hirdetés

A kistérségen is segített

Demján Sándor Encs díszpolgára lett

Encs városa a díszpolgári címet adományozta Demján Sándornak a kistérséget támogató programjáért.

2012.08.19 23:23MTI
hirdetés
Fotó: MTI

A Demján Sándor Alapítvány közleménye emlékeztet arra, hogy az alapítvány 2006-ban indította el kistérségi támogatási programját azzal a céllal, hogy Észak- és Kelet-Magyarország elmaradott, többszörösen hátrányos helyzetű kistérségeiben élő, szociálisan rászoruló gyermekeket és fiatalokat támogasson. Ennek keretében az alapítvány 2008. márciusában 5 éves szerződést kötött az Abaúj Polgáraiért Alapítvánnyal, amely az encsi kistérségben fejt ki 2001 óta család- és gyermeksegítő tevékenységet.

Az encsi kistérség 36 települést foglal magában, lakossága mintegy 25 ezer fő. Jellemzően aprófalvas, hét település lakossága meghaladja az ezer főt, ugyanakkor hat településen 100-nál is kevesebben laknak. A rendszerváltást követően igen jelentős munkanélküliség alakult ki, amelynek oka, hogy az ipari tevékenység, s így a foglalkoztatási hátteret jelentő nagyipari üzemek gyakorlatilag megszűntek - ismerteti az alapítvány.

A támogatási szerződés alapján 5 éven keresztül évi 200 millió forint támogatásban részesül az alapítvány, amelynek célja a halmozottan hátrányos helyzetű térségben élők szociális problémáinak enyhítése, a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermekek és fiatalkorúak nevelésének, oktatásának támogatása, a szociálisan rászorult, szegény sorsú fiatalok, fiatal felnőttek taníttatásának támogatása, valamint a kistérség településein az oktatási-nevelési intézményekben az infrastrukturális hátrányok csökkentése.

Az elmúlt öt évben egyebek között 400 tehetséges ösztöndíjast támogattak hordozható számítógéppel, közösségi termeket alakítottak ki 15 helyszínen a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelve egyenként 2,5 millió forintos értékben. Hét település óvodájában kültéri játszótereket építettek és korszerűsítették az épületeket, átlagosan 6,5 millió forint értékben.

Tekintettel az elmúlt öt év eredményeire, valamint a kistérség speciális helyzetére, a Demján Sándor Alapítvány egy évvel meghosszabbította támogatási programját - ismerteti a közlemény.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Kisgyermekkel az orvosnál - Praktikus tanácsok szülőknek
2013. máj. 19. 09:41

A Fabry-szindróma
2013. máj. 19. 05:11

Önvizsgálatok - Ismerje fel időben a betegségeket
2013. máj. 18. 21:11

Öngyilkosság - A sötétbe vivő út
2013. máj. 18. 20:11

Anyajegyszűrés - Mikor ajánlott a vizsgálat?
2013. máj. 18. 17:35

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.