden
Az elmúlt 24 óra alatt 54 ember életét mentették meg a rendőrök, és egyre több a koccanásos baleset az ország közútjain - ismertette a szombat délután 15 óráig összesített adatokat Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Közölte egyúttal azt is, hogy a kamionok már csak Letenyénél léphetnek be Horvátországba.
Több úton is - így például baranyai utakon, valamint Somogyban, a 66-os és a 67-es főút egy-egy szakaszán - hóláncot kell használniuk az autósoknak.
A hófúvás miatt egy út már járhatatlanná vált Borsod-Abaúj-Zemplénben - Pere és Abaújszántó között -, egy másik útszakaszon - Vilmány és Fony között - pedig személygépkocsival már csak nehezen lehet közlekedni. Hófúvások lassítják az úton lévők haladását Jász-Nagykun-Szolnok megyében is, a Tiszakürt és Tiszainoka közötti szakaszon, valamint Nagykörű és Hunyadfalva környékén, továbbá például Somogyban az M7-es autópályán és a Völgyhídon, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közútjain is. Szabolcsban halálos baleset is történt: egy 63 éves záhonyi férfi vesztette életét a 4-es számú főút Kisvárda és Záhony közötti szakaszán, ahol a hótól csúszós úttestről az árokba sodródott személygépkocsijával.
Pest megyében átmenetileg lezárták az M5-ös autópálya gyáli és az M0-ás autóút dunakeszi lehajtóját egy árokba csúszott, illetve egy felborult kamion miatt.
A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint átlag 25-30 perc késéssel közlekednek a vonatok az ország déli és délkeleti vonalain a havazás és a nagy szél miatt. Közölték: a szél és a vonat okozta menetszél miatt több állomáson váltóállítási gond miatt vannak fennakadások. A váltók folyamatos tisztítása ellenére egyes vonatok további késésére kell számítani, ami a 40-50 percet is meghaladhatja.
A délnyugat-magyarországi területekről átlag 20-25 perc késésről érkeznek jelentések - közölték délben, hozzátéve, hogy a budapesti pályaudvarok nagyobb fennakadások nélkül fogadnak és indítanak vonatot.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője a szombat kora délutáni országosan adatokat összesítve az MTI-nek azt mondta: mintegy száz esethez riasztották a havazással és a hideg idővel összefüggésben a katasztrófavédőket, többségében elakadt járművek kiszabadításához, közúti balesetek műszaki mentéséhez.
Kapcsolódó írások:
- A BKV járatai rendben közlekednek, a budapesti közutak is járhatók
- Mávinform: jelentős késések a déli és keleti vasútvonalakon
- Hóesés: érdemes egyáltalán útnak indulni?
- Viharos szélre, hótorlaszokra, délen félméteres hóra kell számítani
- Budapesten is elkezdett havazni
- Szakadatlanul szakad a hó - mire számíthatunk?

Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Marion Cotillard először vonulhatott fel a cannes-i Fesztiválpalota vörös szőnyegén egy versenyfilm, a francia Jacques Audiard csütörtökön bemutatott De Rouille et d'os (Rozsda és csont) című filmjének főszereplőjeként.
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!

Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Tizenhat spanyol bankot minősített le a Moody's Investors Service az ország gyengélkedő gazdasága, egyre romló pénzügyi helyzete, az egyre több behajthatatlan hitel, valamint amiatt, hogy a kormány kevésbé képes támogatni a bajba jutott hitelezőket.
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban

Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Miközben a diétára vonatkozó kutatások többsége arra koncentrál, mit esznek az emberek, egy új tanulmány rámutatott, hogy több figyelmet kéne fordítanunk arra: mikor esznek.
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?

Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását, az egyetlen olyan fennmaradtat, amely átszelte a Csendes-óceánt; a Csilungban csütörtökön partra rakott dzsunkát restaurálják és kiállítják a helyi tengerészeti múzeumban.
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye

Bruce Willis újra megállítja az életet
Forgalomkorlátozások az "A Good Day to Die Hard" című film forgatása miatt.
Mindent vitt
Letarolta autójával a villanyoszlopokat a részeg nő
Karambolozott egy busz
Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
A Belügyminisztérium elégedett
Magyarország nyerte el a PIN-díjat
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában

Sokkot kapott a menyasszony: égből pottyant férfi az esküvőn
Tíz métert zuhant egy fiatalember és épp az "igen" kimondására készülő menyasszony lába előtt landolt egy házasságkötő teremben. Az ara sokkot kapott.
Idős csempész
Marihuánát csempész nyugdíj-kiegészítés végett
Buszbérletet tessék!
Ellopta az autóstáskát, de megdöbben, ha kinyitja
Aranyáron kelt el az idei első termés
"Kerül, amibe kerül" - Másfél milliót fizetett a sárgadinnye darabjáért
Gyorsan lekapta magáról a fehérneműt
18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:10 Frontális karambol a 710-esen
- 10:29 Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
- 10:15 Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
- 9:58 Bruce Willis újra megállítja az életet
- 9:41 Csempészárut találtak az ókori római hajón
- 9:37 Megdőlt az országos hidegrekord
- 9:29 Sokkot kapott a menyasszony: égből pottyant férfi az esküvőn
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- Kedvenc zenéink2012.05.17 21:51
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




