Titkos záradék
Gyurcsány Orbánékat okolja a Malév-csődért
Gyurcsány Ferenc szerint kérdéses, hogy ha volt az államra több százmilliárd forintos fizetési kötelezettséget rakó titkos záradéka a Budapest Airport (BA) privatizációs szerződésének, az Orbán-kormány azt miért csak a Malév csődje után hozta nyilvánosságra.
2012.02.08 18:00MTIA volt miniszterelnök szerdán küldött közleményében azt írta: mivel a jelenlegi kabinet két év alatt sem talált megoldást a légitársaság problémáira, a vállalat csődjéért minden felelősség Orbán Viktort és kormányát terheli.
Gyurcsány Ferenc közleményében megerősítette keddi nyilatkozatát, hogy kormánya a ferihegyi repülőtér privatizációjakor nem adott felhatalmazást titkos záradék megkötésére, és ilyen létezéséről nem tájékoztatták. "Ha volt titkos záradék, miért a Malév csődje után pár nappal hozzák azt nyilvánosságra? Ki titkosított és ki oldotta fel a titkosítást?" - tette fel a kérdést a Demokratikus Koalíció elnöke Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatójára reagálva.
Rákérdezett arra is, hogy ha a kormánybiztos két év kormányzás alatt tisztába került azzal, hogy a Malév csődje kártérítési kötelezettséggel járhat, akkor "az Orbán-kormány miért nem oldotta meg a légitársaság körüli problémákat". Közleményében Gyurcsány Ferenc azt is hangsúlyozta, hogy egy privatizáció esetében a kormány csak a magánosításról dönt, a többi a vagyonkezelő feladata.
"Egy szerződést megítélni (...) csak teljességében lehet. Nyilvánvaló, hogy a vételár megfizetése mellett a megállapodásnak elvileg lehettek kötbérre, kártérítésre vonatkozó részei is. Így aztán különösen súlyos az Orbán-kormány felelőssége, hogy két év ámokfutása közben nem talált megoldást a Malév problémáira.
A vállalat tönkremenetele, az abból adódó minden felelősség Orbán Viktort és kabinetjét terheli" - olvasható.
"Megrázó politikai és gazdasági felelőtlenség, hogy ha még létezne is olyan értelmezése egy szerződésnek, hogy a magyar államot kártérítési felelősség terhelné, a kormány egyik embere nyilatkozatokkal adja a lovat a külföldi befektető alá. (...) Budai Gyulának elment az esze: a magyar nemzeti érdek helyett a külföldi befektető oldalára állt. A 2005-ös döntés idején az ÁPV Rt. igazgatótanácsa és felügyelőbizottsága együttes ülésén, valamennyi párt részvételével tárgyalta a szóban forgó szerződést.
A szerződés soha nem volt titkos, abba a parlamenti pártok képviselői bármikor betekinthettek" - tudatta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy közleményét a titkársága a Bajnai Gordonnal és Veres János korábbi pénzügyminiszterrel folytatott konzultáció után hozta nyilvánosságra.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: csaknem ezermilliárd az az állami teher, amit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz arra az esetre, ha a Malévet felszámolják.
A kormánybiztos felolvasott a Budapest Airporttal kötött szerződésből, amely szerint "a felszámolási megszűnési összeg (...) megegyezik azzal, amely abban az esetben lenne fizetendő, ha a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megszünteti a vagyonkezelői szerződést".
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szerződés arra az esetre szab terheket a magyar államnak, ha a Malév felszámolása megkezdődik.
Tájékoztatása szerint a hitelezőnek elsőbbséget biztosító úgynevezett senior adósság 90, illetve a tőkejuttatás 97 százalékát kell megfizetni a Budapest Airport fő tulajdonosának, a német Hochtief cégnek a Malév felszámolása esetén.
Budai Gyula közölte, hogy a vagyonkezelői szerződésben tételesen szerepel senior adósság címén 1,5 milliárd euró, további 60 milliárd forint a részvények ellenértékeként, 390 milliárd forint a 75 évre szóló vagyonkezelési jogért, és 15 milliárd forint ingóságok ellenértékeként.
"Elképzelhetetlennek tartom, hogy Veres János akkori pénzügyminiszter, a tulajdonosi jogok gyakorlója, valamint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, illetve Bajnai Gordon ne tudott volna a szerződés részleteiről" - mondta Budai Gyula.

Katicák paradicsomból?
Nemcsak ízletes, hidegen tálalható csemege, de ötletes és mutatós is: a paradicsomkaticák vendégeknek is bármikor bevethetők.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Katicák paradicsomból?
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




