Meg kell védeni, amit eddig elértek
Gyurcsány: el a kezekkel a beruházásoktól!
El a kezekkel Magyarország építésétől, az országot átépítő beruházásoktól! - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP országos munkás és érdekképviseleti tagozata előtt azokra a sajtóhírekre reagálva, amelyek szerint Orbán Viktor egy zártkörű értelmiségi fórumon a nagyberuházások leállításáról beszélt.
2008.05.24 13:16MTIVéleménye szerint meg kell védeniük amit elértek az elmúlt időszakban, ezért nincs okuk nem erőteljesen visszautasítani mindazt, amit az elmúlt napokban a Fidesz közös nemzeti jövőként felvázolt. A kormányfő közölte: nem fogják megengedni, hogy Magyarországon leállítsák a beruházásokat. A jövőről nem beszélni kell, a jövőért tenni kell. Aki tenni akar a jövőért, az beruház, építkezik, mert csak ezek teremtenek munkahelyeket és csak a munkahelyek hoznak jövedelmet - tette hozzá. Kiemelte: akik azt mondják, úgy kezdődik el a jövő, hogy leállítják a beruházásokat, azok félreértik Magyarországot, nem Magyarországról beszélnek, hanem saját hatalmi vágyaikról.
"Tessék mértéktartást gyakorolni és támogatni azokat a milliókat, akik az építkezésben, nem pedig a rombolásban látják a jövőt. Ez az MSZP politikája, ezért küzdeni fogunk" - hangoztatta. Gyurcsány Ferenc beszédében felidézte: a Fidesz elnöke ezen a találkozón azt is mondta, kormányra kerülésük esetén befagyasztják a nyugdíjakat. A miniszterelnök hangsúlyozta, a nyugdíjak értékét meg kell őrizni, összegét pedig emelni. Ezt nem fogjuk hagyni, ilyen áron az országot nem lehet és nem is szabad kormányozni - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, utalva Orbán Viktor szavaira. Azt mondta: nem lehet felrúgni azt a társadalmi egyezséget, amelyet a szocialisták kötöttek a társadalmi csoportokkal, köztük a nyugdíjasokkal és a munkásokkal.
A Fidesz ezzel a két csoporttal akar "tengelyt akasztani", amit nem engednek meg - fűzte hozzá. Orbán Viktor sajtóhírek szerint a nagyberuházások átmeneti leállításáról beszélt a filmművészeti egyetemen tartott április végi zártkörű találkozón. A Fidesz elnöke a Hírszerző.hu szerint azt is mondta: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tízéves programot hajtanának végre, a középrétegekre, az aktívakra támaszkodva.
Orbán Viktor a Blikknek adott, a lap szombati számában megjelent interjújában az állami beruházásokról szólva közölte, azok nagy része nem más, mint "állami umbulda".
Úgy fogalmazott: "A következő kormánynak nincs választása, hogy akar-e tenni ez ellen valamit, vagy sem, hanem kötelessége kivizsgálni: hogyan eshet meg az, hogy egy 300 milliárdos beruházásnak a vége 5-700 milliárd forint". A beruházásokat meg kell csinálni, metróból is több vonal kellene - tette hozzá. Mint mondta, "azt kell megvizsgálni, hogy ilyen áron szabad-e folytatni az építkezéseket".
Gyurcsány Ferenc az MSZP munkástagozatának szombati értekezletén kitért arra, hogy a következő egy-két évben több mint ezer kilométer alacsonyabb rendű utat építenek és újítanak fel. Így az építőiparban - folytatta - nem az lesz a kérdés, hogy van-e munka, hanem, hogy győzik-e emberrel. Felhívta a figyelmet arra, hogy ehhez szakképzett emberek kellenek Magyarországon, ha - mint mondta - nem akarjuk, hogy külföldről jöjjenek ide dolgozni.
Gyurcsány Ferenc egyetértett Filló Pállal, a munkástagozat vezetőjével abban, hogy legalább a hiányszakmákban - példaként a vasas szakmunkásokat említette - differenciáltan ösztöndíjat kell adni a tanulóknak. Számításai szerint már 15-16 évesen havonta 10-20 ezer forintot kaphatnának a szakmunkásdiákok. A kormányfő abban is egyetértett a tagozati vezetővel, hogy még jobban kell védeni a munkavállalók érdekeit, amelyhez új kezdeményezések szükségesek.
Elfogadhatónak tartotta Filló Pál felvetését a munkaügyi perekkel kapcsolatban, miszerint ezekben a jogi folyamatokban a munkavállalók kapjanak díjmentességet. Véleménye szerint megoldandó feladat, hogy vállalati szinten nagyon nagy a dolgozók kiszolgáltatottsága. Abban kért segítséget a munkástagozattól, hogy ne csak jelezzék a gondot, hanem segítsenek a közös megoldás kialakításában is.
Az adócsökkentéssel kapcsolatban azt mondta: az önmagában nem csodafegyver, csak más intézkedésekkel együtt működik, és azért van szükség rá, hogy elindítsa a folyamatot, amelynek eredményeként 2-3 év alatt teremtődhet több munkahely. Szavai szerint a "csodafegyver" a beruházás. Hozzátette: nem adóreformot terveznek, de olyan mély és jelentős átalakítást, amelynek az a jelentősége, hogy könnyebbé tenné a munkavégzést.
Azt segítené, hogy megérje Magyarországon dolgozni, úgy érje meg dolgozni, hogy abból meg lehessen élni - közölte a miniszterelnök az MSZP munkástagozatának országos értekezletén.
Kapcsolódó írások:

