A miniszterelnök felszólalása a Nemzeti Csúcson
Gyurcsány: legyen hosszú távú nemzeti megállapodás
Gyurcsány Ferenc azt javasolja, hogy a válság kezelése után a résztvevők keressék a nemzeti megállapodás lehetőségét az euró bevezetésének menetrendjére, a nyugdíjreformra, a szociális illetve az önkormányzati rendszer megújítására, hasonlóan más európai országok gyakorlatához.
2008.10.18 11:13MTI, Fotó: MTIA miniszterelnök a nemzeti csúcson szombaton hangsúlyozta: ennek előkészítésében működjenek együtt, hogy ne csak a mát kezeljék, hanem állapodjanak meg a holnapról is. Kijelentette: "ez most az együttműködés ideje". A nemzeti csúcs azzal, hogy létrejött, megmutatta az összefogás erejét. Megköszönte a részvételt azoknak, akik eljöttek és - mint mondta - sajnálja, hogy van, aki nem jött el. Emlékeztetett arra, a nemzeti csúcs nem döntéshozó testület, hanem az útkeresés, a párbeszéd fóruma, amely megmutatja, hogy a metsző viták ellenére is tudják közösen szolgálni a hazát.
A pártpolitizálás helyett most nemzeti összefogásra van szükség, a versengésnél most az együttműködés a fontosabb - hangozatta, mert a válság párt hovatartozástól függetlenül érinti az embereket. Gyurcsány Ferenc szerint a szabad bankárkapitalizmusnak befellegzett, de azt még nem tudni, mi épül helyette. Két dolgunk van: védekezni és készülni arra, hogy új világot építünk - fűzte hozzá. Jelezte, értik, hogy az emberek az államtól várnak védelmet a pénzügyi válságban, ennek érdekében számos lépést hoztak eddig is, és cselekednek a továbbiakban is, ha arra szükség lesz.
Ezekben a nemzeti csúcs nem tud segíteni - mondta. Hozzátette: azt tervezik, segítséget nyújtanak a devizahitellel rendelkező családoknak azzal, hogy kordában tartják a törlesztő részleteket, és átmeneti segítséget kapnak azok, akik munkahelyük megszűnése miatt nem tudnak törleszteni. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem vállalják át a hiteleket. A tervek szerint szintén átmeneti segítséget kaphatnak azok az egyetemisták és főiskolások, akiknél felmerül, hogy a család anyagi helyzete miatt nem tudják befejezni az iskolát.
Azt kérte mindenkitől, lássák be, most nem lehet adót csökkenteni, mert az államot ez nehéz helyzetbe hozhatja. Megismételte korábbi kijelentését: méltányosságot kér a munkaadóktól és a munkavállalóktól is. Gyurcsány Ferenc felidézte, 800 milliárd forintos csomag áll rendelkezésére a kis- és közepes vállalkozásoknak a pénzügyi válság elhárítására és a fejlesztésekre. A kormányfő kijelentette: a gazdaság erősítése érdekében átalakítják az uniós források felhasználását, ha kell, az elfogadott döntéseket is felülvizsgálják, de remélik, hogy nem kell leállítani már elindult beruházást.

Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Már nem kell számlálniuk a napokat Fluor rajongóinak: május 21-én a VIVA Interaktív című műsorában debütál legújabb klipje, a Partyállat. A legjobb Férfi Előadó Comet-gömbjére is jelölt sztár az éjszakában gyűjtött inspirációt eddigi legnagyobb költségvetésű videójához.
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb
Ízletes és csábító!
Mit szólna egy otthoni mézes zserbóhoz?
Házasságot kötött Priscilla Channel
Mark Zuckerberg Facebook-állapota megváltozott
Pontok helyett kritika jutott a kiscsillagnak
Képek - "Plazma elszállt, mint a győzelmi zászló"

Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
Ettől az évtől kezdve budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak a MOL és az Ökotárs Alapítvány közös környezetvédelmi programjára, a Zöldövezetre.
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is
Diszkont
Félmilliárd eurós a Ryanair nyeresége
Adja be az adóbevallását!
Ma éjfél a határidő!
Tőzsde
Vegyesen indult a hét Ázsiában

Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
A szőlőlé újonnan fölfedezett alkotó eleme gátolja a zsírsejtek kifejlődését, amivel megelőzi az elhízást - állapították meg amerikai kutatók.
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót
Sokan azért mosnak fogat, mert elvárás
Ma sem tudjuk, hogy kéne valójában csinálni?

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
A diszkóból kifelé vette észre, hogy megsérült az autója, kihívta hát a rendőrséget, mire kiderült: észre sem vette, hogy elgázolt valakit.
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között
Két ember megsérült
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Cegléden
Fiatalok
Egy életveszélyes és három súlyos sérültje van a bakonyi balesetnek

Felkavaró! Aranyfüstös magzatokat csempészett - letartóztatták
Felmerült a fekete mágia gyanúja is azzal a férfivel kapcsolatban, akit néhány napja Thaiföldön tartóztattak le: szállodai szobájában hat magzatra bukkantak, melyet preparáltak és aranyfüsttel vontak be.
Balatoni nyár
Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
Ezer darabból áll a bécsi múzeum kollekciója
Így temettünk mi: koporsók és halottaskocsik múzeuma
El szándékozták lopni
Fémet akartak: baltával, kalapáccsal és vésővel estek a zsilipnek
Azért rongáltak, mert jól esett
Jó heccnek tartották az elsőbbségadás táblát kiszedni
A lángoló épületben találtak rá
Lesz "tűzijáték"? - Gránát van a kigyulladt épület padlásán
Mezőladány
Előzetesben a 2001-ben Ukrajnába szökött gyilkos
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:49 Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
- 13:47 Közintézmények, sétányok, közterek újulnak meg egymilliárd forintból Polgáron
- 13:47 James és Wade megint parádézott
- 13:30 Breuer Marcell Lajos 110 éve született
- 13:29 Felkavaró! Aranyfüstös magzatokat csempészett - letartóztatták
- 13:26 Büntetné a gyermekteleneket és az egygyermekeseket a tervezett nyugdíjrendszer?
- 13:24 Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
Morgan StanleyRendszerüzemeltető
Unix Autó Kft.Pénztárellenőr
SSP HUNGARY KFT.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 12:35
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 11:39
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 11:32
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 11:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




