Nem lehet tabu semmi, ha kríziskezelésről van szó
Boross: döntsön és intézkedjen a kormány - Medgyessy szerint szükség van nemzeti minimumra
Boross Péter volt miniszterelnök szerint a kormánynak döntenie és intézkednie kell, Medgyessy Péter volt kormányfő pedig arról beszélt a nemzeti csúcson, hogy szükség van egy nemzeti minimumra, amellyel egyet tudnak érteni.
2008.10.18 15:45MTIBoross Péter szerint azonnali intézkedésekre van szükség és vigyázni kell arra, hogy a sokak által helyesen hangsúlyozott gazdasági növekedés forrása ne a belső fogyasztás növekedése legyen.
Véleménye szerint nem lehet tabu semmi, ha kríziskezelésről van szó, még a tizenharmadik havi illetmény se.
Emlékeztetett Károlyi Gyula 1932-es reformjára (aki Horthy Miklós kormányzósága idején töltötte be a kormányfői tisztséget) és azt mondta, abból le lehet vonni azt a következtetést, hogy a költségvetési megszorításokat dologi költségeknél nem lehet megvalósítani, "bérköltség az, amelynek oldalán hatékony lépést lehet tenni".
Hozzátette: kár ezt elkendőzni mindenféle egyéb érvvel. Boross Péter szerint krízisben van az ország, ezért az egyéb programok háttérben maradhatnak.
Véleménye szerint "irtózatos nagy tét", hogy ki nyeri a következő választást, de messze elmarad az országot érintő súlyos kérdések fontossága mögött. "Fel kell ide nőni, a történelem nem a sikeres miniszterelnököket őrizte meg, hanem akik nagyot tettek az ország érdekében."
Medgyessy Péter közölte, "azt látom, mintha tévelyegnénk, olyat várunk 60 ember bölcs tanácskozásától, amit nem lehet teljesíteni". Közölte, a csúcson részt vevő 60 ember eltérő érdekű, gyökerű, eltérő a tudásszintjük, nem hiszi, hogy választ tudnak adni arra, hogyan oldható meg a krízis.
Hozzátette: egyetlen dolgot tudnak tenni, szimbolizálják a nemzet összefogását. Véleménye szerint nagy kár, hogy van olyan, aki nem értette meg ennek az üzenetnek a fontosságát a társadalom számára.
Az előző miniszterelnök közölte, három dologban lehetne közös nevezőre jutni a tanácskozáson, amely akár közös nyilatkozat formáját is ölthetné, "egyúttal üzenet a világnak és az ország népének, arra, hogy itt igenis egy felelős tanácskozás folyt."
Azt javasolta, hogy a jelenlévők erősítsék meg: a nemzet sorsa és annak jobbra fordítása iránt elkötelezettek, az összefogást a mai helyzetben a közös felelősségvállalás legfontosabb jeleként előnyben részesítik.
Erősítsék meg azt is - javasolta -, hogy elkötelezettek abban, a súlyos világgazdasági bajok idején keresztülviszik a szükséges és mélyreható változásokat. Medgyessy Péter a gazdaságról szólva elmondta, a pénzügyi instabilitás és a gazdasági stagnálás a két fő veszély.
A stabilitáshoz takarékos világgal kell számolni, az állam pénzéhségét csökkenteni kell, mert csak így lehet finanszírozhatóvá tenni az országot. Mindez a kiadások csökkentésével jár, de önmagában ez nem idéz elő gazdasági növekedést - tette hozzá.
Kiemelte, hogy a tartós stabilitás feltétele a gazdasági növekedés. Medgyessy Péter véleménye szerint az adórendszer változtatásának adócsökkentést és adónövekedést is jelentenie kell, mert Magyarországon nem összességében sok az adó a nemzeti jövedelemhez képest, hanem nagyon kevesen fizetnek nagyon sok adót.
Ezt az aránytalanságot kell megváltoztatni a volt kormányfő szerint. Hozzátette: nem főkönyvi-, hanem menedzserszemléletre van szükség az adórendszer átalakításában, amelyet már most el lehet kezdeni, semmi nem írja elő, hogy csak január 1-én lehet változtatni az adókon.
Arról is szólt, hogy nem tartható fent, hogy ilyen szinten maradjanak a kamatok, "nincs indoka" a jelenlegi magyar kamatpolitikának.
Kapcsolódó írások:
- Veres: Fogadják el a pártok a közpénzügyi csomag módosítását
- Mintegy nyolcmillió forintba kerül a szombati nemzeti csúcs
- Veres jó ötletnek tartja a Nemzetközi Valutaalap megkeresését
- Áder: Az EP-választással egy időben előre hozott választás is legyen
- Futó: nem lehet adóreform a válságkezelési időszakban - Borsik a piac mindenhatóságával számolna le
- Áder: Nincs döntési kompetenciája a fórumnak
- Fodor: hárompontos liberális javaslat
- Semjén: fogjunk össze a megszorítások és a bérbefagyasztás ellen
- Orbán: nemzeti növekedési program kell
- Gyurcsány: legyen hosszú távú nemzeti megállapodás

Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Már nem kell számlálniuk a napokat Fluor rajongóinak: május 21-én a VIVA Interaktív című műsorában debütál legújabb klipje, a Partyállat. A legjobb Férfi Előadó Comet-gömbjére is jelölt sztár az éjszakában gyűjtött inspirációt eddigi legnagyobb költségvetésű videójához.
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb
Ízletes és csábító!
Mit szólna egy otthoni mézes zserbóhoz?
Házasságot kötött Priscilla Channel
Mark Zuckerberg Facebook-állapota megváltozott
Pontok helyett kritika jutott a kiscsillagnak
Képek - "Plazma elszállt, mint a győzelmi zászló"

Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
Ettől az évtől kezdve budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak a MOL és az Ökotárs Alapítvány közös környezetvédelmi programjára, a Zöldövezetre.
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is
Diszkont
Félmilliárd eurós a Ryanair nyeresége
Adja be az adóbevallását!
Ma éjfél a határidő!
Tőzsde
Vegyesen indult a hét Ázsiában

Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
A szőlőlé újonnan fölfedezett alkotó eleme gátolja a zsírsejtek kifejlődését, amivel megelőzi az elhízást - állapították meg amerikai kutatók.
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót
Sokan azért mosnak fogat, mert elvárás
Ma sem tudjuk, hogy kéne valójában csinálni?

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
A diszkóból kifelé vette észre, hogy megsérült az autója, kihívta hát a rendőrséget, mire kiderült: észre sem vette, hogy elgázolt valakit.
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között
Két ember megsérült
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Cegléden
Fiatalok
Egy életveszélyes és három súlyos sérültje van a bakonyi balesetnek

Felkavaró! Aranyfüstös magzatokat csempészett - letartóztatták
Felmerült a fekete mágia gyanúja is azzal a férfivel kapcsolatban, akit néhány napja Thaiföldön tartóztattak le: szállodai szobájában hat magzatra bukkantak, melyet preparáltak és aranyfüsttel vontak be.
Balatoni nyár
Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
Ezer darabból áll a bécsi múzeum kollekciója
Így temettünk mi: koporsók és halottaskocsik múzeuma
El szándékozták lopni
Fémet akartak: baltával, kalapáccsal és vésővel estek a zsilipnek
Azért rongáltak, mert jól esett
Jó heccnek tartották az elsőbbségadás táblát kiszedni
A lángoló épületben találtak rá
Lesz "tűzijáték"? - Gránát van a kigyulladt épület padlásán
Mezőladány
Előzetesben a 2001-ben Ukrajnába szökött gyilkos
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:49 Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
- 13:47 Közintézmények, sétányok, közterek újulnak meg egymilliárd forintból Polgáron
- 13:47 James és Wade megint parádézott
- 13:30 Breuer Marcell Lajos 110 éve született
- 13:29 Felkavaró! Aranyfüstös magzatokat csempészett - letartóztatták
- 13:26 Büntetné a gyermekteleneket és az egygyermekeseket a tervezett nyugdíjrendszer?
- 13:24 Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
Morgan StanleyRendszerüzemeltető
Unix Autó Kft.Pénztárellenőr
SSP HUNGARY KFT.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 12:35
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 11:39
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 11:32
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 11:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




