hirdetés

A költségvetést pénteken új formában benyújtják

Visszavonják a jövő évi adótörvény- és költségvetési javaslatot

A kormány visszavonja a jövő évi adótörvény- és költségvetési javaslatot - derült ki Szili Katalin házelnök tájékoztatásából a házbizottság hétfői rendkívüli ülése után.

2008.10.13 15:26MTI
hirdetés

A házelnök elmondta: a költségvetést a kormány pénteken új formában benyújtja. Közölte az is: a frakciók megegyeztek abban, hogy a plafontörvényt házszabálytól eltéréssel tárgyalják; hétfőn megkezdődik az általános vita, jövő héten lesz a részletes vita, 27-én pedig a zárószavazás. Szintén megegyeztek a frakciók, hogy a bankbetétek biztonságát garantáló Országos Biztosítási Alapról (OBA) szóló törvény módosítását házszabálytól eltéréssel tárgyalják.

A kormány azt javasolja, hogy az OBA által biztosított összeghatárt emeljék a jelenlegi 6 millió forintról 13 millió forintra, és töröljék el a 10 százalékos önrészt. Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője a rendkívüli házbizottsági ülés után szintén beszélt arról, hogy az öt parlamenti párt elfogadta a házszabálytól való eltérést a plafontörvény esetében. Izland mellett az elemzők Magyarországot tartják a nemzetközi pénzügyi válság által leginkább veszélyeztetett országok egyikének - mondta. Véleménye szerint ezért arra van szükség, hogy a parlament még hétfőn megkezdje a költségvetési plafonról szóló törvényjavaslat általános vitáját.

A törvényhez péntek délig lehet módosító indítványokat benyújtani. A házbizottság ülésén elhangzott, hogy az úgynevezett Robin Hood-adó bevezetésének szándékát fenntartja a kabinet - mondta Kóka János. A szabad demokraták számára elfogadhatatlan, hogy az adóegyszerűsítéseket és adócsökkentéseket célzó intézkedéseket visszavonja a kormány, míg az egyetlen jelentős adóemelést - amely valószínűleg többlet fogyasztói terheket jelent majd - meghagyja - jelentette ki Kóka János.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Szemünk védelme érdekében
2012. máj. 21. 09:21

"Miért fél a 6 éves kisfiam a haláltól?" - Az orvos válaszol
2012. máj. 21. 07:33

Milyen a jó fogkefe? - A fogorvos válaszol
2012. máj. 21. 05:17

Vitaminok: Szintetikus vagy természetes?
2012. máj. 21. 02:51

A szőlőlé is van olyan jó, mint a vörösbor
2012. máj. 20. 23:44

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.