Turulszobor
Elutasította a Kúria a turul-bontás felülvizsgálati kérelmét
A turulszobor ügyében elutasította a felperes XII. kerületi önkormányzat felülvizsgálati kérelmét a Kúria szerdai határozatával - derül ki a Kúria honlapján olvasható közleményből. Ez a döntés várhatóan nem lesz kihatással a szobor fennmaradására.
2012.05.09 18:41MTIA Kúria szerdai döntése szerint törvényes volt a 2005-ben emelt szobor ügyében a közigazgatási hivatal akkoriban született, a fennmaradási engedélyt elutasító határozata, illetve az elutasító határozatot helybenhagyó 2008 márciusi fővárosi bírósági ítélet, mely ellen a kerületi önkormányzat felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához.
A Kúria felülvizsgálati tanácsa megállapította, hogy az alperes Budapest Főváros Kormányhivatala jogelődje - a közigazgatási hivatal - által hozott határozat az akkor hatályos jogszabályoknak megfelelt, s ezt törvényesen állapította meg az ügyben első fokon eljárt Fővárosi Bíróság.
"A Kúria nem találta megalapozottnak azt a felperesi hivatkozást, hogy a szobor fennmaradásához az akkori szabályok szerint a Fővárosi Közgyűlés hozzájárult, mivel a hozzájárulás alapjaként megjelölt közgyűlési döntések ilyennek nem értékelhetők" - olvasható a Kúria honlapján.
A Kúria szerint a Fővárosi Közgyűlés hozzájárulásának hiányában pedig a fennmaradási engedély törvényesen nem volt megadható.
Ugyanakkor a honlapon olvasható az is, hogy "a Kúria ítélete kizárólag az alperesi jogelőd határozatának törvényességére vonatkozott, a döntésnek nem volt tárgya a később kiadott építésügyi hatósági határozat".
A XII. kerület Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán lévő turulszobrot a II. világháború polgári és katonai áldozatainak emlékére állították 2005 októberében. Az emlékműre azonban akkor nem volt építési engedély, ezért fennmaradási engedélyt kellett kérni. Ezt azonban az I. fokú közigazgatási hatóságnak, a Budavári Önkormányzatnak meg kellett tagadnia, mivel az emlékművek esetén törvényben előírt fővárosi közgyűlési hozzájárulás hiányzott. Mi több, ezt a közgyűlés négy korábbi határozatában egyértelműen megtagadta.
A XII. kerületi önkormányzat megtámadta a bontási határozatot, a közigazgatási eljárásban másodfokon eljáró Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal azonban helybenhagyta azt. A XII. kerület ekkor fordult a Fővárosi Bírósághoz, ahol közigazgatási perben vitatta a bontási határozatot. A Fővárosi Bíróság azonban a közigazgatási perben hozott elsőfokú jogerős ítéletében négy éve kimondta, hogy a közigazgatási hivatal bontási határozata törvényes. A felperes XII. kerületi önkormányzat ez ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmét utasította el a Kúria szerdán.
Az évek során azonban változtak az ügyben alkalmazandó jogszabályok, így a Kúrián szerdán lezárult közigazgatási per már valószínűleg nem befolyásolja a turulszobor fennmaradását.

ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak: úgy látják, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a malmői Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában.
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Egy magáncég szerint az ő tulajdonuk a BRCA1
Szabadalom védi Angelina Jolie hibás génjét?!

Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
A Tisza-tavon tízmilliós nagyságrendű bevételkiesést okozott a vízkezelőnek, ám segítette a halak természetes szaporodását az elmúlt hetekben levonult árvíz.
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek
Devizapiac
Tartotta árfolyamát a forint

Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A tavaszi fák pollenszórása fokozatosan visszaszorul, erősödik viszont a nyári gyomoké, főleg a pázsitfűféléké.
Napi horoszkóp - 2013. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Korok és borok Hévízen
A római korból egészen a 13. századig juthatnak el gasztronómiai és kulturális lehetőségek igénybevétele mellett a látogatók azon a sétaúton, amely Hévíz egregyi városrészében készül. A beruházás remények szerint 2014-ben készül el.
A zeneszerző születésének évfordulóján
Lohengrin és egyéb Wagner-művek az Erkelben
Cseh művészek fellépése
Csekkold! - a Katonában
A hagyományok jegyében
Miénk a vár! - fesztivál a Vajdahunyadvárban
Lövések dörrentek
Cannes - hatalmas pánik a tévéközvetítésen - VIDEÓ!
Számos díjat elnyert
Cannes - az iráni Aszgar Farhadi filmje sikeresen debütált
1100 zarándok vonattal
Képekkel: megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonat

Menetrend a pünkösdi ünnepekre
Az ünnepnapokon zárva lesznek a bevásárlóközpontok, ezért az ezeket kiszolgáló járatok nem közlekednek vagy csak rövidített útvonalon járnak.
Határátkelés
Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Hosszan küzdöttek érte a mentők
Halálos gázolás Gyomaendrődön
Határátlépés
Három órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Sebességkorlátozással közlekednek a vonatok
Halálra gázolt a vonat egy férfit Debrecenben
Az egyik autó a villamos sínjére csúszott
Baleset Budapesten a Nyugati térnél - két sérült
A kassai Vasművet privatizáló Rezes lánya
Halálos baleset az M3-ason - vádat emeltek a szlovák nő ellen

18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Hiába, aki jól néz ki, az mindenben jól néz ki. Xenia az élő példa rá, mindegy, milyen fehérneműt vesz, felforrósítja a hangulatot, miközben a leghőbb vágyunk, hogy inkább semmit ne vegyen fel!
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Vásárlóknak adták ki magukat
Fegyveres rablókat csíptek el a fővárosban
Úszóverseny közben
Összedőlt a mobil lépcső a BVSC uszodában - heten sérültek
Egyiküket megzsarolta
Fiatalkorú lányokkal létesített szexuális kapcsolatot, le is filmezte
Másik hajóról vették észre
Elsüllyedt egy vitorlás a Balatonon, több embert ki kellett menteni
Elfogták a fiatal nőt
Lopni akart, dulakodás lett a vége
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei szerte az országban
- 7:46 Menetrend a pünkösdi ünnepekre
- 7:42 Az uniós bővítési biztos Moldovát figyelmeztette
- 3:33 Belerohant egy autó a felvonuló tömegbe
- 3:28 Politikába és vádaskodásba süllyedtek a tenki földrengés "túlélői"
- 2:49 Mi köze a Tiszai Víztározónak vagy az iráni földrengésnek a magyarhoz?
- 2:42 Elszállítják a csíksomlyói Szűz Mária kegyszobor másolatát
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


