hirdetés

Cél a pénzügyi válság stabil elhárítása

Veres: Fogadják el a pártok a közpénzügyi csomag módosítását

Veres János azt kérte Magyarország - valamint a pénzügyi válság stabil és biztonságos elhárítása - érdekében, hogy a parlamenti pártok a lehető legszélesebb körű támogatással fogadják el az Országgyűlésben a közpénzügyi csomag módosítását.

2008.10.18 15:21MTI
hirdetés

Veres János szerint ugyanis ez biztosíthatja, hogy a magyarországi politikai erőket komolyan vegyék a jövőt illetően, és ez bizonyíthatja, hogy mindegyikük elkötelezett abban, hogy középtávon tartósan alacsony legyen a hiány.

A pénzügyi tárca vezetője a hozzászólásokra reagálva azt mondta: egyetértenek azzal, hogy az adóegyszerűsítéssel, a gazdaság fehérítésével kapcsolatos javaslatok kerüljenek a Ház elé, akár képviselői indítványként, akár kormányjavaslatként. Nincs közöttünk abban vita, hogy ez Magyarország érdeke - mondta.

Kiemelte: az elhangzottakkal szemben, az adóterhelés mértéke 1999 és 2006 között csökkent, 2007-ben és 2008-ban pedig növekedett. Veres János kitért arra, hogy az adóbeszedés egyszerűsítésére vonatkozó javaslatokkal egyetért; meg kell nézni, ennek melyik módja hatékonyabb.
Ne legyen ez presztízskérdés közöttünk, mert kétharmados többség kell a módosításhoz - mondta.

Mint mondta, a költségvetés új változatát azért szombaton nyújtották be, mert most tudták nyomdába küldeni, és nem azért, mert nemzeti csúcs van.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Szemünk védelme érdekében
2012. máj. 21. 09:21

"Miért fél a 6 éves kisfiam a haláltól?" - Az orvos válaszol
2012. máj. 21. 07:33

Milyen a jó fogkefe? - A fogorvos válaszol
2012. máj. 21. 05:17

Vitaminok: Szintetikus vagy természetes?
2012. máj. 21. 02:51

A szőlőlé is van olyan jó, mint a vörösbor
2012. máj. 20. 23:44

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.