Visszavonásra szólították fel a kormányt
Az MSZP szerint nincs szükség járásokra Budapesten
Az MSZP a budapesti járásokra vonatkozó elképzeléseinek visszavonására szólította fel a kormányt.
2012.04.24 16:06MTIHorváth Csaba, a szocialista párt fővárosi frakcióvezetője közleményében azt írta: nem az a probléma, hogy az eredetileg tervezett hét helyett 23 járás jöhet létre Budapesten, hanem az, hogy nincs szükség a "polgárokkal packázó" újabb 23 kerületi kormányhivatalra, "újabb 23 fideszes helytartóra a budapesti polgárok feje fölé".
Az ellenzéki politikus hiányolja, hogy nem esett szó arról, milyen jogon akarnak a kormány által kinevezett, senki által meg nem választott hivatalvezetőket a budapestiek "nyakára ültetni". Úgy véli, az átalakítás egyetlen magyarázata az, hogy a Fidesz-kormány "hátra akarja hagyni saját embereit a következő választások utáni időszakra".
"Nyilván ők is rájöttek, hogy az elmúlt két évben nyújtott teljesítményük után a fideszesek nagy része nem folytathatja polgármesteri, képviselői munkáját, így most a demokráciát megkerülve, az állampolgárok feje fölött igyekeznek egy intézményrendszerrel megtartani hatalmukat" - írta közleményében Horváth Csaba, hozzátéve, hogy Budapesten a járások helyett "működő, értelmes, felelős politikára van szükség".
A Fidesz-KDNP képviselői - köztük fővárosi polgármesterek, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár, valamint Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere - kedden módosító indítványt nyújtottak be a járási törvényjavaslathoz, eszerint a közigazgatási tárca által tervezett körzetek helyett kerületi szinten szerveződhetnének a 2013. január 1-jén létrejövő járási hivatalok Budapesten.
Magyarázatuk szerint Budapesten az államigazgatás legalsó szintjének ma és hosszú távon is a kerület tekinthető a legalkalmasabbnak. A kerületek átlagos lakosságszáma nem indokolja, hogy a kerületeknél akár kisebb, akár nagyobb területi egységekben szervezze meg az állam a járásokhoz telepíteni tervezett államigazgatási hatásköröket.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium eredetileg hét járási körzetre osztotta volna fel a fővárost, ezt azonban a kerületi polgármesterek ellenezték. Február végén Navracsics Tibor azt mondta, ha a fővárosi polgármesterek ragaszkodnak ahhoz, hogy minden kerületben legyen járási hivatal, "meghajlik" az akaratuk előttük, de igyekszik meggyőzni őket, hogy nem ez a legjobb megoldás.
Kapcsolódó írások:

Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Ki ne emlékezne szívesen gyerekkori csínytevéseire, amelyek egykor a szülők idegeit tették próbára, mára azonban megmosolyogtatnak mindenkit. A TV2 sikersorozatának színészei ezúttal gyerekkorukról mesélnek.
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek

27 rádió - 75 milliós támogatás
Huszonhét rádió nyert műsorkészítésre összesen 75 millió forintnyi támogatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsától.
Január-márciusban
4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset
Budapesti Értéktőzsde
Jól nyitott a BUX
Röszkénél
Nagy fogás - 60 kiló marihuána lapult a padlólemez alatt
Mennyi az idő? Hát még a szúnyog!
Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál
Tippmixpro
Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
Túlzott deficit
A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban
A jubileumi esten valamennyi szereposztás színre lép, a művészek stafétaként "kézről kézre" adják a szerepeket. Az előadás végén vendégművészek lépnek fel.
Előadások, interaktív programok
Sok-sok érdekes programmal kedveskednek a Gyermekmentők
15 izgalmas héten át
Világsztárok az Eszterházi Vígasságokon
Kétmilliárdból
Megújul a pápai Esterházy-kastély
Bársony Bálint és Gergely Éva szerzeménye
Énekeljük együtt! - megvan az Összetartozás dala
A társulat új tagjaival
Új évad a Nemzetiben - Vidnyánszky is beáll jegyet árulni
Mulatság, parti
Wagner évforduló, minden pátosz nélkül

Várandós nő sérült meg a hármas karambolban
Egy kilenc hónapos terhes nő sérült meg, mikor három autó karambolozott a 7-es főút agárdi szakaszán.
Karambol a 6-oson
Tűzoltók szabadították ki a sérülteket a roncsból
Bács-Kiskunban
Áttért a szembe sávba, kamionnak csapódott: kórház lett a vége
Tompai körforgalomban
Elaludt a volánnál - nem élte túl
Brutális baleset a 42-esen
Autók ütköztek mikrobusszal, a mérleg: 1 halott és 4 sérült
Frontális karambol a 65-ösön
Nyerges vontatóval ütközött az autós - nem élte túl
416 + kamat
Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt

Kidobta a gyerekeit az anya az ablakon
Megelégelte gyermekei szüntelen civakodását, ám cseppet sem szokványos módon próbált véget vetni: büntetés vagy dorgálás helyett egyszerűen csak kidobta őket az ablakon a nő.
A környezetvédők tiltakoztak az erdőben
Acéldrót fejezte le majdnem a motorost
A robbanótestet elszállítják
Megsemmisítették a Várban talált bombából kiszerelt gyújtoszerkezetet
Lángra kapott a ruhája a szikráktól
Dodzsemben ülve gyulladt lángra a tini
Ezúttal nem lépett meg
Kamerarendszer a házban, mégis rajtaütöttek a körözött bűnözőn
30-40 lakóház és 2 szálloda veszélyben
Képekkel: II. világháborús bomba a Várban, folyamatos kitelepítések
Tanúk jelentkezését várják
Egerszalóki gyilkosság - több mint 50 rendőr a brutális rablók nyomában
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:21 Színház: átutalták a függetlenek tavalyi működési támogatását
- 15:17 Várandós nő sérült meg a hármas karambolban
- 14:58 A Jobbik azonnal visszavonatná az új földtörvényt
- 14:52 Koszovóban meghalt egy magyar katona
- 14:48 Babos sikerrel rajtolt a Roland Garros selejtezőjében
- 14:45 10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban
- 14:29 Ahmadinezsád nem érti, miért zárták ki bizalmasát a választásból
Még az időjárási oldalaktól is vámot szedne Illés

Éves reklámbevételük 0,5 százalékával kell hozzájárulniuk a médiaszolgáltatóknak az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetéséhez. Ha nem fizetnek határidőre, akkor már 0,8 százalékra emelkedik az adók módjára behajtandó köztartozásuk.
top fórum témák:
- ÍRD LE,2013.05.22 13:26
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.22 11:28
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


