Fiktív pályázatok
Grillcsirkés tanulmányt publikált a Zrínyi kancellárja
A nemzetvédelmi egyetem kancellárja saját nevén egy folyóiratban még publikálta is annak a tanulmánynak az összefoglalóját, amelyet egy fiktív pályázat alapján egy pesterzsébeti piacon grillcsirkét árusító vállalkozó nyert el, de valójában az egyetem munkatársa készített el.
2012.02.27 22:58MTIAz MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsora vasárnap számolt be arról, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) gazdasági átvilágításakor kiderült: 2010 februárjában névlegesen a pesterzsébeti piacon grillcsirkét árusító vállalkozó végzett szociológiai kutatást a honvédségnél a ZMNE számára, amelyért nyolcmillió forintot fizettek ki.
Az m1 hétfő esti Híradójában azt mondták: mostanra kiderült, hogy nem csak a közbeszerzési felhívást, hanem a kiválasztott három cég nevében a pályázatokat is az egyetemen készítették a nyolcmillió forintos szociológiai kutatásra.
Mint kifejtették: az egykori Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) volt kancellárja előre meghatározta, hogy melyik cégnek kell elnyernie a megbízást a szociológiai felmérésre, de a munkát valójában az egyetem egyik munkatársa készítette, munkaidőben. Ráadásul az elkészült tanulmány összefoglalóját az egyetem kancellárja saját nevén még publikálta is a Nemzet és Biztonság című folyóiratban. Az ügyészség szerint a fiktív pályázat alapján kifizetett nyolcmillió forintot a vállalkozó visszajuttatta az egyetem vezetőjének - tették hozzá.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezetébe azóta beolvadt intézmény volt kancellárja és további öt ember ellen a Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetés miatt emelt vádat. Az üggyel kapcsolatban a Honvédelmi Minisztérium közölte, a honvédség intézményeinél végzett átvilágítás eredményeképpen jelenleg 45 ügyben folyik büntetőeljárás - hangzott el a Híradóban.
A Honvédelmi Minisztérium szerint a tárcánál és a Honvédségnél elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt 2005 és 2010 között több mint 1,7 milliárd forint kár érte az országot.
Balogh Zoltán, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője vasárnap azt nyilatkozta a Krónikának, hogy a főügyészség Budapesti Regionális Osztálya korábban egy fővel szemben jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette, további öt fővel szemben jelentős értékre, bűnsegédként elkövetett sikkasztás bűntette, valamint egy fővel szemben jelentős értékre elkövetett hanyag kezelés vétsége miatt vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsához.
A vádlottak között van a ZMNE volt rektora, Szabó János is, aki egy másik ügyben már jogerős büntetését tölti. Ellene most az egyetem lőterének bérleti szerződése miatt folyik büntetőeljárás.

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Emelkedett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,10 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 19 183,32 ponton zárt pénteken.
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint
Évi 2-3 százalékkal
Egyre kevesebb tejet fogyasztunk
Hamarosan döntés születhet
Reklámadó - közzétették a törvényjavaslat munkapéldányát
Az NGM-nél már készülnek
Új adó: még nem reklamál a Reklámszövetség
Kevesebb MNB-kamatcsökkenés várható
Londoni elemzők: javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai
Disznóság
Oroszlányi sertéskereskedők: félmilliárdos kárt okoztak az államnak

A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
A fog növekedési vonalain kimutatható elemek, nevezetesen a bárium és a kalcium változó mennyiségének vizsgálatával tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a neandervölgyi csecsemőket viszonylag korán leszoktatták az anyatejről.
Napi horoszkóp - 2013. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Kapocs - Diákok a közösségért
Kiállítással, beszélgetésekkel, koncertekkel is kívánja erősíteni az iskolai közösségi szolgálat és a felnőtt önkéntesség gondolatát péntektől egy héten keresztül a Kapocs - Diákok a közösségért elnevezésű rendezvénysorozat a fövárosi Kogart Galériában és Kogart Házban.
Bihardiószegen
Idén sem maradhat ki a Borfesztivál
Egy teljes héten keresztül
Túrák, játékok, programok - nemzeti parkok ünnepe júniusban
50 percben
A mi székelyeink - dokumentumfilm a román-magyar együttélésről
Nem maradhat következmény nélkül
Visszautasítja Kerényi Imre szavait a Magyar Színházi Társaság
Sziget-program
Nick Cave, a Franz Ferdinand és a !!! is jön a Szigetre
BBB
Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borbizottság
A kilépő oldalon
Péntek van - Záhony ismét "bedugult"
Senkinek nem lett baja
Égett az autóbusz Cseszneknél
Hármas karambol
Hatalmas a torlódás az M5-ösön Gyálnál
Labdarúgó NB I
Ellenőrzések és útlezárások lesznek a Debrecen-Fradi rangadó napján
EU támogatásból
A Körösök Völgyében 76 kilométer új kerékpárút épül
Tűzoltók a helyszínen
Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás

18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Csak dicsérni tudjuk Gisele éles helyzetfelismerő képességét, amivel még időben rájött, hogy a fehér pólója alatt elég feltűnő az a rózsaszín melltartó, úgyhogy jobban is tette, hogy levette. A többi ruhadarabbal együtt.
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
Családi ház kertjében
100 éves puskagránátot találtak Kispesten - még akár múzeumba is kerülhet
"Nem okozott fizikai kárt a gyerekeknek"
Leragasztotta az ovisok száját, mégsem büntették meg
Leszámolás
Kézi súlyzó rúdjával gyilkolta le füvet nyíró feleségét
Egyházasfalun
Kerti tóba esett a gyerek - újra kellett éleszteni
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:29 A virágok azért "alszanak" mert fejlettek
- 1:29 Balog szerint a hazánkról szóló viták Európa jövőjéről szólnak
- 0:29 Palócföldi táncháztalálkozó
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:29 Francia négyes, tíz országban, több mint ötven városban
- 22:36 4 órás tűzharc, merénylet Kabulban - Végeztek a támadókkal, több halott
- 22:08 Inter: itt az új edző
Még az időjárási oldalaktól is vámot szedne Illés

Éves reklámbevételük 0,5 százalékával kell hozzájárulniuk a médiaszolgáltatóknak az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetéséhez. Ha nem fizetnek határidőre, akkor már 0,8 százalékra emelkedik az adók módjára behajtandó köztartozásuk.
top fórum témák:
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.24 21:35
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.24 21:28
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 19:37
- Trafik - a 6-os villamoson tüntetett a Demokratikus Koalíció2013.05.24 12:40
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



