Elkötelezettnek kell lennünk
Áder: nem elég hogy a szabadság oldalán állunk
Áder János köztársasági elnök szerint a diktatúrákkal szembenéző demokrataként nem elég azt mondani, hogy az áldozatok oldalán állunk, ki kell mondani azt is: elkötelezettek vagyunk a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés mellett.
2012.08.23 11:37MTIAz államfő erről a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából a Parlamentben tartott, Szembesítés a múlttal című nemzetközi konferencián beszélt csütörtökön. Kiemelte: az említett három érték nem véletlenül tartozik azok közé, amelyeket a diktatúrák elsőként igyekeznek felszámolni, ezért vigyázni kell, hogy azok minden generációnak követhető és követendő, azaz "életteli és megújítható" értékei maradjanak.
Áder János hangsúlyozta azt is, nincs értelme baloldali, vagy jobboldali diktatúrákról beszélni, az áldozatoknak ugyanis mindegy, hogy a szocializmus, a kommunizmus, vagy a fasizmus nevében követtek el velük szemben embertelen tetteket. Mint mondta, az emléknap arra figyelmeztet, hogy embertelenségre csak az ember képes, vagyis a diktatúrákat nem valamiféle "gonosz és sötét fátum" hozza létre.
A diktatúrák mindig a közösségre hivatkozva próbálják eltiporni az egyén szabadságát, megsemmisítő gyűlöletet szítva mások ellen, míg a demokráciák a szabad emberek alkotta közösségekből épülnek fel, az egyenjogúság eszméjének talapzatán - folytatta a köztársasági elnök, aki szerint ezért van, hogy minden diktatúrának a magányos és megfélemlítetett "tömegember" az ideálja.
Bibó István is ezért mondta, hogy demokratának lenni annyi, mint nem félni - mondta Áder János, hozzátéve: demokratának lenni azt is jelenti: érteni, átérezni, mit jelent az, hogy minden ember szabadnak születik. Az államfő rámutatott arra is, hogy a nácizmus és a kommunizmus sokmilliónyi ártatlan áldozatának pedig úgy adhatunk valódi tiszteletet, ha ezt nem vonjuk kétségbe.
Szólt arról, hogy a XX. századi diktatúrák sötét árnyéka sokáig kísért majd, de az Európai Unió egy olyan szövetség, amelyben azok az országok gyülekeznek, amelyek demokratikus elkötelezettsége, modern jogállami berendezkedése, kontinensünk békés jövőjét építő együttműködése senki által sem kérdőjelezhető meg. Külön kiemelte, Magyarországnak büszkeség, hogy több alkalommal is fontos szerepet játszott abban a történelmi folyamatban, amelynek végén Európa népei egységesen a demokrácia keretei között keresik boldogulásukat.
Az államfő példaként említette 1956-ot, amikor a "magyarok megalkuvást nem tűrő szabadságszeretete elemi erővel adta tudtára a világnak, hogy a diktatúra sosem lesz elfogadható számukra". Áder János megemlékezett az 1956-os, Parlament előtti sortűzről is, hangsúlyozva, bár az emberek fegyvertelenül érkeztek a térre, az Országházzal szemközti épületről mégis "gyilkos torkolattüzek nyíltak". Áder János szerint az ártatlanul lemészároltaknak nem volt más bűnük, mint hogy olyan magyar emberek voltak, akik szabadságot, emberhez méltó törvényes rendet követeltek.
A köztársasági elnök beszéde végén azt javasolta, az 1956-os forradalom eltiprása után 18 éves koráig fogvatartott, majd felakasztott Mansfeld Péter arca legyen előttünk, amikor a diktatúrák sokmilliónyi áldozatára emlékezünk. "Mert minden egyes áldozatnak neve, arca és olyan emberi sorsa volt, ami végül a diktatúrák embertelenségében ért véget" - fogalmazott, kiemelve azt is, az áldozatok hóhéraival és gyilkosaival, a diktatúrák elnyomó gépezetének működtetőivel sincs ez másképp.
Az államfő után Horváth János, az Országgyűlés korelnöke szólt a konferencia résztvevőihez. A fideszes politikus angolul elmondott beszédében felidézte életútját, amelynek során 1944-ben a Szabad Élet Diákmozgalom tagjaként részt vett a nemzeti ellenállásban, amiért a nyilasok halálra ítélték, majd 1947-ben koholt vád alapján kényszermunkára ítélték, az 1956-os forradalom után pedig az Egyesült Államokba emigrált.
Kapcsolódó írások:

Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
II. János Pál pápához, és Francois Mitterrand egykori szocialista francia köztársasági elnökhöz hasonlította Vlagyimir Putyint Gérard Depardieu francia színész, aki januárban szerezte meg az orosz állampolgárságot.
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Rácáfolt a Kedvesem a kétkedőkre
Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő

3,25 százalékig csökkenhet az MNB alapkamata
Várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát ebben az évben a Magyar Nemzeti Bank (MNB)legalábbis erre számítanak jelentősen felülvizsgált hétfői előrejelzésük szerint londoni pénzügyi elemzők.
Áprilisban
Valamicskét csökkent a szlovák munkanélküliség
Erős indexek Ázsiában
Ötéves csúcson zárt a tokiói tőzsde
Devizapiac
Alig változott a forint árfolyama a hét végén
Tárki
Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
A Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták hétfőn a Nobel-díjas Mario Vargas Llosa perui származású írót Kolozsváron.
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
Rendhagyó, interaktív tárlat
Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
Szlovákia
Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
A szegedi Új Zsinagógában
Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
10 napig voltak láthatók
Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket

Kamion ütközött motorral a 44-esen
Halálos baleset történt a 44-es főúton, Gyula és Békéscsaba között hétfő délután: kamion ütközött motorral, a motoros a helyszínen meghalt.
"Házi és hivatalos" próbák is lesznek
Füstpróbák a 4-es metró Kálvin téri állomásán - 3 napon át
Gödöllőnél
Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros

18+ képek - Nikki Benz megnapoztatja a melleit is
Nikki Benz nagyon kényes az egyenletesen barna bőrére, nem viseli el, ha csak egy egészen falatnyi rész is fehéren marad a bikini miatt. Naná, hogy meztelenül napozik!
A Római-partnál
Dunában landolt a kajakos
A való világ valódi hősei
Névtelen hősök: fantasztikus videó az emberi bátorságról
Mentőhelikopter a helyszínen
Földhöz csapódott a kisrepülő - a pilóta súlyos gerincsérülést szenvedett
Besenyőd
Az élettárs mentette ki az emésztőgödörből az újszülöttet
Durva díjátadó
Majdnem kitörte a nyakát: rajongója fejére esett a híres zenész - VIDEÓ!
Meghalt a megkötözött áldozat
Brutális rablógyilkosság Egerszalókon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:05 11. Magyar Biodiverzitás Napok: csaknem 1000 fajt azonosítottak Cserkúton
- 19:49 Pedofíliával, gyermekkereskedelemmel vádolják a gyemekvédelmi szervezet alapítóját
- 19:33 Börtönbe vonul a politikus-futballmecénás
- 19:30 Videó: pár méterre a férjtől mászik ki az ablakon a rajtakapott alsógatyás szerető
- 19:15 A Yahoo felvásárolja a Tumbir-t
- 19:03 Kamion ütközött motorral a 44-esen
- 18:59 18+ képek - Nikki Benz megnapoztatja a melleit is
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.20 19:39
- Brutális rablógyilkosság Egerszalókon2013.05.20 18:02
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.20 15:40
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.05.20 13:23
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.20 08:19
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


