hirdetés

A pályák szárazak

A köd miatt nem tudnak felszállni a repülőgépek Budapesten

A budapesti Ferihegyet is körülvevő köd miatt több repülőgép nem tud fel-, illetve leszállni a Liszt Ferenc- repülőtéren, ezért néhány gép Bécsben landolt, vagy visszafordult, más járatok indulása pedig csúszik - közölte a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója csütörtök .

2012.02.23 09:38MTI
hirdetés

Hardy Mihály közölte, hogy a kifutópályán 125 méterre csökkent a vízszintes látótávolság, ezért csak a pilóták felkészültsége, vagy a gépek műszerezettségének függvényében tudnának a repülőgépek leszállni.

A Ryanair és a WizzAir reggeli járatai még elindultak Budapestről, de a Lufthansa Münchenből érkező gépe már nem tudott landolni, ezért visszafordult.

Az igazgató elmondta: a TNT és az UPS két teherszállító repülőgépe a köd miatt egy órán át várakozott a légtérben, de nem tudtak leszállni, ezért Bécsben landoltak.

Hardy Mihály elmondta: a repülőtéren mínusz 1 Celsius-fok van, a pályák szárazak, nincs jegesedés, de a köd még legalább egy-két óráig akadályozhatja a gépek közlekedését. Vannak olyan gépek, amelyekbe már beszálltak az utasok, és csak arra várnak, hogy felszállhassanak – jegyezte meg.

Kapcsolódó írások:

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Immunhiány állapotok
2012. máj. 17. 02:51

Függőség: mit lehet tenni?
2012. máj. 16. 23:23

Szívelégtelenség - okok és típusok
2012. máj. 16. 21:41

Magzati alkohol szindróma
2012. máj. 16. 20:11

Diagnózis: merevedési zavar
2012. máj. 16. 18:37

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.