Havazás
Járhatatlan utak, elzárt települések
A vasárnap reggeli, délelőtti órákig tart az országban a havazás a meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint.
2012.02.04 21:28MTIA déli, délkeleti országrészben akár félméteres hó is eshet. A fővárosra eddig körülbelül tíz centiméter hó hullott. Borsodban több út járhatatlan, négy települést elzárt a hó, három autó pedig elakadt a hóban.
Szombat estig 170 esethez riasztották a havazással és a hideg idővel összefüggésben a katasztrófavédőket; 22 sérültet szabadítottak ki a tűzoltók különböző közúti balesetekben járművekből.
Borsod-Abaúj-Zemplénben több út járhatatlan, egy útszakaszon csak egy nyomon, míg öt úton félpályán lehet közlekedni, két települést pedig elzárt a hó a megyében. A Magyar Közút Zrt. megyei igazgatóságának közlése szerint nem lehet közlekedni a hófúvás miatt például a tiszatarjáni bekötőúton, ide hómaró is elindult, emellett járhatatlan az út Abaújkér és Aranyospuszta, Pere és Abaújszántó, valamint Vilmány és Fony között, továbbá a 2624-es számú út egy részén a kányi bekötőúttól, illetve Szemere településtől a 2626-os úton.
A megyében négy település megközelíthetetlen a hófúvás által emelt hófalak miatt: Hejcére, Girincsre, Tiszatarjánra és Tiszakeszire nem lehet bejutni személyautóval. A települések ellátása ugyanakkor nincs veszélyben.
Tiszatarjánnál három autó el is akadt a hóban, a műszaki mentés jelenleg is tart; ezen a részen két-három méteres hófalakat emelt a szél - közölte Árvay Tímea, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőhelyettese szombat este az MTI-vel.
A havazás miatt több útszakasz nehezen járható Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, de a térségben nincs megközelíthetetlen település. Dombrád-Nagyhalász és Dombrád-Demecser között, valamint Kisvárda közvetlen térségében kell számítaniuk az autósoknak nehezen járható útszakaszokra.
Torlódnak a hó miatt a Nagylaknál kilépő kamionok is.
A budapesti közösségi közlekedésben nincsenek fennakadások, a BKV járművei minden viszonylatban rendben közlekednek - közölte a fővárosi közlekedési társaság fődiszpécsere. A budapesti közutak is járhatók. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. éjszakára, este tíz órától reggel hatig tartó munkavégzésre is keres hómunkásokat.
A vasúti közlekedésben viszont jelentős késések vannak a havazás miatt, elsősorban az ország déli és keleti vonalain.
Kapcsolódó írások:
- Az Armageddon elmaradt - egyelőre?
- A BKV járatai rendben közlekednek, a budapesti közutak is járhatók
- Mávinform: jelentős késések a déli és keleti vasútvonalakon
- Hóesés: érdemes egyáltalán útnak indulni?
- Viharos szélre, hótorlaszokra, délen félméteres hóra kell számítani
- Budapesten is elkezdett havazni
- Szakadatlanul szakad a hó - mire számíthatunk?

Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Marion Cotillard először vonulhatott fel a cannes-i Fesztiválpalota vörös szőnyegén egy versenyfilm, a francia Jacques Audiard csütörtökön bemutatott De Rouille et d'os (Rozsda és csont) című filmjének főszereplőjeként.
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!

Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Tizenhat spanyol bankot minősített le a Moody's Investors Service az ország gyengélkedő gazdasága, egyre romló pénzügyi helyzete, az egyre több behajthatatlan hitel, valamint amiatt, hogy a kormány kevésbé képes támogatni a bajba jutott hitelezőket.
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban

Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Miközben a diétára vonatkozó kutatások többsége arra koncentrál, mit esznek az emberek, egy új tanulmány rámutatott, hogy több figyelmet kéne fordítanunk arra: mikor esznek.
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?

Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását, az egyetlen olyan fennmaradtat, amely átszelte a Csendes-óceánt; a Csilungban csütörtökön partra rakott dzsunkát restaurálják és kiállítják a helyi tengerészeti múzeumban.
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye

Bruce Willis újra megállítja az életet
Forgalomkorlátozások az "A Good Day to Die Hard" című film forgatása miatt.
Mindent vitt
Letarolta autójával a villanyoszlopokat a részeg nő
Karambolozott egy busz
Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
A Belügyminisztérium elégedett
Magyarország nyerte el a PIN-díjat
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában

A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Szavazásra bocsátották a legjobb sírfeliratokat Angliában, a győztes egy 93 éves korában elhunyt komikus emlékirata lett - de a többi híresség közt is akadt néhány vicceskedvű figura.
Beszakadt a házasságkötő terem mennyezete
Sokkot kapott a menyasszony: égből pottyant férfi az esküvőn
Idős csempész
Marihuánát csempész nyugdíj-kiegészítés végett
Buszbérletet tessék!
Ellopta az autóstáskát, de megdöbben, ha kinyitja
Aranyáron kelt el az idei első termés
"Kerül, amibe kerül" - Másfél milliót fizetett a sárgadinnye darabjáért
Gyorsan lekapta magáról a fehérneműt
18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:22 A németek még mindig látnak bennünk fantáziát
- 11:12 Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
- 11:12 Bayern-Chelsea az adatok és tények tükrében
- 11:10 Frontális karambol a 710-esen
- 10:29 Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
- 10:15 Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
- 9:58 Bruce Willis újra megállítja az életet
AHI Roofing Kft.Villamosmérnök
Trenkwalder Kft.C# Fejlesztő
Onlinet Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- Kedvenc zenéink2012.05.17 21:51
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




