Diszkriminál a közmunka?
Alkotmányellenes segélyért dolgozni!
A kisebbségi ombudsman szerint törvény- és alkotmányellenes, továbbá diszkriminatív azoknak az önkormányzatoknak a döntése, amelyek a segélyek kifizetését munkához kötik.
2008.06.17 19:10MTIKállai Ernő megállapításait az érintett települések vezetői eltérően fogadták, közülük többen vitatták. Ha a testületek nem vonják vissza a rendeleteket, akkor azokat csak az Alkotmánybíróság semmisítheti meg. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa vizsgálati jelentésében azt állapította meg, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település, Monok példáját követve Ivád, Sárospatak és Kerepes önkormányzata is tudatosan törvényt sértett, amikor munkavégzéshez kötötte a segélyek kifizetését.
Kállai Ernő úgy látja, a problémák a mélyszegénységet érintik, viszont kisebbségi, így romaügy lett belőle, ami végiggyűrűzik az egész országon, ezért vált szükségessé a hivatali vizsgálat. A kisebbségi ombudsman veszélyesnek tartja a sorok között megbúvó kirekesztő gondolkodásmódot, a "szalonrasszizmust".
Az érintett önkormányzatoknál vegyes fogadtatásra találtak Kállai Ernő szavai: Sárospatak alpolgármestere megdöbbenve fogadta a kisebbségi ombudsman jelentését, a kerepesi önkormányzat a kérdésben az Alkotmánybírósághoz fordul, Ivád jegyzője azonban egyetért az országgyűlési biztos megállapításaival. Aros János, Sárospatak fideszes alpolgármestere megdöbbent az ombudsman véleményén, és úgy vélte: a jelentés ellentétet szít romák és nem romák között.
Az érintett Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal borsodi kirendeltségének vezetője azt közölte, már vizsgálják a monoki képviselő-testület döntésének jegyzőkönyvét, és ennek eredményétől függően tesznek majd észrevételt. Az önkormányzati tárca ezzel összefüggésben azt közölte, hogy a hivatal "munkáját a hatályos jogszabályoknak megfelelően, tekintettel az ügy társadalmi jelentőségére is, fokozott körültekintéssel végzi".
Franka Tibor, Kerepes polgármestere szerint a kisebbségi ombudsman nem autentikus személy a segélyek kifizetése ügyében, álláspontja szerint ugyanis nem kisebbségi kérdésről van szó. Közölte, az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul és a helyi testület döntése értelmében július 1-jétől alkalmazni kívánja a segélyek kifizetése feltételeként a munkavégzést. Kadlott Csaba, Ivád jegyzője azt mondta: egyetért a kisebbségi ombudsmannal és a törvényeknek megfelelően fog eljárni. Hangsúlyozta: nem ért egyet a rendelettel, jogköre azonban csak arra terjed ki, hogy jelzi a törvénysértést. Kállai Ernő az érintett önkormányzatoktól azt kérte, vonják vissza rendeleteiket. A kisebbségi ombudsman továbbá arra kérte az önkormányzati minisztert: jogköréből eljárva hívja fel a közigazgatási hivatalok figyelmét az említett esetekre. Kállai Ernő felhívásához hasonló kérést terjesztett elő Szűcs Erika szociális miniszter is kollégájának, Gyenesei Istvánnak.
A közigazgatási hivatal ellenőrzési hatáskörében eljárva vizsgálhatja meg az önkormányzati rendeletek törvényességét. Ha a hivatal úgy találja, hogy egy rendelet jogszabályt sért, felszólítja a rendeletet kiadó képviselő-testületet arra, vonja vissza, vagy módosítsa azt.
A közigazgatási hivatal észrevétele azonban nem kötelezi semmire a képviselő-testületet, mert önkormányzati rendeletet csak az Alkotmánybíróság semmisíthet meg; így "alapesetben", tehát sürgősségi eljárás nélkül akár évek is eltelhetnek, mire hatályon kívül helyezhetik a vitatott rendeleteket.
Kapcsolódó írások:

Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Már nem kell számlálniuk a napokat Fluor rajongóinak: május 21-én a VIVA Interaktív című műsorában debütál legújabb klipje, a Partyállat. A legjobb Férfi Előadó Comet-gömbjére is jelölt sztár az éjszakában gyűjtött inspirációt eddigi legnagyobb költségvetésű videójához.
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb
Ízletes és csábító!
Mit szólna egy otthoni mézes zserbóhoz?
Házasságot kötött Priscilla Channel
Mark Zuckerberg Facebook-állapota megváltozott
Pontok helyett kritika jutott a kiscsillagnak
Képek - "Plazma elszállt, mint a győzelmi zászló"

EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról.
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is
Diszkont
Félmilliárd eurós a Ryanair nyeresége
Adja be az adóbevallását!
Ma éjfél a határidő!
Tőzsde
Vegyesen indult a hét Ázsiában
Százhatvan dollár körüli olajárat jósolnak
Hoszeini: Mindenki biztos lehet afelől, hogy a kőolaj ára emelkedni fog
Nem kell aggódni?
Dugalic: A szerbiai görög bankok teljesen megbízhatók

Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
A szőlőlé újonnan fölfedezett alkotó eleme gátolja a zsírsejtek kifejlődését, amivel megelőzi az elhízást - állapították meg amerikai kutatók.
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót
Sokan azért mosnak fogat, mert elvárás
Ma sem tudjuk, hogy kéne valójában csinálni?

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
A férfi a bal sínszál és a peron széle között feltehetően ittas állapotban ült, így a szerelvény elsodorta.
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között
Két ember megsérült
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Cegléden
Fiatalok
Egy életveszélyes és három súlyos sérültje van a bakonyi balesetnek
Biciklizett
Elütötték a kereszteződésben - életveszélyben a fiú

Így temettünk mi: koporsók és halottaskocsik múzeuma
Mintegy ezer darabból álló kollekciót láthatnak azok, akik Bécsben felkeresik a Temetkezési Múzeumot: elsősorban koporsók és halottaskocsik szerepelnek a tárlaton, de néhány érdekes szokást is megismerhetünk.
El szándékozták lopni
Fémet akartak: baltával, kalapáccsal és vésővel estek a zsilipnek
Azért rongáltak, mert jól esett
Jó heccnek tartották az elsőbbségadás táblát kiszedni
A lángoló épületben találtak rá
Lesz "tűzijáték"? - Gránát van a kigyulladt épület padlásán
Mezőladány
Előzetesben a 2001-ben Ukrajnába szökött gyilkos
Nézze meg otthonról, miféle alakok vannak ott!
Okostelefon listázza a kocsmajáró közönséget
Minden előzmény nélkül
Egy szót sem szóltak, csak ütötték őket
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
- 12:36 Schmitt Pál búcsút vehet a NOB-tisztségtől is?
- 12:29 Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
- 12:26 Járulékcsökkentést és kiszámítható gazdaságpolitikát!
- 12:22 Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
- 12:13 Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
- 12:12 6 százalékos éves növekedés várható az informatikai piacon
Hovány Kft.Pénztáros
StarjobsPénzügyi tanácsadó
MOK Komplex Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 12:35
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 11:39
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 11:32
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 11:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




