Nevesítették Wass Albertet és Nyirő Józsefet is
Hoffmann: még májusban a kormány elé kerülhet az új NAT
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár közölte: hamarosan, még májusban a kormány elé kerülhet a Nemzeti alaptanterv (NAT).
2012.05.08 14:50MTIAz új alaptantervben nevesítették Wass Albertet, Szabó Dezsőt, Nyirő Józsefet, bekerült a nemzeti irodalom témája és a népi írók mozgalma.
Az oktatási államtitkár kifejtette: a héten a tervek szerint lefolytatják a közigazgatási és államtitkári egyeztetést, és utána tárgyalhatja a kormány az előterjesztést.
Hoffmann Rózsa idézett egy, a közelmúltban készült és hamarosan nyilvánossá váló közvélemény-kutatást, amely szerint a magyar lakosság 83 százaléka egyetért abban, hogy hasznos ismeretek oktatása és a felnőtt életre nevelés egyaránt feladata az iskolának. Az ezer fő megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint mindössze a válaszadók 4 százaléka véli úgy, hogy az iskola feladata csak a hasznos ismeretek oktatása, és 12 százalék szerint kizárólag a felnőtt életre nevelés tartozik az iskola feladatai közé.
Kiemelte: a 2013-ban életbe lépő NAT lényege, hogy szabályozza, milyen nevelési alapelveket kell az iskoláknak betartaniuk, és melyek azok az alapismeretek, amelyeket minden diáknak el kell sajátítania.
Az eddigi alaptantervekben meglévő fejlesztési területek új tartalmakkal bővültek, illetve a korábbiak kiegészültek - fejtette ki. Fejlesztési terület: az erkölcsi nevelés, a hazafiasságra nevelés, az állampolgárságra, demokráciára való nevelés, az önismeret és társas kultúra fejlesztése, a testi-lelki egészségre nevelés. Ilyen terület továbbá a családi életre nevelés, a gazdasági ismeretek oktatása, a fenntarthatóság, a médiatudatosságra nevelés, a tanulás tanítása.
A kutatás szerint a válaszadók 96 százaléka teljes mértékben, vagy inkább egyetértett azzal, hogy a fontosabb tárgyak alapismereteit minden diáknak kötelező megtanulnia.
Hoffmann Rózsa úgy értékelte, hogy a köznevelési törvény után a második legfontosabb dokumentum született meg. Kétéves munka zárult le, és az új NAT-ot sikerült a vállalt időre megalkotni - összegezte. Hozzátette: azokat az új ismereteket is tartalmazza, amelyeket a társadalom az utóbbi időben megfogalmazott, ezek vagy önálló tantárgyi keretben, vagy a kötelező tartalmakba építve jelennek meg az iskolák helyi tanterve szerint.
Hoffmann Rózsa elmondta: a NAT órakeretet nem rögzít, csak ajánlásokat tartalmaz.
A hazafiasságra nevelést firtató kérdésre kiemelte: ez elsősorban a hazaszeretetre való nevelést jelenti, és nem egyenlő a katonai neveléssel. Erre léteznek megfelelő oktatási intézmények - mondta, ugyanakkor megjegyezte: ez sincs kizárva, ahol erre igény van, ott megszervezhető a NAT alapján.
Jelezte: az alaptanterv mellett nagy ütemben készülnek a kerettantervek is, és a következő feladat ezek alapján az új tankönyvek megalkotása lesz.
Hoffmann Rózsa azt mondta, mindent elkövettek, hogy minél több embert nyerjenek meg az új NAT-nak. A társadalmi és szakmai vita eredményeként úgy érzi: minden vitatott kérdésre sikerült megfelelő megoldást találni, és az eredmények találkoznak a társadalom túlnyomó többségének véleményével.
Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetője azt mondta: a beérkezett vélemények nagy többségét megpróbálták beépíteni a végleges dokumentumba. "Mindenki küzdött, hogy konszenzusos anyag legyen" - fogalmazott.
Jelezte: azt a kerettanterveknél véglegesítik, hogy milyen új tantárgyak jelennek meg kötelező, vagy választható módon.
A kiosztott háttéranyag szerint a NAT vitaanyagához 60 szakmai szervezet és 648 magánszemély juttatta el észrevételeit. Általános észrevétel 403 volt, és legtöbb vélemény, 390 a magyar nyelv és irodalom területhez érkezett.
Hoffmann Rózsa elmondta: magyarból a nemzeti konzervatív írók közül nevesítették Wass Albertet, Nyirő Józsefet, Szabó Dezsőt, bekerül továbbá a nemzeti konzervatív irodalom témája és a népi írók mozgalma. A módosított szöveg nagyobb szabadságot biztosít a művek kiválasztásánál elsősorban a világirodalomban, főként 9-12. évfolyamon azáltal, hogy csak példákat és nem kötelezően feldolgozandó műveket tartalmaz. Csökkent továbbá a magyar irodalmi művek mennyisége, de alapvetően nem lett kevesebb a tanítandó írók, költők száma. Az ember és társadalom területen a közműveltségi tartalmak között nagyobb hangsúllyal jelennek meg a hazai nemzetiségek, 1-4. évfolyamon nőtt az életmód és a helytörténet szerepe, olyan új elemek jelentek meg, mint a magyar tudósok, feltalálók, művészek, sportolók a 19-20. században.
Kiegészült továbbá az egész napos iskola leírása, az idegen nyelv oktatásánál pontosították a középiskolai képzés végére elérendő szintet, és külön részt kapott a szakközépiskolára vonatkozó passzus.
Kérdésre válaszolva az államtitkár úgy fogalmazott: tudomása szerint a kormány átalakítása után is ő viszi tovább az oktatási államtitkárságot az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
DJ Dominique-nak minden hétvégéje a fellépésekről szól, egyik helyről rohan a másikra, hogy szórakoztassa a közönséget - ám a több száz kilométer nem várt veszélyeket is tartogat.
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó

