"Elég a kiszolgáltatottságból" - vajon Orbán hívei
Saját fegyverét fordítják Orbán ellen?
2008-ban végzetesnek bizonyult a három igenes népszavazás. Bukott Gyurcsány, összeomlott az MSZP, és gyakorlatilag a következő választásra megszűnt az SZDSZ. Ismét aláírásgyűjtés lázában ég az ország, a Lehet Más a Politika helyzete azonban jóval rosszabb, mint talán ők maguk gondolnák...
2012.03.08 09:22ferrer- ma.huGyurcsány Ferenc blogjában pökhendien úgy fogalmazott a népszavazás előtt: "időnként azt kérdezik tőlem, hogy mi lesz március 9-e után? Szerintem a válasz meglehetősen egyszerű, március 9-e után március 10-e lesz.”
Amit végül nem sokkal később egy lemondás is követett. Vajon tényleg ekkora fegyver egy népszavazás? Az LMP bízik benne, hogy igen, azonban nemcsak a politikai klíma, de a közvéleménykutatási adatok is azt sugallják: akár még bukhat is az ellenzék ezen a kezdeményezésen. Az LMP mögött ugyanis egyelőre egyetlen párt sem állt ki teljes mellszélességgel, ami a mozgósítás idején erősen kétségessé teszi a sikert. Egy biztos, 700 fős taglétszámú pártnak esélye sincsen arra, hogy milliókat vonzzon az urnákhoz.
Tovább nehezíti a helyzetet a többi párt magatartása. Az első körös nyilatkozatok szerint a DK nem, az MSZP talán, a Jobbik pedig inkább csak elvi támogatását adja a népszavazásra. A DK-MSZP ellentét újfent megmutatja, béna kacsává negligálja a baloldalt. Megy a sakkozás: vajon mi éri meg jobban? Ha az MSZP csatlakozik, de nem lesz meg az igenek többsége, akkor a DK profitálhat az egészből, ha azonban valami csoda útján az LMP egyedül viszi sikerre a kezdeményezést, akkor a szocialisták foghatják a fejüket, önmagukat hagyták ki a buliból.
A népszavazási kérdések ismeretében (a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon; az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról emeljék vissza a korábbi 260 napra; ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni és végül azt, hogy a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni) előre borítékolható, hogy a kétszázezer aláírás összegyűjtésével nem lesz probléma, csakhogy az urnák előtt ennél jóval többre lesz szükség.
Az ügydöntő országos népszavazás ugyanis akkor eredményes, amennyiben az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. Ez gyakorlatilag kétmillió támogatót jelent. Emlékeztetőül: az MSZP 990 ezer listás szavazatot szerzett az első fordulóban, az LMP pedig 383 ezret. És egy országgyűlési választáson az aktivitás mindig kiemelkedően magas. Ezek fényében magasra tette önmagának a lécet az LMP. Ellenzéki összefogás nélkül ugyanis nehéz lesz 2 millió támogatót maga mögé toboroznia!
Kapcsolódó írások:
- Slota szerint Orbánék neofasiszták, Németh pedig maga Goebbels
- Március 15. - Orbán Budapesten, Mesterházy Esztergomban ünnepel
- Orbán Viktor: a német ipar Magyarország kiemelkedő szövetségese
- A szerbiai választásokról beszélgetett Orbán és Pásztor
- Orbánnal bezzeg találkozott Merkel, de Hollande-ot nem fogadja?
- Orbán: megsértették Magyarország méltóságát
- Orbán: Magyarországtól egyetlen "petákot" sem vesznek el jövőre
- Nem a Fidesz elnökének híve az adatgyűjtési ügy egyik főszereplője

George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
A szóvivő szerint George Michaelnek nem történt komolyabb baja, egy szemtanú azonban most elmondta, miért is kellett mentőhelikoptert hívni a múlt héten a sztárhoz és azzal kórházba szállítani.
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár

Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
A weboldal késéssel indult az eredeti tervekhez képest. A hagyományos, lottózókban játszható Tippmix játék nem szűnik meg az új termék bevezetésével, változatlan marad.
Túlzott deficit
A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás
Plusz 4, plusz 2
Most csütörtökön drágul az üzemanyag
Bundesbank
Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban
Pekingben
Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
Szijjártó Péter írta alá
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Sanofi
Országosan
Itt az idei bérajánlás

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója
Az intézmény közép-európai fókuszát északi és déli irányban is kell terjeszteni, valamint Ausztriát is be kell ebbe vonni.
Pelotajátékost ábrázol
Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában

Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
A szegedi 2-es villamos pályájának és a hozzá kapcsolódó létesítményeknek a többször módosított határidő alapján 2010. szeptember 18-ra kellett volna elkészülniük.
Két ponton
Motorosbaleset: útzár a 6-oson
Mezőhegyes
Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros
Senki nem sérült meg
Három kamion ütközött az M5-ösön
Egyikük nem élte túl
Biciklistákat gázolt a teherautó
Autóval ütközött a villamos
Pótlóbuszok járnak a 4-es és 6-os villamosok helyett
A soroksári lehajtónál
Két teherautó és egy kamion ütközött az M0-son

18+ képek - Függönyként rántja szét a melltartóját Rony
Szeretjük mi a kultúrát, hát hogy a csudába ne szeretnénk, főleg, ha a függöny mögött olyan csodás látvány tárul fel, mint Rony két főszereplője! Ezt nemcsak a premieren érdemes megnézni!
Rontáslevétel
Nem jött be... Öt év börtönre ítélték a jósnőt
Eddig mindig sikerült elmenekülnie
Évek óta bújkált - kamerákkal figyelte a rendőröket
Százméternyi biztosító kábel
Szajolban fogták el a kábeltolvajokat
Kazincbarcika
Bozótvágóval vezette le a haragját a nő
Öt éves gyerekként rabolták el
23 év után tért haza: a Google Maps segített
Vezető karakterként kápráztatja el a nagyérdeműt
Képek - Magyar kötéltáncos került a Cirque de Soleil élére!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:35 Megfordult a világ: inverzzé vált az időjárás
- 20:32 Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál
- 20:29 Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
- 20:26 Gyanús az oklahomai tornádó - nem is az volt?
- 20:23 Férfi vízilabda - bajnok az Eger!
- 20:14 Orbán újabb lehűlést hoz!
- 20:13 Annyi ideig tart a röghöz kötés, amennyi a tanulmányi idő volt
Még az időjárási oldalaktól is vámot szedne Illés

Éves reklámbevételük 0,5 százalékával kell hozzájárulniuk a médiaszolgáltatóknak az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetéséhez. Ha nem fizetnek határidőre, akkor már 0,8 százalékra emelkedik az adók módjára behajtandó köztartozásuk.
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