Katicák paradicsomból?
Nemcsak ízletes, hidegen tálalható csemege, de ötletes és mutatós is: a paradicsomkaticák vendégeknek is bármikor bevethetők.
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?
Bartók ihlette meg Szurdi Kata divattervezőnőt
Képek - Ahol szlovák, magyar, román jól megfér egymással
Életmódváltásra ösztönöz az énekesnő
Képek - Janicsák Vecának már az autója is zsír!
Budapesten rendezik
Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk

A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát.
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában
Az EKB számára "erős preferencia"
Draghi marasztalná a görögöket az euróövezetben
Új gyártósor a Borsodi Sörgyárban
Pillanatpasztörizált a folyékony kenyér
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők szám
A mobilosok már készülnek a telefonadóra?
Bankártanácskozás
Visszaszorítanák a hitelminősítő túlhatalmát
Tovább bomolhat az unió
"Már hiteles forgatókönyv" Görögország eurótávozása

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?
Rosszabbul érzik magukat, mint '90-ben
Nem hatotta meg a növekvő jólét a kínaiakat
Van, aki képes teljesen más személyt eljátszani
Így teszi tönkre a túl sok tanács a randidat

Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Noha elmúlt már az évforduló, a téma sosem veszti aktualitását, és sokan akadnak, akiket megfoghatatlanul vonz Csernobil és Pripjaty városa - ráadásul Budapest külső területei szolgáltak az egyes jelenetek helyszínéül.
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez
Magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit egy személyautó ütött el szerda reggel, a 4431-es úton, Újkígyós és Gerendás között.
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél
Nagyvenyim
Teljes útzár veszélyes anyag miatt
Hiába fékezett az autó sofőrje
Elgázolták a busz mögül kilépő lányt

18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Nincs annál borzasztóbb, mint amikor titokban kell a jobbnál jobb nőket nézegetni, rettegve, hogy közben ránk nyit a barátnőnk. Lina Posadát most büntetlenül lehet nézni, eláruljuk a varázsmondatot is.
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
12 év kellett a diploma megszerzéséhez
Ha már ott volt: lediplomázott az egyetemi takarító
Idős embereket fosztottak ki és bántalmaztak
Hárommal kevesebb rabló van szabadlábon
Ügyfelek segítségével akadályozta meg az őr
Bankrablási kísérlet Zuglóban
Elfelejtett kijelentkezni a kirabolt kávézóban
Az a fránya Facebook: megint lebuktak a tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:34 Új KRESZ: az életszerűtlen szabályokat nem érdemes toldozgatni
- 7:29 Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
- 6:29 Katicák paradicsomból?
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:40 Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
- 20:20 Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
- 20:13 Az egerek élete már meghosszabbítható
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.16 23:12
- ÍRD LE,2012.05.16 21:59
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.16 20:50
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.16 17:38
- Miért csak a zsidók kapnak anyagi elégtételt a múltban "elszenvedett" vesztességeiért?2012.05.16 16:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




