Másodfokon súlyosbították a büntetését
Képekkel - Két évet kapott Geréb Ágnes
Másodfokon súlyosbította Geréb Ágnes büntetését pénteken a Fővárosi Ítélőtábla: a szülész-nőgyógyászt jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték és emellett öt év helyett tíz évre eltiltották hivatása gyakorlásától. Az LMP példa nélkülinek nevezte az ítéletet. Geréb Ágnes kegyelmet kér az államfőtől. Mindeközben Geréb Ágnes ellen további ügyei miatt vádemelést javasolt a rendőrség.
2012.02.10 13:34MTIGeréb Ágnes és négy társának ügye négy, 2003 és 2007 közötti esetről szól. Az egyik esetben a gyermek a vád szerint a szülés levezetése következtében holtan jött világra, a másik esetben fél évvel később halt meg. A másik két esetben a szülő nők kerültek életveszélyes állapotba; ezen esetekben a veszélyeztetés tényét nem tudták bizonyítani.
Geréb Ágnes a pénteki tárgyaláson nem szólalt fel az utolsó szó jogán. A másodfokon eljáró bírók mintegy két órán keresztül zárt ajtók mögött tanácskoztak. A szülész-nőgyógyászt egy rendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint egy rendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el.
Az elsőfokú ítélet feltételes szabadságra bocsátásáról szóló rendelkezését másodfokon mellőzték - ismertette Czine Ágnes, a másodfokon eljáró tanács elnöke. Míg az elsőfokú ítélet szerint a büntetés felének, azaz egy évnek a letöltése után szabadlábra bocsáthatták volna a szülészt, addig másodfokon ezt megváltoztatták, így csak a fogházbüntetés kétharmadának a letöltését követően bocsátható feltételesen szabadlábra Geréb Ágnes.
A másodfokú bíróság megállapította: nincs olyan méltányolható ok, amely a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó, elsőfokú ítélet enyhítése mellett szólt volna. Sőt az elsőrendű vádlottat hasonló bűncselekmény miatt 2007-ben mellékbüntetésként már 3 évre eltiltották foglalkozásától. Ezenfelül jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt áll; ennek kapcsán viszont a bíró megjegyezte: a jogerős ítéletig az ártatlanság vélelme megilleti Geréb Ágnest.
Az ítélőtábla a gondatlanság súlyosabb okát állapította meg, miszerint Geréb Ágnes sorozatosan, többszörös, tudatos foglalkozási szabályszegést követett el éveken keresztül - mondta a bíró, hozzátéve: ezért a társadalom védelme érdekében a vádlottat a lehető leghosszabb időre, vagyis 10 évre eltiltották a foglalkozásának a gyakorlásától. Az ítélet jogerős, az ellen fellebbezésnek helye nincs - tette hozzá a bíró.
A tárgyalást követően Geréb Ágnes a sajtónak nem nyilatkozott, csak a gyermekeivel beszélt. Pelle Andrea, a szülész-nőgyógyász védőügyvédje a sajtónak az ítélethirdetést követően elmondta: Geréb Ágnes kegyelmet kér Schmitt Pál köztársasági elnöktől. Azt egyelőre nem tudni, hogy Geréb Ágnesnek mikor kell megkezdenie büntetése letöltését, ugyanis, mint ügyvédje elmondta, a büntetés-végrehajtási intézet az ítélet elhangzását követő egy-három hónapon belül küldi ki az értesítőt, amelyben megjelöli a büntetés megkezdésének időpontját, illetve a helyszínt.
Az ítélőtábla épülete előtt tartott békés demonstráción az eljárás ellen tiltakozók szóvivője, Rácz Attila szintén azt közölte: Geréb Ágnes és négy bábatársa érdekében kegyelemért fordulnak a köztársasági elnökhöz.
Az LMP azt közölte: mélységes döbbenettel vették tudomásul a Fővárosi Ítélőtábla pénteki döntését. Szabó Tímea (LMP) országgyűlési képviselő szerint " ezzel a példa nélküli ítélettel" Geréb Ágnes az Országgyűlés alkotmányos mulasztása miatt vált "boszorkányüldözés áldozatává", és a jogalkotók helyett "viszi el a balhét".
A Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken arról tájékoztatott, hogy a 2009-ben és 2010-ben történt otthonszülésekkel kapcsolatban indított nyomozás befejeződött. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Budapesti II. és III. kerületi Ügyészségnek. Az ügyészi döntés kialakítása folyamatban van - írta Skoda Gabriella. A szóvivő korábbi közlése szerint a 2009. szeptember 3-án Tárnokon, a 2010. május 10-én a II. kerületben, illetve a 2010. október 5-én a XII. kerületében történt otthonszülésekkel kapcsolatban Geréb Ágnes ellen a BRFK gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást.
Geréb Ágnest 2010. október 8-án előzetes letartóztatásba helyezték, majd 2010. december végén ezt feloldották, a szülész több mint egy éve házi őrizetben van. A Fővárosi Bíróság a legutóbb december végén hosszabbította meg Geréb Ágnes házi őrizetét, legfeljebb február 21-ig.

Katicák paradicsomból?
Nemcsak ízletes, hidegen tálalható csemege, de ötletes és mutatós is: a paradicsomkaticák vendégeknek is bármikor bevethetők.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Katicák paradicsomból?
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




