hirdetés

Kisgyereket sodort veszélybe

Bűnösnek találta a bíróság a gödöllői hőlégballon-baleset okozóját

Bűnösnek mondta ki első fokon hétfőn a Budakörnyéki Bíróság azt a férfit, aki hőlégballonjával 2007 áprilisában balesetet okozott egy gödöllői repülősrendezvényen.

2012.07.02 18:24MTI
hirdetés

A bíróság légiközlekedés gondatlan veszélyeztetése vétségében bűnösnek találta, és egy évre próbára bocsátotta Füle Zoltánt. Az ítélet szóbeli indoklásában Lugosiné László Mónika bíró elmondta: a vádlott védekezésével szemben a bíróság elsősorban a tanúvallomásokra és a szakértői véleményekre alapozta ítéletét. A döntés meghozatalakor enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott büntetlenségét és azt, hogy a baleset óta öt év telt el. Súlyosbító körülménynek számított, hogy a férfi kisgyermek testi épségét veszélyeztette, illetve hogy a balesetben egy ember nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. 

Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, Füle Zoltán és védője felmentésért fellebbezett. A döntés nem jogerős. A vádirat szerint Füle Zoltán 2007. április 30-án hőlégballonjával vett részt a gödöllői "repülőmajálison", és úgynevezett kötött lebegést végzett. A ballon szállítókosarába két utast, köztük egy gyereket vett fel, a levegővel való feltöltés közben azonban a földhöz rögzített hőlégballont egy erős széláramlat váratlanul megemelte, és a rögzítéséhez használt, nem megfelelő minőségű és szakszerűtlenül hurkolt kötelek egyike elszakadt. 

A felemelkedő ballon kirántotta a földből a másik, ugyancsak nem kellően rögzített kötelet, és a jármű irányíthatatlanul sodródni kezdett; a hőlégballon mintegy ötven méter megtétele után ért földet. A baleset következtében a kosár felnőtt utasa zúzódásokkal járó, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, és a gyermekkorú utas testi épsége is veszélybe került.

Ismét gyengült a forint

Gyengült csütörtökön a szerdán elért idei legerősebb árfolyamához képest a forint. Az eurót délelőtt tíz órakor 291,65 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg kora reggel 290,05 forinton, előző este pedig 289,82 forinton.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

Még az időjárási oldalaktól is vámot szedne Illés

Éves reklámbevételük 0,5 százalékával kell hozzájárulniuk a médiaszolgáltatóknak az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetéséhez. Ha nem fizetnek határidőre, akkor már 0,8 százalékra emelkedik az adók módjára behajtandó köztartozásuk.

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A reflux betegséget a fogak is megsínylik
2013. máj. 23. 09:24

Leiden-féle mutációja van a fiamnak! - Az orvos válaszol
2013. máj. 23. 07:38

Az angioödéma tünetei és okai
2013. máj. 23. 05:21

Elváltozások a szájon: a Fordyce foltok
2013. máj. 23. 02:51

A dohányzó szülők gyerekei nikotinfüggők lesznek?
2013. máj. 22. 23:23

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.