Rábólint?
Geréb Ágnes kegyelmet kér Schmittől
Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász kegyelmet kér Schmitt Pál köztársasági elnöktől - közölte Pelle Andrea, a szülész-nőgyógyász védőügyvédje a sajtóval azt követően, hogy a Fővárosi Ítélőtábla pénteken jogerősen is két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte védencét.
2012.02.10 16:42MTIAz ügyvéd azt mondta: nem várta, hogy fellebbezésüknek helyt adva felmentik védencét, de arra nem számított, hogy letöltendő fogházbüntetésre ítélik Geréb Ágnest. Arra pedig különösen nem számított, hogy az ítéletet még súlyosítják is oly módon, hogy nem a felerész, hanem csak a büntetés kétharmad részének letöltésével, vagyis több mint egy év után bocsátható feltételesen szabad lábra Geréb Ágnes.
Azzal pedig, hogy az elsőfokú ítélethez képest védencét nem öt, hanem tíz évre tiltották el szülésznői tevékenységétől a bíróság célja - miként arra a bíró is utalt - az volt, hogy Geréb Ágnes soha többé ne vehessen részt otthonszülésnél - fejtette ki Pelle Andrea.
Az ügyvédnő véleménye szerint abban, hogy ilyen súlyos ítélet szabtak ki Geréb Ágnesre, közrejátszhat a közhangulat, továbbá a szakértői felfogás, ami az otthonszülést övezi. Azt egyelőre nem tudni, hogy Geréb Ágnesnek mikor kell megkezdenie büntetése letöltését, ugyanis, mint ügyvédje elmondta: a büntetés-végrehajtási intézet az ítélet elhangzását követő egy-három hónapon belül küldi ki az értesítőt, amelyben megjelöli a büntetés megkezdésének időpontját, illetve a helyszínt.
Az ügyvédnő azt is elmondta: bár a teljes indoklást részletesen csak a határozat kézhez vételét követően tudják elemezni, már annak elhangzása során is számos pontatlan megállapítást észlelt.
Kérdésre válaszolva azt mondta: véleménye szerint jogi értelemben nem volt elfogult a másodfokú bíróság, ugyanakkor megjegyezte, a bábák nem kaptak esélyt arra, hogy az otthonszülés szabályai szerint állapítsák meg felelősségüket.
Mindeközben a Fővárosi Ítélőtábla épülete előtt mintegy kétszázan gyűltek össze azért, hogy Geréb Ágnes mellett demonstráljanak. A tiltakozók szóvivője, Rácz Attila azt mondta: egyetlen reményt keltő jogi lehetőségükként Geréb Ágnes és négy bábatársa érdekében kegyelemért fordulnak Schmitt Pál köztársasági elnökhöz. Mint hangsúlyozta: nem csupán a büntetés alól való felmentést kérik, hanem azt, hogy a vádakat és az ügyet teljes egészében ejtsék.
"Továbbá tegyék lehetővé, hogy Geréb Ágnes szabad legyen, járhasson otthonszülésekhez és szakmai képzésben részesíthesse a háborítatlan otthonszülés bábáinak új generációit" - tette hozzá.
Közlése szerint a strasbourgi emberi jogok európai bíróságához is eljuttatnak minden dokumentumot, biztosak ugyanis abban, hogy a testület továbbra is kiemelten foglalkozik a háborítatlan szülés magyarországi helyzetével.
"Geréb Ágnes ártatlan, nem bűnöző, hanem hős" - fogalmazott Rácz Attila.
A demonstráción Geréb Ágnes, illetve az otthonszülés védelmében szót emelt Elizabeth Prochaska emberi jogi jogász és Irene Walton bábaprofesszor is. A beszédeket követően a demonstrálók elhagyták a helyszínt.
A Fővárosi Ítélőtáblán pénteken hirdettek másodfokú ítéletet Geréb Ágnes ügyében.
Czine Ágnes bírónő a másodfokú tárgyalást azzal kezdte, hogy felidézte: májusban Schmitt Pál köztársasági elnök a Geréb Ágnes és társai ellen folyamatban lévő büntetőeljárás megszüntetésére vonatkozó kegyelmi kérelmeket elutasította. Ezt követően a vádlottak felszólalhattak az utolsó szó jogán, de csak a másod- és a harmadrendű vádlott élt ezzel a lehetőséggel. Ezt követően a bírák mintegy két órán keresztül, zárt ajtók mögött tanácskoztak.
A Fővárosi Ítélőtábla épülete előtt már ekkor elkezdtek gyülekezni Geréb Ágnes szimpatizánsai. Közülük többen az épületbe is bementek, az ítélőtábla portájánál sorban álltak azért, hogy néhány szót válthassanak az ítéletre várakozó Geréb Ágnessel, megölelhessék őt. A tárgyalást követően Geréb Ágnes a sajtónak nem nyilatkozott, csak a gyermekeivel beszélt. A demonstráción sem szólalt fel, csupán néhány emberrel beszélt, majd pár perc múltán távozott a helyszínről. A pénteki, négy ügyet érintő ügytől függetlenül Geréb Ágnest 2010. október 8-án előzetes letartóztatásba helyezték foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény gyanúja miatt; 2010. december végén kiengedték az előzetes letartóztatásból, több mint egy éve házi őrizetben van.
Kapcsolódó írások:

Katicák paradicsomból?
Nemcsak ízletes, hidegen tálalható csemege, de ötletes és mutatós is: a paradicsomkaticák vendégeknek is bármikor bevethetők.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Katicák paradicsomból?
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
- 20:02 Itthon azért bajnok lett a Győr!
- 19:43 Az ENSZ-bizottság elítélte a módszeres kínzásokat Szíriában
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




