hirdetés

Balog Zoltán vezeti a testületet

Emberi jogi munkacsoportot hozott létre a kormány

Emberi jogi munkacsoportot alakított a kormány Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár vezetésével. A testület feladata a többi között, hogy figyelemmel kísérje az emberi jogok magyarországi érvényesülését.

2012.02.23 18:01MTI
hirdetés

Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg és csütörtökön hatályba is lépett. A döntést ismertető közleményében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) arról tájékoztatott, hogy a munkacsoport elnöke Balog Zoltán, a KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, alelnöke pedig Répássy Róbert igazságügyi államtitkár. A munkacsoport tagjaként dolgozó állami vezetők - összesen tizenkét államtitkár - tevékenységükért nem kapnak tiszteletdíjat.
   
A tárca közlése szerint a testület feladata konzultációt folytatni az emberi jogok magyarországi érvényesülését vizsgáló civil, érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel, alkotmányos szervekkel, illetve áttekinteni a nemzetközi megállapodásokból és kötelezettségvállalásokból fakadó, az emberi jogok érvényesülésével kapcsolatos feladatokat.
   
A testület vizsgálja azoknak az ajánlásoknak a végrehajtását, amelyeket az ENSZ emberi jogi tanácsának úgynevezett egyetemes időszakos felülvizsgálatakor (UPR) tavaly megfogalmaztak Magyarországnak. Ezen kívül javaslattevő szerepe lesz, valamint feladata elősegíteni az emberi jogok magyarországi érvényesülésével összefüggő szakmai kommunikációt.
   
A KIM tájékoztatása szerint a munkacsoport legalább negyedévente ülésezik, és olyan konzultatív emberi jogi kerekasztalt is működtet, amelyben helyet kap az alapvető jogok biztosa, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, továbbá civil, érdekképviseleti és szakmai szervezetek képviselői is.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

Még az időjárási oldalaktól is vámot szedne Illés

Éves reklámbevételük 0,5 százalékával kell hozzájárulniuk a médiaszolgáltatóknak az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetéséhez. Ha nem fizetnek határidőre, akkor már 0,8 százalékra emelkedik az adók módjára behajtandó köztartozásuk.

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Elváltozások a szájon: a Fordyce foltok
2013. máj. 23. 02:51

A dohányzó szülők gyerekei nikotinfüggők lesznek?
2013. máj. 22. 23:23

A krónikus kismedencei fájdalom szindróma
2013. máj. 22. 21:41

A macskanyávogás betegség
2013. máj. 22. 20:11

Gáz, puffadás, böfögés - Intő jel is lehet!
2013. máj. 22. 18:37

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.