Polt beszámolt
Nőtt a bűnözés és az ügyészség költségvetése, létszáma
Nőtt a bűnözés, és nőtt az ügyészség költségvetése, létszáma - derül ki Polt Péter legfőbb ügyész 2011-es évről szóló parlamenti beszámolójából.
2012.06.17 20:55MTIA regisztrált bűncselekmények száma az elmúlt évtizedben hullámzott, de 2002-től 2011-ig összességében több mint 30 ezerrel, 420 ezerről, 451 ezerrel emelkedett, amely mintegy 7 százalékos növekedés. Ebben az évtizedben a legalacsonyabb, 394 ezer 2009-ben volt, a következő évben pedig 447 ezer. Az ügyészi kar ugyanakkor tíz év alatt több mint harmadával, 1.307 főről 1.786-re gyarapodott, csakúgy mint az ügyforgalom, amely 800 ezerről 1,1 millió fölé emelkedett - tartalmazza a napokban az Országgyűléshez beterjesztett dokumentum, amely a vádhatóság költségvetéséről 2007-től közöl adatokat. E szerint az előirányzat négy év alatt 29 milliárdról 32 milliárdra nőtt.
Az ügyészségi költségvetés növekedése az előző évhez képest is 12,5 százalék, 3,5 milliárd forint volt 2011-ben. Ennek oka a beszámoló szerint nagyrészt az az alkotmánybírósági döntés volt, amely tavaly év elejétől kötelezővé tette a büntető bírósági tárgyalásokon az ügyészi részvételt. Az ezzel összefüggő többletfeladatok ellátásához szükséges létszámfejlesztés 2,5 milliárd forintot emésztett fel. További egymilliárdba került a korrupció elleni és más, a közélet tisztaságát sértő, valamint a hivatali bűncselekményekkel szembeni küzdelem jelentős részének kizárólagos ügyészségi hatáskörbe kerülése.
A teljes költségvetési előirányzat nagyobbik része, 20,5 milliárd forint személyi juttatásokat fedezett, amelyből "jutalom 1.964,2 millió forint, jubileumi jutalom 430,8 millió forint" volt tavaly az ügyészségen.
A Legfőbb Ügyészség irányítása alá 2011-ben az öt, ítélőtáblák mellett működő fellebbviteli főügyészség mellett 21 főügyészség tartozott: 19 megyei, a fővárosi és Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A fővárosban és a megyékben 137 helyi ügyészség működött.
Az összbűnözés alakulásával kapcsolatban a beszámoló megállapítja: 2011-ben az előző évekhez képest "némi emelkedést mutat, ez azonban nem változtat a bűnözés - az elmúlt hosszabb időszak átlagában megmutatkozó - konszolidálódásán". A korábbi évek adataihoz képest a bűncselekmények számának csökkenése megállt.
A bűnözés szerkezeti megoszlására jellemző, hogy a személy elleni bűncselekmények száma 27 ezer körüli, ezen belül tavaly 142 emberölés történt az előző évi 133-mal szemben. A vagyon elleni bűncselekmények száma mintegy negyedmillió, ez az összes bűncselekmény több mint fele.
Évek óta határozottan csökken a közlekedési bűncselekmények száma: 2008-ban 19 és fél ezer, 2009-ben 18 ezer, 2010-ben 16 ezer, tavaly 14 ezer volt. Ezen belül az ittas vezetések száma is tartósan csökken, 2008-ban még 11 és félezer volt, tavaly ennek több mint harmadával, négyezerrel kevesebb. Ennek ellenére tavaly még mindig 638 ember veszítette életét az utakon.
Egy év alatt több mint felével emelkedett az ismertté vált gazdasági bűncselekmények száma. Tavaly 32.490 volt, 2010-ben 21.119. "Ez mind az összes bűncselekményhez viszonyított arányát (7,2 százalék), mind az előfordulási számát tekintve az elmúlt húsz év legmagasabb nagyságrendjét mutatja" - olvasható a legfőbb ügyész beszámolójában.
Az előzetes letartóztatásokat a nyomozó hatóságok előterjesztése alapján az ügyészség indítványozza a bíróságokon, amelyek aztán döntenek a kényszerintézkedés elrendeléséről. 2011-ben 7 és félezer előterjesztés érkezett az ügyészségekre, ebből mintegy hatezer esetben, 80 százalékban továbbították az aktát a bíróságokhoz, amelyek több mint 90 százalékban elrendelték az előzetes letartóztatást.
Mintegy 130 ezer ügyet kellett vádemelésre alkalmasság szempontjából megvizsgálniuk az ügyészeknek 2011-ben, és hozzávetőleg minden második esetben emeltek vádat. A többi ügyben megszüntették a nyomozást, elhalasztották a vádemelést, vagy egyéb intézkedést tettek. Az ügyészi döntések 80 százaléka 30 napon belül, 15 százaléka 30 és 60 nap között született meg. Több mint félszázezer büntetőügy, csaknem 70 ezer vádlott került tavaly a bíróságokra.
Az ítélkezési gyakorlattal kapcsolatban az ügyészségi beszámoló úgy fogalmaz: "a bíróságok által kiszabott büntetések és intézkedések megoszlásának aránya - a büntetési rendszer átalakítása ellenére - lényegében évek óta változatlan".
A legsúlyosabb joghátránnyal, életfogytiglannal tavaly 10 vádlottat sújtott a bíróság. Ez az előző évi 25-höz képest csökkenés, azonban az utóbbi 5 év átlagának megfelelő. Szabadságvesztést tavaly a terheltek 36,3 százaléka kapott az előző évi 33,9 százalékkal szemben. Ezen belül évek óta körülbelül a szabadságvesztések egyharmada letöltendő, kétharmada viszont végrehajtásában felfüggesztett. Az elítéltek több mint tíz százalékát sújtották tavaly közérdekű munkával, a pénzbüntetésre ítéltek aránya 26 százalék volt, 2010-ben viszont 33 százalék.
Ez utóbbi "tendencia kialakulásában meghatározó szerepe van annak a jogszabályváltozásnak, amely az egy napi tételnek megfelelő összeget jelentősen megemelte. Figyelemmel arra, hogy a pénzbüntetés az érintett terheltek egy részével szemben kizárólag szabadságvesztésre történő átváltoztatással hajtható végre, a bíróságok más joghátrány alkalmazását választják" - tartalmazza a legfőbb ügyész beszámolója, amely rögzíti azt is: "a váderedményesség évek óta kedvező: 96,8 százalék".
A múlt év utolsó napján fogva tartott 17.210 ember közül 4.875 volt előzetesen letartóztatott, közülük 2.552 ember 6 hónapnál hosszabb ideje.
A KNYF hét bíró és egy ügyész esetében kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését, amely valamennyi esetben eredményre vezetett.
A legfőbb ügyész beszámolója az Országgyűlés honlapján, a http://www.parlament.hu/irom39/06851/06851.pdf címen olvasható.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu

Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
Ismét megtekinthető a Lillafüredi Állami Erdei Vasút végállomásánál található garadnai Erdészeti-, Természetvédelmi- és Vadászati Gyűjtemény.
Szlovákia
Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
A szegedi Új Zsinagógában
Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
10 napig voltak láthatók
Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
A legjobb filmterv EU-díját
Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat
Mario Vargas Llosa drámája
Ezeregy éjszaka Kolozsváron
A német császár utolsó lakhelye
Múzeum lesz II. Vilmos otthonából

Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Ismét járható mindkét irányban a 3-as főút Gödöllő térségében, ahol vasárnap dél körül egy motoros személyautóval ütközött, egy ember életét vesztette, és többen megsérültek.
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre

Gránátok a Dunában!
Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszan.
Ki ütött elsőnek?
Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
Május 19.
KENÓ: a nyertes számok
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Miskolcon
Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában
Öregasszonyokat rabolt ki
Árulkodott a brutális nő helyszínen maradt egyik irata - két óra alatt elfogták
Helvécia
A háza elé ért a motoros - hasba döfte egy kaszával
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:49 Bő három hét alatt szelte át az óceánt a legnagyobb napelemes hajó
- 7:43 Érdekes rekordok születtek a világ legmagasabb csúcsán a hét végén
- 6:29 Ezer lámpás éjszakája - az eltűnt gyermekekért
- 5:29 Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
- 4:29 Zeman: nem szabad bedőlni semmiféle buta manipulációnak
- 3:29 Medvegyev: a kormány nem kívánja növelni az államadósságot
- 3:29 Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
top fórum témák:
- Zeman: nem szabad bedőlni semmiféle buta manipulációnak2013.05.20 07:45
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


