Munkáért segélyt
Több szocialistának tetszik a monoki modell
Helyesnek tartja a monoki kezdeményezést az MSZP reformszárnya - írja a Magyar Hírlap.
2008.08.22 08:25Magyar HírlapA lap úgy tudja, a Karsai József és Szanyi Tibor nevével fémjelzett csoport a településen tanácskozik a vidék szociális helyzetéről négy napon át. Ez alkalommal Monok polgármestere bemutatta a szocialista képviselőknek a "munkáért segély" programot. A kormánypárti politikusok helyesnek és szükségesnek nevezték a kezdeményezést.
A település polgármestere a Magyar Hírlapnak azt mondta: a képviselők érdeklődéssel hallgatták előadását, amelynek lényege, hogy munkára ösztönözzék az alacsonyan szocializálódott tömegeket. Szepessy Zsolt azt is elmondta a lapnak: volt olyan szocialista képviselő, aki elismerte, erős előítélettel érkezett a településre, de az ott tapasztaltak meggyőzték arról, hogy a vidéknek szüksége van a monoki kezdeményezésre.

Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Már nem kell számlálniuk a napokat Fluor rajongóinak: május 21-én a VIVA Interaktív című műsorában debütál legújabb klipje, a Partyállat. A legjobb Férfi Előadó Comet-gömbjére is jelölt sztár az éjszakában gyűjtött inspirációt eddigi legnagyobb költségvetésű videójához.
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb
Ízletes és csábító!
Mit szólna egy otthoni mézes zserbóhoz?
Házasságot kötött Priscilla Channel
Mark Zuckerberg Facebook-állapota megváltozott
Pontok helyett kritika jutott a kiscsillagnak
Képek - "Plazma elszállt, mint a győzelmi zászló"

Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
A családok, kórházak és az ügyfélbarát ügyfélszolgálatok járnak rosszul a telefonadóval a telekommunikációs tanácsadással foglalkozó SciamuS Kft. számításai szerint, a cég úgy véli, ahogy tehetik, a szolgáltatók az új adót az ügyfelekre terhelik.
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is
Diszkont
Félmilliárd eurós a Ryanair nyeresége
Adja be az adóbevallását!
Ma éjfél a határidő!
Tőzsde
Vegyesen indult a hét Ázsiában
Százhatvan dollár körüli olajárat jósolnak
Hoszeini: Mindenki biztos lehet afelől, hogy a kőolaj ára emelkedni fog

Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
A szőlőlé újonnan fölfedezett alkotó eleme gátolja a zsírsejtek kifejlődését, amivel megelőzi az elhízást - állapították meg amerikai kutatók.
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót
Sokan azért mosnak fogat, mert elvárás
Ma sem tudjuk, hogy kéne valójában csinálni?

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
A diszkóból kifelé vette észre, hogy megsérült az autója, kihívta hát a rendőrséget, mire kiderült: észre sem vette, hogy elgázolt valakit.
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között
Két ember megsérült
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Cegléden
Fiatalok
Egy életveszélyes és három súlyos sérültje van a bakonyi balesetnek

Felkavaró! Aranyfüstös magzatokat csempészett - letartóztatták
Felmerült a fekete mágia gyanúja is azzal a férfivel kapcsolatban, akit néhány napja Thaiföldön tartóztattak le: szállodai szobájában hat magzatra bukkantak, melyet preparáltak és aranyfüsttel vontak be.
Balatoni nyár
Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
Ezer darabból áll a bécsi múzeum kollekciója
Így temettünk mi: koporsók és halottaskocsik múzeuma
El szándékozták lopni
Fémet akartak: baltával, kalapáccsal és vésővel estek a zsilipnek
Azért rongáltak, mert jól esett
Jó heccnek tartották az elsőbbségadás táblát kiszedni
A lángoló épületben találtak rá
Lesz "tűzijáték"? - Gránát van a kigyulladt épület padlásán
Mezőladány
Előzetesben a 2001-ben Ukrajnába szökött gyilkos
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:24 Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
- 13:15 Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
- 13:03 Pintér: teljesül a 3500 fős rendőrségi létszámbővítés
- 12:55 Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
- 12:55 Az új szerb elnök első útja Moszkvába vezethet
- 12:36 Schmitt Pál búcsút vehet a NOB-tisztségtől is?
- 12:29 Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Morgan StanleyRendszerüzemeltető
Unix Autó Kft.Pénztárellenőr
SSP HUNGARY KFT.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 12:35
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 11:39
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 11:32
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 11:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




