Kúria
Kollégium által hozott jogegységi határozattal helyeztek hatályon kívül LB-iránymutatásokat
Korábbi legfelsőbb bírósági iránymutatásokat helyezett hatályon kívül jogegységi határozattal a Kúria polgári kollégiuma - közölte a testület vezetője. Wellmann György elmondta, hogy most először hozott ilyen döntést Darák Péter Kúria-elnök vezetésével a Kúria egyik kollégiuma.
2012.07.01 10:00MTIA jogegységi eljárást a kollégiumvezető kezdeményezte. Indítványa arra irányult, hogy az elmúlt évtizedek során bekövetkezett jogszabály-változásokra tekintettel a Kúria ne tartsa fenn a hibás teljesítéssel, illetve a szavatossági igények érvényesítésének elévülésével és a jogvesztő határidőkkel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság I. számú Polgári Gazdasági Elvi Döntésének, egy pontját, továbbá a más szavatossági jogra áttéréssel kapcsolatban a Gazdasági Kollégium 11. számú állásfoglalását.
Az indítvány szerint az elvi döntés kifogásolt részei a hatályos jogszabályokkal és a bírói gyakorlatban kialakult elvekkel ellentétes iránymutatást tartalmaznak, az állásfoglalás pedig a polgári eljárásjog változása miatt már nincs összhangban a hatályos rendelkezésekkel. A Kúria polgári kollégiumának teljes ülése Darák Péter kúriai elnök vezetésével mint jogegységi tanács az indítványnak megfelelő döntést hozott június 21-én. A kollégiumi ülésen határoztak arról is, hogy kiegészítik a polgári kollégium hibás teljesítésekkel kapcsolatos 2004-es véleményét.
Wellmann György elmondta, hogy ezeken a három évtizeddel ezelőtti legfelsőbb bírósági iránymutatásokon túlhaladt az idő a jogszabályváltozások miatt, ezért vált szükségessé a hatályon kívül helyezésük. A gazdasági társaságokról szóló törvény, illetve a csődtörvény által szabályozott területeken is vannak még hasonló, felülvizsgálatra szoruló iránymutatások. Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) kapcsán pedig az elmúlt évtizedben született jogegységi határozatokat is indokolt lesz majd áttekinteni.
Ugyanakkor a szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy az új Ptk. várhatóan 2014. január 1-jei hatálybalépése után is számos korábban keletkezett jogviszonyra vonatkozik majd a jelenlegi Ptk. Feltehetően még évtizedek múlva is lesznek olyan jogviták, amelyekben a jelenlegi Ptk. alapján dönt a bíró, hiszen a jogviszony létesítése is azon alapult. Így pedig nem kizárt, hogy a jelenlegi Ptk.-hoz kapcsolódó legfelsőbb bírósági iránymutatások, jogegységi döntések még évtizedek múlva is alkalmazhatóak lesznek. Időről időre történő felülvizsgálatuk indokolt lehet, de automatikusan nem vesztik hatályukat az új Ptk. életbe lépésével.
A Kúriának - a Legfelsőbb Bíróság jogutódjának - az egyik új, alaptörvényben rögzített feladata, hogy biztosítsa a bíróságok jogalkalmazásának egységét, és ezzel összefüggésben kötelező jogegységi határozatokat hozzon a bíróságokra.
A tavaly elfogadott bírósági szervezeti törvény szerint jogegységi eljárásnak van helye például a joggyakorlat továbbfejlesztése, illetve az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében, vagy ha egy korábbi jogegységi határozatot kívánnak megváltoztatni, illetve hatályon kívül helyezni, valamint ha a Kúria egyik tanácsa elvi jogkérdésben kíván eltérni a Kúria másik tanácsától. Az 5 illetve 7 tagú jogegységi tanácsok mellett jogegységi tanácsként járhat el a Kúria teljes kollégiuma, ha a jogegységi eljárás célja például korábbi legfelsőbb bírósági irányelvek, elvi döntések és kollégiumi állásfoglalások illetve jogegységi határozatok megszüntetése.
A törvény szerint jogegységi eljárást kezdeményezhet a Kúria elnöke, kollégiumvezetői, illetve helyetteseik, valamint az ítélőtáblák elnökei, a Kúria tanácselnökei és a legfőbb ügyész.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu

Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
Több mint 30 ezer ember tekintette meg a cseh koronázási ékszereket, amelyeket tíz napra állítottak ki a prágai Hradzsin legdíszesebb termében, az Ulászló teremben.
A legjobb filmterv EU-díját
Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat
Mario Vargas Llosa drámája
Ezeregy éjszaka Kolozsváron
A német császár utolsó lakhelye
Múzeum lesz II. Vilmos otthonából
Passiójáték
Utcaszínház Szombathelyen
Özönvíz
Cannes - kihalt teraszok, megtelt nézőterek
Kisebbségi lét
Duna menti németek - kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Ismét járható mindkét irányban a 3-as főút Gödöllő térségében, ahol vasárnap dél körül egy motoros személyautóval ütközött, egy ember életét vesztette, és többen megsérültek.
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre

Gránátok a Dunában!
Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszan.
Ki ütött elsőnek?
Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
Május 19.
KENÓ: a nyertes számok
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Miskolcon
Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában
Öregasszonyokat rabolt ki
Árulkodott a brutális nő helyszínen maradt egyik irata - két óra alatt elfogták
Helvécia
A háza elé ért a motoros - hasba döfte egy kaszával
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:40 A Honvéd alázta a bajnokot
- 20:14 FTC utánpótlástorna: aratott a Nürnberg
- 19:55 Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
- 19:40 Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
- 19:24 Befejeződött a horvát önkormányzati választások 1. fordulója
- 19:07 Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat
- 18:51 Jól harcolt a Diósgyőr
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


