Készenlét a hideg idő miatt, a Tiszán és a Dunán
Már "melegítenek" a jégtörő hajók
Készenlétben állnak a jégtörő hajók: a Tisza és a Duna jeges árvíz elleni védelmét összesen tizenhárom jégtörőhajó biztosítja a kiszolgáló hajókkal együtt.
2012.02.05 13:31MTIMolnár Béla az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója szólt arról, hogy a vízügyi szervezet a korábbi évekhez hasonlóan az idén is felkészült a jeges árhullámok elleni védekezésre. A Tiszán január 31-én, a Dunán pedig február 3-án rendelt el elsőfokú jégvédekezési készültséget az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT).
A Tisza és a Duna jeges árvíz elleni védelmét összesen tizenhárom jégtörőhajó biztosítja a kiszolgáló hajókkal együtt. A Tiszán Tokajban négy, Tiszalökön és Kiskörén két-két jégtörőhajó, illetve a Dunán Baján három, Gönyűben pedig két jégtörőhajó áll készenlétben. A hajók mindaddig a kijelölt helyeken állomásoznak, amíg a jeges árvíz veszélye fennáll - tette hozzá.
"Jelenleg egyetlen folyón sem alakult ki olyan helyzet, amely a jégrombolást indokolttá tenné, azonban az elkövetkező napokban a tartós hideg miatt minden folyó esetében a jégjelenségek erősödésére, az állójeges szakaszok és a jégvastagság folyamatos növekedésére kell számítani" - fogalmazott Molnár Béla.
A vízügyi szakemberek folyamatos jégfigyelő szolgálatot látnak el és gondoskodnak a jégtörőhajók, úszójárművek jégtelenítéséről. A motorok járatásával és a kormányművek átmozgatásával 24 órán keresztül melegen tartják a jégtörő hajókat, ellátják a jégkormányzási feladatokat a kikötők területén - részletezte a főigazgató.
Mint megjegyezte: a Kiskörei, illetve a Tiszalöki Vízlépcsőnél, valamint a siófoki nagyműtárgyaknál folyamatosan üzemelnek a jégtelenítő és vízforgató berendezések a létesítmények üzemképességének megőrzése érdekében.
Jégzajlás, álló jég jellemzi a magyarországi folyókat
A Duna egyelőre jégmentes, de víztömegének áthűlése fokozódik, a parti jég mellett szórványosan már megindult a gyenge jégképződés, Komárom-Esztergom között mérsékelt, de erősödő jégzajlást észleltek, a Tiszát pedig kisebb megszakításokkal állójég jellemzi egészen a déli országhatárig - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője vasárnap.
Molnár Béla tájékoztatása szerint a Duna mellékfolyói tekintetében az elmúlt naphoz képest az állójeges szakaszok hossza és a jégvastagság növekedése figyelhető meg. A Rábán és a Lajtán néhány szakaszon az egymásra rakódott jégtáblák összetorlódtak, azok állapotát folyamatosan figyelemmel kísérik.
Hozzátette: a Tiszán kisebb megszakításokkal állójég alakult ki, a korábbi zajlójeges szakaszok is beálltak, Gergelyiugornya és Tiszaszalka között 9 kilométeres hosszúságban 60 centiméter vastag összetorlódott állójég alakult ki. A Tisza mellékfolyóit szintén kisebb megszakításokkal állójég borítja. Az állójég vastagsága a mellékfolyókon átlagosan 7-15 centiméter.
A Balatonon a part mentén összefüggő, a tó középen szakadozott felszínű, változó vastagságú jég mérhető, átlagos vastagsága 8-10 centiméteres, ez a partvédőművekre nem jelent veszélyt. A Velencei-tó jégvastagsága növekedett, vasárnap reggel 10 centimétert mértek - részletezte, kitérve arra, hogy a Pátkai tározó vízvízszintje változatlan 517 centiméternyi, a jégvastagság 12 centiméter.
A hidrometeorológiai helyzetről a főigazgató úgy nyilatkozott: a hőmérsékleti előrejelzés alapján a hideg idő folytatódik, sőt a jövő hét második felében - az éjszakai órákban - jelentősen fokozódik.
Közlése szerint a magyarországi vízfolyások duzzasztás-mentes szakaszain továbbra is igen alacsony vízállás mellett, apadó, illetve alig változó vízmozgások a jellemzők, amelyekben a tartós hideg miatt a következő napokban változás nem várható. Felhívta a figyelmet arra, hogy az előre jelzett és a lehullott hó mennyiség mind a magyarországi, mind a külföldi vízgyűjtő területeken a hóban tárolt vízkészlet növekedését jelenti.
Molnár Béla rámutatott: a hóban tárolt vízkészlet meghatározását a VITUKI Országos Vízjelző Szolgálat modellszámítással készíti, amely pontosításához a szomszédos országok észlelőhálózatainak adatait is felhasználják. A vízügyi szolgálat a számítások eredményeit, a meteorológiai előrejelzéseket és tapasztalataikat figyelembe véve készül fel az ár- és belvízvédekezésre. Összességében a hóban tárolt vízkészlet a Duna és a Tisza vízgyűjtőjén az átlagos értékeknél némileg magasabb - fűzte hozzá.

Katicák paradicsomból?
Nemcsak ízletes, hidegen tálalható csemege, de ötletes és mutatós is: a paradicsomkaticák vendégeknek is bármikor bevethetők.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Katicák paradicsomból?
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




