Példátlan méretű hajtóvadászat indult
Tíz éve két fegyveres nyolc embert gyilkolt meg Móron
Tíz éve, 2002. május 9-én a legtöbb áldozatát követelő magyarországi bankrablást követték el Móron, az Erste Bank fiókjában. A két fegyveres nyolc embert gyilkolt meg, közülük hatan a helyszínen, ketten később a kórházban haltak meg.
2012.05.09 15:36MTIA bűnügyben a rendőrség hatalmas erőkkel kezdte meg a nyomozást, több ezer rendőr vett részt a példátlan méretű, fél országra kiterjedő hajtóvadászatban. 2002. május 13-án feladta magát Horváth Szilárd, akit a rendőrség összefüggésbe hozott a rablógyilkossággal. Május 21-én a rendőrség azonban bejelentette, hogy a bankban rögzített DNS-nyomok nem egyeznek a Horváth Szilárdtól vett mintával.
2002. július 22-én a rendőrség speciális szolgálata elfogta Kaiser Edét és Hajdú Lászlót, akiket a móri rablás elkövetésével gyanúsítottak meg. 26-án kiderült, hogy a rögzített DNS-minta nem azonos az előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottakéval. A Fővárosi Főügyészség 2004. május 20-án benyújtotta a vádiratot Kaiser Ede és Hajdú László ellen.
2004. december 23-án a Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében Kaiser Edét tényleges életfogytiglanra ítélte a móri gyilkosság és más bűncselekmények miatt. A másodrendű vádlott, Hajdú László a Kaiserrel közösen elkövetett fegyveres rablások miatt tizenöt év fegyházat kapott. A harmadrendű vádlottat, a büntetett előéletű Kiglics Attilát két fegyveres rablás miatt három évre ítélték. Ő kapta meg a rekordösszegű, 25 millió forintos nyomravezetői díjat, amiért Kaiser ellen vallott a móri ügyben.
A Fővárosi Ítélőtábla 2005. október 25-én a másodfokú tárgyaláson jogerőre emelte Kaiser Ede első fokon kiszabott tényleges életfogytiglani szabadságvesztését, ugyanakkor hatályon kívül helyezte Hajdú László első fokú ítéletét, és új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot.
A nyomozás során a rendőrség bizonyítékok alapján a móri vérengzéssel összefüggésbe hozott két férfit, akiket Tatabányán 2007. február 19-én vettek őrizetbe a 2003. évi veszprémi postásgyilkossággal kapcsolatban. Egyiküknek, az előzetes letartóztatásba helyezett Nagy Lászlónak a lakásán talált Scorpio típusú géppisztoly megegyezett azzal, amellyel Móron megölték a bank alkalmazottait és ügyfeleit. A postásgyilkosságnál használt fegyvereket 2006 őszén a Tatabánya és Tarján közti, út melletti erdőben egy rejtekhelyen találta meg Szebenyi István hobbifémkereső, és beszolgáltatta a rendőrségnek, amely - egy későbbi védett tanú közreműködésével - jutott el a két móri elkövetőhöz. (Szebenyi később a nyomravezetői díjért pert indított.)
2007. július 13-án Budapesten, a cellájában felakasztotta magát Nagy László, a móri ügy egyik gyanúsítottja, akit több, postások elleni rablótámadással és egy gyilkossággal is gyanúsítottak.
Miután a rendőrség vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást, a Nemzeti Nyomozó Iroda 2007. december 20-án ismertette a bankrablás miatt indult eljárások eredményét. Eszerint a móri bankfiók kirablása az azóta öngyilkosságot elkövető Nagy László ötlete volt, és a bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy ő gyilkolta meg a bankfiókban a nyolc embert. A bűncselekményben társa volt Weiszdorn Róbert, aki ellen 2008 áprilisában vádiratot nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a Fejér Megyei Bíróságra.
Még abban a hónapban a Fővárosi Ítélőtábla perújítást rendelt el a jogerősen életfogytiglani büntetését töltő Kaiser Ede ügyében, hiszen az újabb bizonyítékok szerint feltehetően mégsem Kaiser követte el a bűncselekményt. Weiszdorn Róbert is kijelentette: Hajdúnak és Kaisernek semmi köze a móri ügyhöz.
A Fővárosi Bíróság 2008 októberében felmentette Hajdú Lászlót a móri bankrablás vádja alól. Kaiser Edét a Fővárosi Ítélőtábla 2011. január 18-án 16 év szabadságvesztésre ítélte rablások és más bűncselekmények miatt, a perújítási eljárás lezárásával az is jogerőssé vált, hogy nem róható Kaiser terhére a bankrablás.
A Fejér Megyei Bíróság 2008. december 18-án első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte az immár egyetlen vádlottat, Weiszdorn Róbertet, aki csak részben ismerte el a bűnösségét, mert - mint mondta - ott volt ugyan a helyszínen, részt vett a rablásban, de emberélet kioltásához nincs köze.
A Fővárosi Ítélőtábla 2010. december 9-én Weiszdornt jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés miatt. Feltételes szabadlábra 40 év múlva helyezhető. A bíróság bizonyítottnak találta, hogy segített bűntársának, Nagy Lászlónak a móri bankfiók feltérképezésében, a 2002. május 9-én elkövetett rabláskor pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd - magát biztonsági őrnek kiadva - a pénzintézet ajtajához állva elküldte az érkező ügyfeleket.
2011. november 10-én a Legfelsőbb Bíróság elutasította Weiszdorn Róbert felülvizsgálati kérelmét, és hatályában fenntartotta a korábban jogerősen kiszabott életfogytiglani szabadságvesztést. Az elítélt ügyvédje idén februárban jelezte: a bűnügyi eljárás során "két súlyos eljárási probléma is történt", ezért a strasbourgi nemzetközi bírósághoz fordul.

Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
2010-ben az egész világot megrázta a hír, amikor chilei bányászok egy omlás miatt a föld alatt rekedtek. A 33 férfi megpróbáltatásairól már elkezdődött a dokumentum jellegű film forgatása.
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Rácáfolt a Kedvesem a kétkedőkre
Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!

A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás
A legtöbb pénzt, várhatóan 2,97 milliárd forintot a fővárosi és megyei kormányhivataloknak, valamint a járási hivataloknak szánt forrásból zárolnak.
Plusz 4, plusz 2
Most csütörtökön drágul az üzemanyag
Bundesbank
Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban
Pekingben
Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
Szijjártó Péter írta alá
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Sanofi
Országosan
Itt az idei bérajánlás
Stabilitási jelentés
MNB: rosszabb helyzetben is kezelhető lenne a bankrendszer tőkeigénye

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Egy pelotajátékos több mint ezeréves életnagyságú szobrára bukkantak egy vízvezeték lefektetése közben Mexikói délnyugati részén.
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
Rendhagyó, interaktív tárlat
Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény

Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros
A helyszínen életét vesztette az a kerékpáros, aki személyautóval ütközött Mezőhegyesen.
Senki nem sérült meg
Három kamion ütközött az M5-ösön
Egyikük nem élte túl
Biciklistákat gázolt a teherautó
Autóval ütközött a villamos
Pótlóbuszok járnak a 4-es és 6-os villamosok helyett
A soroksári lehajtónál
Két teherautó és egy kamion ütközött az M0-son
Egy ember megsérült
Kamionok ütköztek - félpályás útzár
A motoros nem élte túl
Kamion ütközött motorral a 44-esen

23 év után tért haza: a Google Maps segített
Mindössze öt éves kisgyermek volt, amikor elrabolták és az otthonától mintegy 2000 kilométerrel odébb nőtt fel egy kínai férfi. Most a Google térképének köszönhetően talált haza.
Vezető karakterként kápráztatja el a nagyérdeműt
Képek - Magyar kötéltáncos került a Cirque de Soleil élére!
Feldühödött a visszautasítás miatt a nő
Megskalpolta a barátja péniszét, mert nem volt kedve szexelni
Eljárás indult az állatkinzó ellen
Vaslapáttal verte, majd árokba dobta az eszméletlen kutyát a kegyetlen férfi
A nő könnyebben sérült
Nyakon szúrta élettársát a hajléktalan férfi
Ezt ne próbálják ki otthon!
Videó - Rosszul sült el a kémiaórán a kísérlet
A támadó szabadlábon védekezik
Ásóval támadt az egyik, láncfűrésszel hárított a másik
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:20 Ponta-plágium - nem indul bűnvádi eljárás
- 15:14 400 ezerért, pár liter borért gyilkolt - elkészült a vád
- 15:07 Uszodai baleset - megvolt minden engedély a versenyhez...
- 14:59 A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás
- 14:55 Halálos vadászbaleset - vádat emelt az ügyészség
- 14:51 Most csütörtökön drágul az üzemanyag
- 14:47 Sir Alex utolsó rágógumija közel félmillió eurót ért
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


