Elköszönt a bázistól a Bombardier Q400-as
Elszállt az utolsó Malév-gép is
Elhagyta a budapesti repülőteret az utolsó - a Malév február 3-i leállása előtt a flottába tartozó - repülőgép is csütörtök délután.
2012.02.23 16:45MTIA HA-LQC lajstromjelű Bombardier Q400-as az elemelkedés után megtett egy iskolakört, és alacsony magasságon áthúzott az eddigi bázisául szolgáló repülőtér fölött, majd Szlovákia felé elhagyta az ország légterét. A repülőt a norvégiai Torp-Sandefjordba repüli Leposa Attila és Leposa Edina, apa és lánya.
Leposa Edina a közelkörzeti légiirányító csatornáján elköszönés után Horváth Charlie Nézz, nézz az ég felé című dalából énekelt egy részletet.
Az utolsó gép szervizelésre várt, ezért csak most szállították el a Liszt Ferenc-repülőtérről. A Malév összesen négy Bombardier Q400-as gépet üzemeltetett, ezekből kettő február 10-én repült Torpba. Köztük volt a Malév retro festését viselő, a lajstromjele után (HA-LQD) Döncinek becézett gép is. A negyedik repülő Innsbruckban van javításon, onnan érkezik majd Norvégiába.
A budapesti repülőtéren két Malév festésű gép maradt, ezek a régebbi flotta tagjai voltak. A korábbi hosszú távú járatokon szolgáló Boeing 767-200-as, valamint a Malév express színeiben repülő CRJ900-as tulajdonviszonyai azonban rendezetlenek.
A Malév február 3-án állt le, és az első lízingelt repülőgépek már aznap este 10 óra után landoltak az írországi Shannon repülőterén, az amerikai International Lease Finance Corp. (ILFC) központjában. A Malév-flotta gerincét adó 18 Boeingből (a "fekete seregből") aznap 14-et vittek Írországba, kettő akkor még Budapesten maradt, egy Dublinból, egy pedig Tel-Avivból érkezett később Shannonba.
Az utolsó Malév festésű 737-es február 17-én szállt fel a Liszt Ferenc-repülőtérről.

Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Felforrósodott a hangulat a belváros szívében, pedig a jégszobroknak igazán nem tesz jót, ha egy olyan tűzről pattant menyecske penderül a közelükbe, mint Dancs Annamari.
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat

Nőtt a brit gazdaság teljesítménye
Sikeresen elkerülte az újabb recessziót a brit gazdaság, amelynek teljesítménye 0,3 százalékkal emelkedett az idei első negyedévben az előző három hónaphoz képest a brit statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett második becslése szerint.
Devizapiac
Ismét gyengült a forint
Budapesti Értéktőzsde
Visszasett a BUX
A Fed elnöke
Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet
Műsorkészítésre
27 rádió - 75 milliós támogatás

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Koncertszervezés, hangverseny a Zeneakadémián
Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyit meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Európai Piknik
Színház, játszótér, koncertek - mind a Füvészkertben
Három kultúra lenyomatai
Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban

Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Kigyulladt egy jármű az M7-es autópálya siófoki szakaszán. A sztrádát a tűzoltás idejére lezárták.
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el

Perverz apák: kicserélték a lányaikat, hogy szexeljenek velük
Börtönre ítélték mindkét apát Spanyolországban, miután kiderült, hogy "kicserélték" a lányaikat, így mindketten szexuális visszaélést követtek el az alig iskoláskorba lépett gyerekek ellen.
Egy kisgyerek súlyosan megsérült
Gyerekekre dőlt az óvoda fala
Felújítás közben került elő
Világháborús repeszaknagránát a Főpolgármesteri Hivatal tetején
A termelés leállt
Aknavetőgránátok a kaposvári cukorgyárban
Zenelejátszó volt a zsákmány
11 éves gyerek rabolta ki a 12 évest
"Gyógyhatású" takarókkal házalt
Szabadnapos rendőr fülelte le az ál-orvost
Belgiumban lopták el
Román kamionból került elő a lopott BMW
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:47 "Nem volt elég idő és kötél" - a spanyol hegymászó visszafordult, Erőssék nem
- 15:44 Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
- 15:40 A belvárosi lakóépületek kiürítése után lezárják a Károly körutat is
- 15:37 Szerencsétlenül járt magyar hegymászók a Himalájában
- 15:33 "Sikerült megmenteni a kanadai vízummentességet"
- 14:45 Erőss és Kiss nem jönnek le többé a hegyről
- 14:28 Aszad hadserege stabilabb lehet, mint valaha
Még az időjárási oldalaktól is vámot szedne Illés

Éves reklámbevételük 0,5 százalékával kell hozzájárulniuk a médiaszolgáltatóknak az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetéséhez. Ha nem fizetnek határidőre, akkor már 0,8 százalékra emelkedik az adók módjára behajtandó köztartozásuk.
top fórum témák:
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 14:59
- A globalista új világrend2013.05.23 13:49
- Az Obama csalás2013.05.23 12:50
- A történelem legnagyobb titka - A FED aranya2013.05.23 12:32
- Mesterházy: Parlamentáris diktatúra van2013.05.23 09:54
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


