hirdetés

A keresztény tanítás nem hagy kétséget

Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete szent és sérthetetlen

A Magyar Katolikus Családegyesület elnöksége nevében Bíró László püspök közölte: a keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a megfogant emberi lény életét sérthetetlennek tartja.

2012.05.24 18:59MTI
hirdetés

A közleményben kiemelték: "több nemzetközi és hazai testület kimondja, az emberi élet, amely a fogantatás pillanatától kezdődik, szent és sérthetetlen". Hozzátették, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az élethez való jogot az ember legelemibb jogának tekinti.
   
Az egyesület elnöksége szerint az abortusz, bármilyen eszközzel hajtják is végre, az emberi élet kioltása, s nem oldja meg azokat a gondokat, amelyek az abortuszra veszik rá az egyes embereket. Rámutattak arra: sem a műtét, sem a hormonháztartás megzavarása az RU 486 jelű tablettával nem tudja a problémákat megoldani, sőt a helyzet az abortusz után a legtöbbször rosszabbodik. Úgy vélik, ezért kívánatos volna a krízishelyzetbe került, gyermeket váró nők számára olyan intézkedéseket hozni, amelyek bátorítják őket a gyermek melletti döntésre.
   
Mint írták, az Európai Unió legfelsőbb bíróságának tavaly október 18-i döntése elismerte az emberi magzat jogait, s a magyar alkotmány is kimondja: "Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg."
   
A Magyar Katolikus Családegyesület elnöksége szerint azok, akik az "abortuszhoz való jogról" beszélnek, figyelmen kívül hagyják, hogy az ellentétben áll az európai emberjogi konvencióval, amelynek éppen az a célja, hogy védje az emberi méltóságot és az emberi jogokat. Az emberi méltóságnak azonban megkerülhetetlen sarokköve az élethez való jog, ez pedig megilleti a meg nem születettet is - áll a közleményben.
   
A Magyar Nemzet múlt szombati számában írt arról, az úgynevezett abortusztabletta megkapta a magyarországi forgalomba hozatali engedélyt, így belföldön is lehetőség lesz a gyógyszeres terhességmegszakításra. A napokban több politikus, parlamenti párt, civil szervezet tiltakozott a készítmény bevezetése ellen, míg mások a mellett emeltek szót.
   
Az egészségügyi államtitkárság hétfői közleményében azt írta, az úgynevezett abortusztabletta regisztrációja az uniós tagállamok számára kötelezettség volt, az engedélyezési folyamat még nem zárult le. Szócska Miklós államtitkár hétfő este a Hír TV Rájátszás című műsorában kijelentette, a tabletta alkalmazása kapcsán olyan mértékű szakmai vita alakult ki, amely nem megnyugtató és nem rendezhető, ezért úgy döntöttek: a készítmény beszerzésére, OEP általi támogatására, forgalmazására nem fog sor kerülni. Hangsúlyozta: ezzel szeretné lezárni ezt a témát.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

Még az időjárási oldalaktól is vámot szedne Illés

Éves reklámbevételük 0,5 százalékával kell hozzájárulniuk a médiaszolgáltatóknak az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetéséhez. Ha nem fizetnek határidőre, akkor már 0,8 százalékra emelkedik az adók módjára behajtandó köztartozásuk.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.