Elutasítják a politikai örökséget
DK: szembe kellene nézni a Kádár-rendszerrel
A Demokratikus Koalíció (DK) Kádár János születésének századik évfordulója alkalmából közleményben utasította el a Kádár-rendszer politikai örökségét és arra szólította a politikai élet szereplőit, hogy "kíméletlen őszinteséggel" nézzenek szembe az 1945 és 1990 közötti időszakkal.
2012.05.24 14:03MTINiedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a huszadik századi magyar történelem egyik legellentmondásosabb politikusaként jellemzi Kádár Jánost, akinek hatalma szerintük a magyar társadalom egyik legnagyobb tragédiájára, a durva erőszakkal levert 1956-os forradalom romjaira, bírósági ítéleteknek álcázott koncepciós perekre, könyörtelen megtorlásra épült.
Az ellenzéki politikus úgy látja, a Kádár-rendszer ennek ellenére ma is megosztja a magyar társadalmat: "vannak, akik diktatúrának tartják, míg mások nosztalgiával tekintenek vissza a számukra biztonságot, kiszámíthatóságot és kiegyensúlyozott növekedést biztosító évtizedekre". Mint írja, a DK bár megérti, de nem fogadja el a Kádár-rendszernek ezen felfogását, azt gondolják ugyanis, hogy a viszonylagos jólét, a nagyobb politikai mozgástér nem Kádár János személyes politikai teljesítményének, hanem az 1956-os forradalomnak és nemzeti szabadságharcnak az eredménye.
Kádár politikai és erkölcsi felelősségét egyáltalán nem csökkenti az ország más szocialista országokkal összehasonlítva kiegyensúlyozottabb gazdasági helyzete: a Kádár-rendszer diktatúra volt, amelyben nem volt parlamentáris demokrácia, nem voltak ellenzéki pártok, nem volt szabad sajtó, nem volt független bíróság, de volt civil ellenőrzés nélküli, az állampárt irányítása alatt álló, az egész társadalmat behálózó titkosszolgálat - fejti ki Niedermüller Péter.
Kiemeli: a Kádár-korszakban olyan Janus-arcú politikai rendszer jött létre, amely máig ható, súlyos erkölcsi dilemmákkal szembesítette a magyar társadalmat. A DK alelnöke szerint a rendszer arra tanított, hogy az anyagi biztonság fontosabb, mint a politikai vélemény szabadsága; hogy az egyéni boldogulás érdekében el lehet feledkezni az áldozatokról, a törvénytelenségekről, meg lehet alkudni az erkölcstelen politikai hatalommal, el lehet fogadni a politikai ellenfelek üldözését; továbbá nem kell szembe szállni az elnyomó politikai rendszerrel, célravezetőbb az "alámerülés", a rejtett ellenállás.
Niedermüller Péter szerint a Kádár-rendszer ezáltal hazudozásra, alakoskodásra, hamis azonosulásra kényszerítette az országot. A Demokratikus Koalíció ezért a múlttal való kritikus szembenézésre, "előítéletektől és ideológiáktól mentes, egymás véleményét és méltóságát tiszteletben tartó társadalmi vitát" kezdeményez a Kádár-rendszerről a jelenlegi kormány szrintük "primitív és kritikátlan kommunistázásával" és "ostoba vádaskodásaival" szemben.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek

Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A tavaszi fák pollenszórása fokozatosan visszaszorul, erősödik viszont a nyári gyomoké, főleg a pázsitfűféléké.
Napi horoszkóp - 2013. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Duna menti németek - kiállítás a Néprajzi Múzeumban
A Magyarország, Szerbia és Horvátország egy-egy részét is magában foglaló Duna-háromszögről mondják: Európa kicsiben.
Leonida Gem Session
Kolozsváriak vendégszerepelnek a Vígszínházban
Elsőként egy olasz mozisikerekkel
Egy magyar vállalkozás európai mozifilmekkel lép piacra
Izgalmas programokkal
Felovasó-színház Kaposváron
Kultúr- és gasztroséta
Korok és borok Hévízen
A zeneszerző születésének évfordulóján
Lohengrin és egyéb Wagner-művek az Erkelben
Cseh művészek fellépése
Csekkold! - a Katonában

Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Két tizenéves motoros ütközött össze Ómassa belterületén szombat este, mindketten megsérültek, kórházba szállították őket.
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre
Határátkelés
Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Hosszan küzdöttek érte a mentők
Halálos gázolás Gyomaendrődön
Határátlépés
Három órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Sebességkorlátozással közlekednek a vonatok
Halálra gázolt a vonat egy férfit Debrecenben
Az egyik autó a villamos sínjére csúszott
Baleset Budapesten a Nyugati térnél - két sérült

18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Hiába, aki jól néz ki, az mindenben jól néz ki. Xenia az élő példa rá, mindegy, milyen fehérneműt vesz, felforrósítja a hangulatot, miközben a leghőbb vágyunk, hogy inkább semmit ne vegyen fel!
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Vásárlóknak adták ki magukat
Fegyveres rablókat csíptek el a fővárosban
Úszóverseny közben
Összedőlt a mobil lépcső a BVSC uszodában - heten sérültek
Egyiküket megzsarolta
Fiatalkorú lányokkal létesített szexuális kapcsolatot, le is filmezte
Másik hajóról vették észre
Elsüllyedt egy vitorlás a Balatonon, több embert ki kellett menteni
Elfogták a fiatal nőt
Lopni akart, dulakodás lett a vége
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:40 Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
- 12:31 Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
- 12:19 Az MSZP szerint megint titokban alakítják át a választási rendszert
- 12:13 Döntés várható a pécsi egyetemista perében
- 11:56 170 centi magasan jött világra
- 11:41 Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában
- 11:34 Felborult az autó az M3-ason - rendőrök mentették ki a sofőrt
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



