Heti visszatekintés

Nem lett meg

Nyilvánvaló, hogy a Schmitt Pál-ügy nem tett igazán jót az LMP népszavazási kezdeményezésének, sőt: elterelte arról a figyelmet. Holott fontos ügyekről volt szó a tankötelezettségtől a munkanélküliség kezeléséig: illetve inkább azt mondhatnánk, hogy fontos ügyek részleteiről. A 160 ezer aláírás sokkal több, mint amit a (nem is annyira megalapozatlan) pletykák ismeretében 700 aktív taggal rendelkező LMP-től el lehetett volna várni, azonban a 200 ezerhez képest bizony kevés.

_{2012.04.06 08:49}_{sabater - ma.hu}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret -Kisebb betűméret

_hirdetés

Reméljük, az LMP tanulni fog saját hibáiból, de dicsérjük meg először is az erényei miatt. A párt jól érzett rá arra, hogy fel lehet vállalni nyíltan a baloldali gazdaságpolitikát Magyarországon. Ez ugyanis nem felelőtlen osztogatást jelent, legalábbis nem feltétlenül. A legszegényebbek, legkiszolgáltatottabbak védelme például rendszerint kevesebbe kerül, mint a gazdagok állami támogatása, például a Fidesz által bevezetett adócsökkentés - legyen szó munkanélküliekről, hipermarketek éjszakai műszakos pénztárosairól vagy akár hajléktalanokról. Régi igazság, hogy a szegényebbeknek a kevés is megbecsülendő és fontos: a gazdaságot pedig nem az fogja csődbe vinni, ha a Fidesz legalább megtartja mondjuk a közmunkások elképesztően kevés, egészen 2011-ig 60 ezer forintos bérét, és nem csökkenti azt 47 ezerre. Nem ezek a tételek, hanem például a MOL-pakettre (eddig úgy tűnik, feleslegesen) költött 500 milliárd.

Szintén az LMP erénye, hogy felismerte, ez az igazi botrány Magyarországon. Nem ők voltak az elsők, a rendkívül lenézett radikális baloldali (TGM-től a magyar Le Monde-ig) évek óta azt mondja, hogy a politika tudatosan hagyja magára az alsóbb néprétegeket, tartós mélyszegénységbe taszítva őket. De még a túlzott baloldalisággal nem vádolható Gyurcsány Ferenc is azt mondta leghíresebb beszédének egy kevesebbszer emlegetett mondatában, hogy az igazi botrány, ha a felső tízezer újratermeli magát közpénzen, márpedig akkor és most ez volt a meghatározó gyakorlat kis hazánkban.

És akkor most jöjjenek a problémák. Eleve tudni lehetett volna ugyanis, hogy egy papíron aláírandó kérdőívet nem lehet a Facebookon eljuttatni a választókhoz, illetve minimális annak az esélye, hogy a párttagokon és aktivistákon kívül bárki kinyomtatja az íveket és elkezd házalni velük. Ismerünk egyébként ellenpéldát is, aki ráadásul nem is LMP-szavazó, csak pusztán elege van az antiszociális politikából. De azért arra számítani lehetett, hogy ezt az elő-kampányt az utcán kell megnyerni, és számottevő aktivistahálózat nélkül erre esély nincs. Esély egyébként végül, csodával határos módon lett, de siker azért nem.

Az LMP szövetségi politikájának hatékonysága régóta kérdéses. A "schifferizmus" az MSZP-től és a Fidesztől való egyenlő távolság politikáját hirdette, de hangsúlyaiban látszott, hogy a volt frakcióvezető, bár élesen támadja a kormányt, elsődleges politikai ellenfélnek az MSZP-t tekinti. Jávor Benedek megválasztása után azt mondta, ez a stratégia marad, de a stílus finomodik - eddig valóban ennyi történt. Az LMP-nek tehát nem voltak természetes szövetségesei. Hiába írta alá a népszavazási ívet még az MSZP elnöke, Mesterházy Attila is, a szocialisták aktivistái és tagjai nem játszottak fontos szerepet a kampányban, és ez aligha az MSZP hibája. Az LMP ugyanis az elmúlt években lényegében minden tőle telhetőt megtett, hogy megsértse a szocialistákat és távol tartsák maguktól őket.

Valahol persze ez is érthető: a zöldek nem kívántak belebújni az MSZP "halálos ölelésébe". Ennek azonban ára van: például az, hogy a komoly szervezettség hiányában működő Lehet Más a Politika nem tud összegyűjteni 200 ezer aláírást. De nem talált szövetségest az LMP a szakszervezeteknél sem, ami szintén komoly segítséget jelenthetett volna a pártnak, különösen, hogy az LMP kérdései éppen "témába vágtak". Probléma a szövetségi politikán kívül még az lehetett, hogy fontos kérdéseknek csak bizonyos részleteit emelte ki az LMP. Oktatási témában például a tankötelezettségi korhatárt támadták az egekbe szökő költségtérítések helyett, a szabadság kiadásának és a próbaidőre vonatkozó szabályozásnak pedig nem túl nagy a mozgósító ereje. A társadalmi tendenciák is az LMP ellen hatottak, ez azonban a legkevésbé a párt hibája, hiszen például a munkanélkülieket mostanában démonizálni szokás, hasonlóan a szocializmushoz, azzal a különbséggel, hogy akkor volt munka. Ilyen vagy olyan, de volt.

A vége az lett, hogy nem lett meg. Az LMP tanulhat saját hibáiból, de más szervezetek is tanulhatnak az LMP bukásából. Ami persze mégsem akkora kudarc, mert ők legalább megpróbálták.