hirdetés

Előzetesbe helyezték a gyanúsítottakat

P. Tamás rendelte Prisztás és Boros kivégzését?

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) előzetes letartóztatásba helyezte P. Tamást, illetve azt a további négy férfit, akiket a Terrorelhárítási Központ (TEK) szombaton fogott el.

Nézze meg az elfogás képeit >>> képgaléria

2012.07.15 19:03MTI
hirdetés

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) előterjesztése alapján a Fővárosi Főügyészség indítványozta a gyanúsítottak: P. Tamás, F. Ferenc, K. Tibor, H. István és L. János előzetes letartóztatását, amelyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság július 15-én elrendelt - írta az NNI vasárnap kora este kiadott közleményében.

A gyanúsítottakkal szemben az NNI kiemelt nyomozó csoportja az 1996. november 1-jén, Budapest III. kerületében, a Ladik utcában P. József sérelmére előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének gyanúját, valamint az 1998. július 2-án, a főváros V. kerületében, az Aranykéz utcában B. József Károly és további három személy sérelmére, több emberen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúját közölte - írták.

P. Tamás ügyvédje, Bánáti Kristóf a Hír TV-nek a nap folyamán azt mondta, hogy két gyanúsítást közöltek védencével. Egyrészt az Aranykéz utcában megölt - Boros Tamás néven ismert - Boros József Károly meggyilkolásával kapcsolatban felbujtóként gyanúsították meg, és ugyanígy felbujtóként gyanúsították meg Prisztás József meggyilkolásával kapcsolatban is. Hozzátette: ügyfele abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallotta magát, és ennek megfelelően meg is tagadta a vallomást.

A Nemzeti Nyomozó Iroda emlékeztetett, hogy az NNI felkérésére a TEK szombaton öt embert fogott el, több budapesti és vidéki helyszínen összehangolt akció keretén belül intézkedett.

P. Tamás egy időben a körözött magyarok listáján a legkeresettebbnek számított. Ő volt az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója. A Népszabadság 2003-ban írt arról, hogy "nemrégiben (...) minden különösebb hírverés nélkül törölték P. Tamást a körözöttek sorából". A neki tulajdonított bűncselekmények ugyanis elévültek, miután a rendőrség azóta, hogy elfogatóparancsot adott ki ellene, nem tudta elfogni és meggyanúsítani P. Tamást. A bűncselekmény az adott jogsértésért kiszabható maximális büntetés időtartamának megfelelő idő elteltével elévül. A közel hatéves nyomozás alatt nem gyűlt össze annyi bizonyíték, amennyi a gyanúsítás, P. Tamás esetleges őrizetbe vételének megalapozásához szükséges lenne - írta annak idején a lap.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

Még az időjárási oldalaktól is vámot szedne Illés

Éves reklámbevételük 0,5 százalékával kell hozzájárulniuk a médiaszolgáltatóknak az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetéséhez. Ha nem fizetnek határidőre, akkor már 0,8 százalékra emelkedik az adók módjára behajtandó köztartozásuk.

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Örökletes betegség az allergia?
2013. máj. 23. 18:41

Újra lehet szavazni a Kedvenc Patikára
2013. máj. 23. 16:41

Veszélyes lehet a félrenyelés? - Az orvos válaszol
2013. máj. 23. 15:41

Az egészség mint versenyelőny
2013. máj. 23. 13:07

Orrsövényferdülés: tünetek és az operáció
2013. máj. 23. 11:17

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.