Február 24-én ítélet
Az utolsó szó jogán is tagadtak Hunvaldék
Az utolsó szó jogán is jobbára tagadták bűnösségüket az erzsébetvárosi ingatlanpanama vádlottjai, köztük volt szocialista és szabad demokrata politikusok a Fővárosi Törvényszéken pénteken. Az elsőfokú bíróság február 24-re tűzte ki az ítélethirdetést.
2012.02.10 15:40MTIA vádirat három nagyobb ügycsoportban rögzíti azt a számos, különböző súlyú bűncselekményt, amely az erzsébetvárosi önkormányzatnál Hunvald György volt szocialista polgármester hivatali idejében 2003 és 2009 között történt. Van köztük sok száz milliós ingatlanpanama és fiktív tanácsadói szerződésekkel elkövetett több tízmilliós visszaélés csakúgy, mint néhány milliós vagy néhány százezer forintos, hivatali mobiltelefonok ingyenes használatával megvalósított bűncselekmény.
Az ingatlanügyletekkel kapcsolatban az ügyészség szerint megállapítható, hogy Gál György, a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori szabad demokrata elnöke tucatnyi önkormányzati ingatlan áron aluli értékesítése során összesen több mint félmilliárdos kárt okozott a kerületnek, és további másfélmilliárdos kár okozását kísérelte meg, miközben ezért cserébe összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott.
A vád szerint a bűncselekmény-sorozat mechanizmusa az volt: Gál ingatlanonként 20-30 millió forintos vesztegetési pénzért közreműködött abban, hogy egy bizonyos vállalkozói körhöz kerüljenek az ingatlanok, amely kör a vétel után nem sokkal offshore cégeken keresztül jóval magasabb árért külföldieknek adta el az ingatlanokat. Gál hamis ingatlan-értékbecslések készíttetésével megtévesztette az önkormányzat képviselő-testületének többségét a reális vételárat illetően, és mindehhez Hunvald is segítséget nyújtott.
Az önkormányzati ingatlanok ügyében Gált bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel és csalással, Hunvaldot pedig bűnszervezetben elkövetett csalással vádolja az ügyészség. A fiktív tanácsadói szerződésekhez, illetve jogszerűtlen telefonhasználathoz kötődő vád miatt Hunvaldot hűtlen kezeléssel és hivatali vesztegetéssel, Gált pedig hűtlen kezeléssel vádolják. Az ügyészség által hivatali visszaélésnek minősített önkormányzati bérlőkijelölések miatt Hunvaldot és Gált is megvádolták. A bérlőkijelölés után nem sokkal kedvezményes áron megvehető önkormányzati bérlakásokból jutott Gál sógornőjének, illetve barátnője testvérének, csakúgy, mint Kardos Péter barátjának.
A Hunvald-ügyben szintén megvádolt Kardos Péter a vádbeli cselekmények idején az önkormányzat pénzügyi bizottságának volt szabad demokrata elnöke. Mindezek mellett az ügyészség több más ügyben is vádat emelt, például Szabó Zoltán volt MSZP-s országgyűlési képviselő, korábbi erzsébetvárosi polgármester ellen, mert többször "arra hívta fel" - egyszer a kerületi jegyző segítségével - az erzsébetvárosi közterület-felügyelet igazgatóját, hogy vetesse le szabálytalanul parkoló autójáról a kerékbilincset.
Az ügyész január végi vádbeszédében Gálra és Hunvaldra a törvényben rögzített büntetési tétel középmértékét meghaladó szabadságvesztések kiszabását kérte, valamint a bűnszervezeti minősítés miatt a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből való kizárást, ami azt jelentené, hogy Gált és Hunvaldot tíz évnél is hosszabb időre bebörtönöznék.
A vádlottak az eljárás során szinte kivétel nélkül minden vádpontban tagadták bűnösségüket, csak néhány kisebb súlyú cselekménynél jelezte némelyikük, hogy elismeri bizonyos fokú felelősségét, de ilyenkor is jobbára csak erkölcsileg tartották elítélendőnek a történteket. Több vádlott, illetve perbeszédében még egy-két védő is jelezte, hogy megítélése szerint koncepciós eljárás folyik, az ügyészség politikai elvárásoknak próbál megfelelni, és "a minősítés kereste a tényállást".
A vádlottak közül Gál és Hunvald több évet töltött előzetes letartóztatásban, mások hónapokat; az eljárás kezdeti szakaszában Gál fogva tartását százmilliós óvadékért szüntették volna meg. A nagy értékű önkormányzati ingatlanok eladásával kapcsolatban a büntetőperben a védelem hevesen vitatta annak a terhelő tanúnak a szavahihetőségét, aki a vevői oldalon vett részt a tranzakciókban, ezért az ügyészség meggyanúsította, utóbb viszont megszüntette ellene az eljárás, és immár a vád tanújaként vallott a kenőpénzek átadásáról, illetve az ingatlanok eladásának előzményeiről. A bíróság pénteken jelezte, vannak tényállások, amelyek az ügyészségi megítéléstől eltérően is minősülhetnek. Így egyes, a vádhatóság által vesztegetésnek minősített cselekmények lehet, hogy a törvény szerint jóval enyhébben büntetendő hivatali visszaélést valósítanak meg.
Az önkormányzati korrupciós ügy szerteágazó politikai szálaira jellemző, hogy a megvádolt egykori szocialista polgármester, országgyűlési képviselő, illetve szabad demokrata gazdasági és pénzügyi bizottsági elnök mellett szerepel az ügyben az egykori VII. kerületi fideszes alelnök, az erzsébetvárosi gazdasági bizottság volt tagja, akit 2009-ben gyanúsítottak meg azért, mert több millió forint vesztegetési pénzt vett át azért, hogy támogassa a bizottságban az ingatlanértékesítést. Czibula Csabának még 2009 őszén, Gál elfogása után nem sokkal veszett nyoma; sajtóhírek szerint Mexikóban látták, ellene nemzetközi elfogató parancs van érvényben. A büntetőperben több vádlott is azzal védekezett a munkaszerződések, illetve lakáskiutalások kapcsán, hogy csak az önkormányzatoknál megszokott gyakorlatot követték.
A 25 vádlott közül 12 - okirat-hamisítás miatt eljárás alá vont - stróman esetében már tavaly megszületett az elsőfokú ítélet, a bíróság pénzbüntetéseket vagy még enyhébb szankciókat szabott ki, és e vádlottak többségénél fellebbezések hiányában már jogerőre is emelkedett a határozat. A Fővárosi Törvényszék Hunvald, Gál és tizenegy társa ügyében várhatóan február 24-én hirdeti ki elsőfokú ítéletét.

Katicák paradicsomból?
Nemcsak ízletes, hidegen tálalható csemege, de ötletes és mutatós is: a paradicsomkaticák vendégeknek is bármikor bevethetők.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Katicák paradicsomból?
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




