Javaslatok az iskolai agresszió ellen
Magyarországnak nincs stratégiája az iskolai erőszak visszaszorítására
Másik iskolába történő áthelyezést, az adott intézményben a tanév folytatásának megtiltását, vagy kizárást javasol fegyelmi büntetésként az iskolai erőszakot elkövető diák 14 éves korától a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) törvénymódosítási javaslata, amelyet közoktatási kerekasztalon vitattak meg kedden a fővárosban.
2008.05.13 18:45MTIA szaktárca nem módosítana jogszabályt, az oktatási biztos megvédené a pedagógusokat. Heltai Miklós, a MÖSZ szakértője javaslatukat indokolva azt mondta: a jelenlegi eszközök nem elégségesek a probléma kezelésére. A korábbi iskolaigazgató szerint a jelenlegi közoktatási törvény alapján a magatartási szabályokat súlyosan, sokszor kriminálisan megsértő tanulókat nem lehet megbüntetni.
A javaslat értelmében fegyelmező eszközként alkalmaznák az intést, a megrovást, a szigorú megrovást, vagy az egyik osztályból a másikba történő áthelyezést is. Aáry-Tamás Lajos az oktatási jogok miniszteri biztosa kiemelve, hogy az oktatás közügy, közpolitikai kérdés, kifejtette: az iskolai erőszak túlmutat az iskolán. Olyan társadalmi jelenség, amely nem pedagógiai probléma.
Az erőszak iskolai keretek között csak pedagógiai módszerekkel nem kezelhető, aki ezt megpróbálja - tapasztalatai szerint - biztos kudarcra van ítélve. A biztos szerint meg kell védeni a pedagógusokat, akik sokszor eszköztelenek egy-egy ilyen kérdés kezelésében. A tanár mellett azonban sokan vannak még, akik rendelkeznek eszközökkel, tapasztalatokkal és segíthetnek. Példaként említette a családsegítőket, iskolapszichológusokat, ifjúságvédelmi felelősöket. Szerinte bűncselekményt követett el az a 14 évét már betöltött fiatal, aki tanárát bántalmazta. Márpedig bűn nem maradhat következmények nélkül - hangsúlyozta.
Megjegyezte: az OECD-tagállamai közül egyedül Magyarországnak nincs stratégiája az iskolai erőszak visszaszorításáért. Nagy-Rónai László, az oktatási tárca szakmai tanácsadója a pedagógiai lehetőségek erősítését hangsúlyozta, s szerinte átfogó jogszabály-módosításra nincs szükség. A pedagógusok nem a jogszabályokat fogják elolvasni egy-egy ilyen helyzet előálltakor. Közölte: nem lehet kamaszkorban, egy különösen érzékeny időszakban kizárni ezeket a gyerekeket az iskolákból.
Gémesi György, a MÖSZ elnöke csodálkozott a tárca álláspontján. A minisztériumi bizottság javaslatában egyetlen olyan pont sincs, ami érdemben változtatna a helyzeten - mondta. Kifogásolta, hogy kizárták az önkormányzatokat a tárca bizottságából, s a MÖSZ csupán megfigyelőként vehetett részt.
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke átmeneti kizárást tartana szükségesnek a diákok agresszív viselkedése esetén. Ha a közösség nem tudja jelezni a tanulónak, hogy magatartása elfogadhatatlan, súlyos normasértést követett el, azzal a gyereknek ártanak a legtöbbet. Ez a magatartásforma rögzül, s felnőttként börtönbe kerül - vélte. Zsigó Róbert, a parlament oktatási bizottságának fideszes alelnöke őszinte párbeszédet szorgalmazott.
Álláspontja szerint az elmúlt évek döntései odavezettek, hogy ma már nincs tekintélye a pedagógusoknak. Szükségesnek tartotta az iskolai nevelés színtereinek megerősítését, s meg kell egyezni bizonyos magatartási követelményekben is. Az ülésen Gémesi György sajnálatának adott hangot, hogy Szabó Zoltán a parlament oktatási bizottságának szocialista elnöke "nem kívánt részt venni" a kerekasztalon.
Ez - mint mondta - minősíti a bizottsági elnök hozzáállását. Sajnálatát fejezte ki Hiller István távolmaradása miatt is, holott eredetileg a tanácskozás kezdetét is hozzáigazították. Az elmúlt hónapokban több tanárverés is történt. Múlt kedden a gyermekeit oktató pedagógust egy szülő bántalmazta a Heves megyei Dormánd iskolájában; az asszony azért támadt rá a tanárnőre, mert a nevelő egy nappal korábban szóbeli figyelmeztetésben részesítette egy iskolai szabályszegés miatt két gyermeket.
Március 21-én, Budapesten, egy VIII. kerületi középiskola 16 éves diákja fizikaóra alatt odament tanárához, belerúgott, lökdöste és egy fém csapteleppel fenyegette. Március 14-én iskolaigazgatót vert meg a Nógrád megyei Őrhalomban egy házaspár, akik azon háborodtak fel, hogy fegyelmezetlenül viselkedő lányukat a pedagógus elültette a helyéről.

Katicák paradicsomból?
Nemcsak ízletes, hidegen tálalható csemege, de ötletes és mutatós is: a paradicsomkaticák vendégeknek is bármikor bevethetők.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:34 Új KRESZ: az életszerűtlen szabályokat nem érdemes toldozgatni
- 7:29 Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
- 6:29 Katicák paradicsomból?
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