Ismét gyengült a forint
Gyengült csütörtökön a szerdán elért idei legerősebb árfolyamához képest a forint. Az eurót délelőtt tíz órakor 291,65 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg kora reggel 290,05 forinton, előző este pedig 289,82 forinton.
Budapesti Értéktőzsde
Visszasett a BUX
A Fed elnöke
Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet
Műsorkészítésre
27 rádió - 75 milliós támogatás
Január-márciusban
4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Majd' ötezer barlangrajzot fedeztek fel régészek Mexikó északi részén. A rajzok legalább három - mindmáig javarészt ismeretlen - vadászó, gyűjtögető kultúra lenyomatai.
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban
Előadások, interaktív programok
Sok-sok érdekes programmal kedveskednek a Gyermekmentők
15 izgalmas héten át
Világsztárok az Eszterházi Vígasságokon

Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Átszakította a középső szalagkorlátot egy kamion az M43-as autópályán, Szegednél. Minkét belső sávpt lezárták.
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el
Kórházba szállították
Várandós nő sérült meg a hármas karambolban
Karambol a 6-oson
Tűzoltók szabadították ki a sérülteket a roncsból

A nyílt utcán vágta le a péniszét egy konyhakéssel
Vélhetően mentális problémákkal küzd az a férfi, aki fényes nappal anyaszült meztelenül kirohant az utcára, majd néhány méterre a házától egy konyhakéssel levágta a saját péniszét.
Amatőrök ne is próbálkozzanak ezzel a vadmacskával
18+ képek - Cara Brett cafatokra tépte magán a pólót
Elég paranormális tevékenység volt ez is...
Szellemet akart fogni, de a felszarvazását vette videóra
100 milliós volt a zsákmány
Román és magyar rendőrök: együtt sikerült elfogni a műkincsrablókat
Gyorshajtáson kapták rajta a hollandot
Kamuzni akart az ikertestvérével - de őt is körözték
Zavarta a kicsik civakodása a nőt
Kidobta a gyerekeit az anya az ablakon
A környezetvédők tiltakoztak az erdőben
Acéldrót fejezte le majdnem a motorost
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:50 Orbán: az alkotmányos viták nyugvópontra jutottak
- 10:41 Kórházban halt meg a csecsemő - valószínűleg bántalmazták
- 10:33 Késsel támadt a párra
- 10:27 Ismét gyengült a forint
- 10:19 Gázpisztollyal kergette a feldühödött élettárs
- 10:12 Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
- 10:10 Soproni kettős gyilkosság - az ügyészség sem elégedett
Még az időjárási oldalaktól is vámot szedne Illés

Éves reklámbevételük 0,5 százalékával kell hozzájárulniuk a médiaszolgáltatóknak az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetéséhez. Ha nem fizetnek határidőre, akkor már 0,8 százalékra emelkedik az adók módjára behajtandó köztartozásuk.
top fórum témák:
- A globalista új világrend2013.05.23 10:00
- Mesterházy: Parlamentáris diktatúra van2013.05.23 09:54
- Mesterházy: Magyarország már csak papíron demokrácia2013.05.23 09:35
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 07:32
- ÍRD LE,2013.05.22 13:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


