hirdetés

Nagy eséllyel átengedik a költségvetést

Gyurcsány-programjavaslat : politológusok szerint meggyőzhető az SZDSZ

Politológusok szerint meggyőzhető az SZDSZ a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által szerdán bemutatott programcsomaggal, a liberális párt így nagy eséllyel átengedi majd a költségvetést. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője és Kiszelly Zoltán politológus erről szerdán beszélt az MTI-nek.

2008.08.27 18:10MTI
hirdetés

A két politológus egyetértett azzal, hogy a csomaggal meggyőzhető az SZDSZ, a liberálisok megkapták azt a gesztust, ami után átengedhetik a költségvetést. Szomszéd Orsolya szerint a miniszterelnöknek sikerült az SZDSZ elképzeléseivel akár össze is hangolható csomagot összeállítani, hiszen írásában Gyurcsány Ferenc ezer milliárdos tételt említ, több lépcsőben. Mint mondta, a kérdés az, milyen stratégiát dolgozott ki az SZDSZ a nyáron. Ha a liberálisok úgy döntöttek, hogy karakteres ellenzéki politikát szeretne folytatni, akkor teljesen mindegy, mit írt Gyurcsány Ferenc. 

Az SZDSZ könnyen mondhat nemet, ugyanis Fodor Gábor pártelnök nem szabott meg konkrét feltételeket - tette hozzá. A politológus szerint két elvárást is teljesít a mostani csomag: egyrészt Gyurcsány Ferenc adós volt a kisebbségi kormány programjával, másrészt az SZDSZ is igényt tartott egy cselekvési tervre. 

A két elemző egyetértett abban, hogy a program nem népszerűséghajhász, de számos olyan javaslat van benne, ami a hétköznapokat könnyíti meg. Kiszelly Zoltán úgy vélte: a programcsomagot a jó irányba tett kis lépésként lehet értékelni. Megjegyezte, hogy a nemzetközi trendnek megfelelően a tervek szerint csökkennek az adók, a választási évben pedig kicsivel jobb lesz az embereknek. Az adórendszer átalakítására a konvergenciaprogram végrehajtása, illetve az ország versenyképessége szorítja rá a kormányt. 

A mostani program vízválasztó lehet: Gyurcsány Ferenc visszaszerezheti hitelességét, de ha meghátrál, akkor soha többé nem lesz sikeres a politikában - fogalmazott. Kiszelly Zoltán szerint a tervezet bemutatása egy kommunikációs offenzíva kezdetét jelenti: Gyurcsány Ferenc ezzel egyrészt elindította az őszi politikai szezont, másrészt elkezdte saját pártelnöki kampányát. Az intézkedéssorozat egészen decemberig tematizálhatja a közvéleményt. A programcsomag a költségvetés elfogadtatásának eszköze, arra jó, hogy a kisebbségi kormány átvészelje a költségvetés elfogadásának időszakát. Gyurcsány Ferenc valószínűleg majd pártelnökké újraválasztásakor hirdet majd átfogóbb programot - vélekedett a szakértő. 

Szomszéd Orsolya azt mondta, a miniszterelnök - érzékelve az eddig bemutatott programok nagy számát - a folytonosságot hangsúlyozta a tervezet bemutatásakor. A folytonosság azonban némiképp sántít, főleg a reformpolitika folytatását illetően, de korábbi szlogenek is eltűntek, mint például a polgárosodás gondolata. A nyugodt építkezésre vonatkozó ígéretet nézve viszont a szöveg illeszkedik a nyár elején megkezdett politikai irányba - tette hozzá. 

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Miért puffad a hasam? - Az orvos válaszol
2012. febr. 12. 05:21

Hogyan szűrhető ki a Down-kór?
2012. febr. 12. 02:51

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.