hirdetés

Ilyen magyar "(i)gazságügyet" nem akar szolgálni

Elege lett az E. Zsanett-ügy szakértőjének

Visszaadta igazságügyi szakértői jogosítványát Bagdy Emőke, az első magyar Klinikai Pszichológiai Tanszék alapítója, aki az E. Zsanett-ügyben készített szakvéleményt a lány megerőszakolásának körülményeiről - írta a szerdai Magyar Hírlap.

2008.06.04 06:45Magyar Hírlap
hirdetés

A szaktekintély egy hétfőn indított világhálós blogon támogatásáról biztosította a lánnyal együttérzőket, és itt jelentette be, hogy visszaadta szakértői jogosítványát az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak. Döntését azzal indokolta, hogy "ilyen magyar (i)gazságügyet" nem akar szolgálni - olvasható a cikkben.

A lap emlékeztet arra, hogy Bagdy Emőke Tuza Péter ügyvéd felkérésére készített új szakvéleményt az ügyben, miután 2007 májusában a Budapesti Nyomozó Ügyészség felkérésére elkészült első szakvélemény azt állapította meg, hogy a lány beszámolója nem tartható abszolút élményszerűnek.

"Zsanett minden kétséget kizáróan nemi erőszak áldozata, poszttraumás stresszben szenved" - szerepelt a Bagdy Emőke által akkor kiállított dokumentumban. A szakértői jogosítványának visszaadását bejelentő blogbejegyzésben a pszichológus korábbi szakvéleményét megerősítve azt írta, hogy a poszttraumás stressz szindrómát nem lehet szimulálni.

EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Szemünk védelme érdekében
2012. máj. 21. 09:21

"Miért fél a 6 éves kisfiam a haláltól?" - Az orvos válaszol
2012. máj. 21. 07:33

Milyen a jó fogkefe? - A fogorvos válaszol
2012. máj. 21. 05:17

Vitaminok: Szintetikus vagy természetes?
2012. máj. 21. 02:51

A szőlőlé is van olyan jó, mint a vörösbor
2012. máj. 20. 23:44

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.