"A mocskos, büdös IMF-re kennék a vasútbezárást"
Hűtlen kezelés? A MÁV nem a szükséges vasútvonalakat újítja fel?
Az Index arról írt szombaton: vasúti szakszervezeti vezetők szerint hűtlen kezelés gyanúját is felveti, hogy a MÁV nem azokat a vonalakat újítja fel, amelyeknél ez szükséges lenne, ehelyett viszont olyan helyen indultak munkálatok, ahol arra semmi szükség.
2012.06.09 19:40MTI/index.huA hírportál "A mocskos, büdös IMF-re kennék a vasútbezárást" címmel közölt cikket a világhálón közzétett videofelvétel alapján.
Az MTI megkeresésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közölte: határozottan elhatárolódik annak a nyilatkozatnak a tartalmától és stílusától, amely a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által az interneten közzétett, rejtett kamerával készült felvételen hallható. Egy pénteki, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a fejlesztési minisztérium képviselői között zajlott, videóra vett egyeztetésen a minisztérium képviselője azt állítja, nem tudják elérni, hogy ne "más szempontok" érvényesüljenek a döntéseknél.
Emellett elárulja: a minisztérium sem hiszi, hogy a kormányzati nyilatkozatokban szereplő 8 milliárdos megtakarítás elérhető a vonatok ritkításával, lesznek vonalbezárások, csak meg kell várni, hogy legyen mire, például az IMF-re fogni a döntést - olvasható az Indexen. A portál idézi a minisztérium képviselőjét: "Nem biztos, hogy ugyanez a Völner (Völner Pál, az NFM infrastruktúráért felelős államtitkára), vagy ugyanez a Fónagy (Fónagy János, az NFM parlamenti államtitkára) nem fogja azt mondani esetleg szeptemberben, amikor már látszik az, hogy teljesen finanszírozhatatlan a közösségi közlekedés, hogy (...) még további vonatritkításra és igenis vonalbezárásra kerül sor. És nyugodtan rá lehet fogni arra, és egyébként ezt zárt körben elmondta Völner úr, hogy majd akkor, ha lehet kire fogni a vonalbezárásokat, akkor igenis meg fogják lépni".
"Amikor az IMF-tárgyalások beindulnak, és azt lehet mondani, hogy igen, az IMF az egy büdös, mocskos karvalytőke, azt erőltette ránk, hogy be kell zárni a mellékvonalakat" - idézi az Index a minisztérium képviselőjét. A videofelvétel végén a minisztériumi résztvevő arról beszél, meg kellett hasonulnia önmagával bizonyos ügyekben, amelyekkel nem ért egyet. Elárulta azt is: az NFM-ben sem hisznek abban, hogy az áprilisi vonatleállításokkal meg lehetne spórolni az államtitkár által ígért 8-15 milliárdos összeget.
Megjegyzi, hogy ez nem szakmai döntés, hanem politikai diktátum, és "nekünk kötelességünk megvédeni a mundér becsületét". A video 19. percének a közepén hangzik el ez: "ha azt mondja az államtitkár (...), hogy nyolcmilliárd a megtakarítás, én sem mondhatok nektek mást, még akkor is, ha tudom, hogy nem lesz nyolcmilliárdos" - írja az Index.
A minisztérium hangsúlyozza: a 2010. évi kormányváltást követően a Fidesz-KDNP kormány jelentős erőfeszítéseket tett a korábbi kormányok alatt tönkretett vasúti közlekedési szektor helyzetének stabilizálására. Első intézkedései között szerepelt a korábbi kormányzat által bezárt vasútvonalak egy részének újranyitása, és a kormányzat tervei között sem most, sem a jövőre nézve nem szerepel vasúti vonalak bezárása.
A Széll Kálmán Tervben a közösségi közlekedési szektor gazdasági stabilitásának megteremtése érdekében megfogalmazott feladatok keretében 2012. április 15-ével egy jelentősebb menetrendi összehangolási intézkedési csomag végrehajtására került sor, amely érintette mind a vasúti, mind a távolsági autóbusz-közlekedést. Ennek részeként azonban nem került sor vasúti vonalak bezárására, és ez a jövőbeni tervek között sem szerepel.
Erről Völner Pál államtitkár és Fónagy János államtitkár, a közösségi közlekedés átalakításáért felelős kormánybiztos a vasúti érdek-képviseleti szervezetekkel tartott rendszeres konzultációs fórum legutóbbi, 2012. május 23-i ülésén szóban is tájékoztatta a vasúti dolgozók érdek-képviseleti szervezeteit, közöttük a VDSZSZ-t is.
Szintén ezen a megbeszélésen az NFM képviseletében eljáró vezetők hangsúlyozták, hogy a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott célok és feladatok végrehajtása a szektor és az ország gazdasági stabilitása érdekében szükséges, azonban a takarékossági célok teljesítése tekintetében a menetrendi intézkedések csak az első lépést jelentik, a további hatékonyságjavulást elsősorban a közlekedési szolgáltató társaságok - a MÁV, a VOLÁN - működésének összehangolásában, átszervezésében és működési korszerűsítésében rejlő tartalékok adhatják - közölte a szaktárca.
Az Index megkeresésére is kiadott szaktárca reagálás kapcsán a hírportál megjegyzi: a minisztériumnak abban igaza van, hogy az egyeztetésen részt vevő szakértő bár a menetrendi kérdésekben hivatalosan is a tárca képviselője, közvetlenül nem a minisztérium alkalmazottja. A szakértő a tárca egyik háttérintézményében, a Közlekedéstudomány Intézetben dolgozik, amely a minisztérium irányítása alatt áll.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetőinek leváltását követeli az MSZP a kormányfőtől, valamint vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a minisztériumnál és a MÁV-nál folyó gyanús, a hűtlen kezelésre utaló ügyek kivizsgálására - közölte Lukács Zoltán, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton az MTI-vel.

Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Ki ne emlékezne szívesen gyerekkori csínytevéseire, amelyek egykor a szülők idegeit tették próbára, mára azonban megmosolyogtatnak mindenkit. A TV2 sikersorozatának színészei ezúttal gyerekkorukról mesélnek.
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek

27 rádió - 75 milliós támogatás
Huszonhét rádió nyert műsorkészítésre összesen 75 millió forintnyi támogatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsától.
Január-márciusban
4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset
Budapesti Értéktőzsde
Jól nyitott a BUX
Röszkénél
Nagy fogás - 60 kiló marihuána lapult a padlólemez alatt
Mennyi az idő? Hát még a szúnyog!
Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál
Tippmixpro
Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
Túlzott deficit
A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Énekeljük együtt! - megvan az Összetartozás dala
Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye lesz a nemzeti összetartozás napjának dala, azaz az Összetartozás "himnusza".
A társulat új tagjaival
Új évad a Nemzetiben - Vidnyánszky is beáll jegyet árulni
Mulatság, parti
Wagner évforduló, minden pátosz nélkül
20 ezer négyzetméteren
Ma veszi kezdetét a 28. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok
Szakmai zsűri értékel
POSZT - színház ihlette kirakatok versenyeznek Pécsen
Fáradt és boldog
ByeAlex: nem értettem a támadásokat
Június 1-jétől
Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója

Áttért a szembe sávba, kamionnak csapódott: kórház lett a vége
Kórházba szállították annak az autónak a sofőrjét és utasát, amely áttért a szembejövő sávba és két kamionnak is nekicsapódott, Bács-Kiskun megyében, a 44-es főúton.
Tompai körforgalomban
Elaludt a volánnál - nem élte túl
Brutális baleset a 42-esen
Autók ütköztek mikrobusszal, a mérleg: 1 halott és 4 sérült
Frontális karambol a 65-ösön
Nyerges vontatóval ütközött az autós - nem élte túl
416 + kamat
Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
Két ponton
Motorosbaleset: útzár a 6-oson
Mezőhegyes
Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros

Kidobta a gyerekeit az anya az ablakon
Megelégelte gyermekei szüntelen civakodását, ám cseppet sem szokványos módon próbált véget vetni: büntetés vagy dorgálás helyett egyszerűen csak kidobta őket az ablakon a nő.
A környezetvédők tiltakoztak az erdőben
Acéldrót fejezte le majdnem a motorost
A robbanótestet elszállítják
Megsemmisítették a Várban talált bombából kiszerelt gyújtoszerkezetet
Lángra kapott a ruhája a szikráktól
Dodzsemben ülve gyulladt lángra a tini
Ezúttal nem lépett meg
Kamerarendszer a házban, mégis rajtaütöttek a körözött bűnözőn
30-40 lakóház és 2 szálloda veszélyben
Képekkel: II. világháborús bomba a Várban, folyamatos kitelepítések
Tanúk jelentkezését várják
Egerszalóki gyilkosság - több mint 50 rendőr a brutális rablók nyomában
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:19 Életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a romagyilkosokra az ügyész
- 13:14 Összpárti konszenzus alakult ki a helikopter- és repülőgép-beszerzésről
- 12:59 Amerikai klasszisok a Gyulai Emlékversenyen
- 12:51 Kiss Péter lezuhanhatott
- 12:40 Hatalmas aranyérclelőhelyet tártak fel Kínában
- 12:30 Mégis indulhat az Európa Ligán a Málaga - ha kiharcolja
- 12:25 27 rádió - 75 milliós támogatás
Még az időjárási oldalaktól is vámot szedne Illés

Éves reklámbevételük 0,5 százalékával kell hozzájárulniuk a médiaszolgáltatóknak az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetéséhez. Ha nem fizetnek határidőre, akkor már 0,8 százalékra emelkedik az adók módjára behajtandó köztartozásuk.
top fórum témák:
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.22 11:28
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


